Folia archeologica 12.

Kádár Zoltán: Adatok a dunavidéki későantik ezüstedények problematikájához

140 Kádár Zoltán tesznek ki a Licinius-donatívumok! Ez a tény annál is inkább meglepő, hiszen irodalmi forrásaink ennek a császárnak a pénzsóvárságáról írnak, sőt Lactantius még a katonáknak szóló pénzajándékokban is fukarnak nevezi: „Ferri non potuit Maximinus ad pace m : conte mnebat enim Licinium, ac desertum iri a militibus exstimabat: quod ille esset in largiendo tenax, ipse autem prof usus." (Lact., De mort, persec. 46, 12).

5

8 A régészeti leletek egyáltalán nem igazolják Lactantius állítását, ami bizonyára azzal függ össze, hogy Licinius 320, de főként 322 után szembe fordult a keresztényekkel,

5

9 éppen ezért Lactantius, bár Maximinus-szal szemben még mint keresztény uralkodót említi, később szembe fordul vele s az apóstata császár — bizonyos szempontból — talán még a pogány Maximinusnál is ellenszenvesebb számára! Az eddig elmondottak alapján valószínűnek tarthatjuk, hogy az összes fentebb vizsgált moesiai és pannóniai ezüstedények — még a felirat nélküliek is — császári donativumok s valószínűleg decennalia (vagy egyesek vicennalia) ünnepség révén jutottak egykori tulajdonosuk birtokába. Semmi esetre sem tételezhetjük fel akár a M. N. Múzeumban őrzött moesiai ezüsttálakról, akár a felirat nélküli pristai tálról, hogy pusztán díszlakomák alkalmából használt edények lennének, ennek alakjuk, nagyságuk egyaránt ellentmond. További probléma, vajon mikor kerültek ezek a tálak földbe, pontosabban mikor, milyen alkalomból rejthették el őket? Licinius kultuszával kapcsolatos edényeknél feltételezhető volna, hogy a császár bukása után, tehát 325ben: ui. 324. december 16-án nyilvánította semmisnek Nagy Konstantin Licinius összes törvényeit,®

0 hiszen tudjuk, hogy ezután a császárt damnatio memoriae-vA is sújtották. Ámde sem az esztergomi lelet, sem a cervenbregi nem tartalmaz kizárólagosan Licinius-tisztelettel kapcsolatos ezüsttárgyakat. Ha csak a császár bukása lett volna az ok az elrejtésre, akkor pl. a pristai leletben miért találjuk a két kisebb kultikus tál mellett a nagyobb (tehát ezüstértékben mérve drágább!) rozettás tálat is? Bizonyára az elrejtés okát más körülményekben kell keresnünk éspedig a katonai eseményekben, a barbár betörésekben. Licinius decennalia-ja és bukása, tehát 318—324 közt lezajlott betörésekről írott forrásaink elég részletesen tájékoztatnak. 322 nyarán a Maeotis (Azovi-tenger) vidékén lakó szarmaták királya, Rausimodus, mint ezt Zosimus írja (História Nea II, 21) átkelt az Istroson (a Dunán) és megtámadt egy olyan erődítményt, amelynek falai csak alul voltak kőből, felül ellenben fából épültek. Ez az erődítmény, mint ezt Porphirius Optatianus megnevezi (Carmina, VI, 14) az Aquincumtól délre eső Campona volt, a mai Nagytétény.

6

1 Nagy Konstantin hátbatámadta, majd legyőzte Rausimodust, azután a teljes pannóniai limes-vonalat 5

8 Vö. Seeck, O., Licinius. 230.; Alföldi A., Olasz Szemle, Studi Italiani in Ungheria. 1942.36. 5

9 Vö. erről legújabban Baynes, N. H., The rise of Constantine. САН 12. (Cambridge 1956) 694.; Vogt, J., i. m. 188.; A salsoviai felirattal kapcsolatosan 1. még Vulpe, R., i. m. 295. A probléma gazdag irodalmának jó összefoglalása: Karpp, H., Konstantin der Grosse und die Kirche. Theologische Rundschau 19(1951) 1, főként 9.; Vö. még Seston, W., Carnuntina. 186. 6

0 Vogt, f., i. m. 191. Licinius bukásának történetére legjobb forrás: Anonym, Vales. 5, 21-29. 6

1 Vö. Seeck, О., Rausimodus. PWRE 2. Reihe II. (1920) 296.; Stein, E., Sarmaticus. 21. (további, főként numizmatikai irodalommal); Paulovics S., Il limes romano in Ungheria. Quaderni delPImpero. II limes Romano 4. (Roma 1938) 12.; Járdányi—Paulovics I., Nagytétényi kutatások. RF 3. (Bp. 1957) 5.; Alföldi A., Bp. Tört. 1/2. Budapest az ókorban. (Bp. 1942)676.; Fiilep F., Nagytétény műemlékei. (Bp. 1957) 10.