Folia archeologica 12.

Kovalovszki Júlia: A szarvasi honfoglaláskori ezüst karperec

176 Kovalovs^ki Júlia Az állattestek és a többi minták sima, kissé domborodó felületűek. Az aránylag vékony lemez a mintázat beütögetett vonalai között ugyanis finoman meghajlott, majd a háttér bemélyítésekor a díszítmény összefüggő felületei — függetlenül a rajtuk levő vonalaktól — valamivel erősebb domborulatot kaptak. A mester a felület megmunkálása, vagyis a vonalrajzok, a domború és bemélyedő formák kialakítása során az ezüstlemeznek — láthatólag — csak a színén dolgozott, ahol a hátsó oldal elmosódottabb rajzolataival szemben nemcsak a formák határozott körvonalai, hanem — mint láttuk — a használt szerszámok nyomai is világosan látszanak. A díszítés hátterét a mester a honfoglaláskori díszítmények egy részén megfigyelhető eljárással aranyozta.

1

3 Az ezüstlemezre ugyanis ún. tűzaranyozással olvasztotta a vékony aranyréteget,

1

4 amelyet tompa végű szerszámmal valószínűleg még „polírozott" is. Ezért látszik az aranyozás simítottnak.

1

5 A lemez finomművű ezüst fényű mintázata éppen azért, mert ragyogó, játékos felületű aranyozott háttérből domborodott ki, még fokozottabb mértékben érvényesült. Nem egyszerű feladat annak eldöntése, hogy ezt a művészi ízléssel díszített lemezszalagot mire használták, annál is inkább, mivel eredeti hossza és szélessége bizonytalannak látszik. Van azonban néhány olyan jellegzetessége, amelynek alapján a bizonytalanság határai szűkíthetők s így a lemezszalag rendeltetése is nagy valószínűséggel eldönthető. Induljunk ki abból, hogy a lemezszalag díszítésének két széle — amint azt már leírtuk — határozottan lezárt. Kétségtelen tehát, hogy a lemezszalagnak is eredeti végei maradtak meg. Mivel pedig más, korábbi felerősítésnek (szegecselés, forrasztás, perembehajlítás stb.) nyoma nem látszik, a lemez két végének díszítetlenül hagyott sima szakaszán részleteiben megmaradt pödrött végű zárószerkezetet is eredetinek kell tekintenünk. Ez a kiképzés részint arról tanúskodik, hogy a lemezszalagot körbehajlítva használták, részint pedig arról, hogy két végén kiképzett csövecskéken átdugott huzallal, pecekkel stb. kapcsolták össze. Az összeerősítésnek ezt a módját nyilvánvalóan azért alkalmazták, hogy a lemezszalag — szükség szerint — gyorsan nyitható, illetőleg zárható, vagyis helyéről könnyen levehető, vagy oda visszatehető legyen. Nem mereven és szorosan tapadt tehát valamilyen más tárgyra (pl. ivókürt peremére), hanem lazán fogta körül azt, amire rákapcsolták. Haladjunk egy lépéssel tovább. Láttuk azt, hogy a lemezszalag összeillő darabjai alapján a díszítés rendszerére is következtethetünk, ti. arra, hogy az állatalakok párosával, mégpedig egymással szemben, illetőleg háttal sorakoz1

3 Ugyanígy készült a tarcali tarsolylemez, dunaszekcsői korongok, pilini és battai ezüstlemez, gödöllői csüngők, solti korong stb. aranyozása. Fettich N., i. m. XLII. t., LXVIH. t., LXIX. t. 3—4., LXXI. t. 1-4. 10. 1

4 Az aranyozás helyenként nemcsak a háttér szegélyét képező — a visszaveréskor egyenetlenné vált — vonalak mélyedéseibe futott bele, hanem a mintázat kis részleteire is ráolvadt. 1

5 Az aranyozás a lemezszalag két vége közelében maradt meg a legjobban. Több helyen, főként a közepe táján erősen kopott; ugyanitt az ezüstlemez is elvékonyodott és felülete egyes helyeken lemezesen lepattogzott.