Folia archeologica 11.
Huszár Lajos: Böhm József Dániel önarcképes emlékérme
BÖHM JÓZSEF DÁNIEL ÖNARCKÉPES EMLÉKÉRME Az éremművészet történetének első négy századában, a fényképezési eljárás feltalálása előtt, az emlékérmek túlnyomó többségének célja és értelme az emberi arcvonások megörökítése volt. Az érem és a metszet pótolta a mai praktikus fényképet és ennek következtében a régi arcképábrázolások pontos meghatározása elsőrendű ikonográfiái feladat. Az egyes ábrázolások művészi értékének megállapítása pedig az ábrázolási hűség fokozatára való következtetéshez szolgáltat megbízható alapot. Az arcképes emlékérmek végtelennek tűnő sorában is azonban különleges hely illeti meg az éremművészek önarcképeit ábrázoló példányokat. Ezek száma az egyéb arcképes érmek tömegéhez viszonyítva aránylag csekély ugyan, viszont a legmegbízhatóbb formában őrzik az éremművészek külső vonásait, sőt sok esetben bizonyos fokig a jellemvonásait is. Az egyetemes éremművészet történetében különösen a német renaissance éremművészet termelt ki elég tekintélyes számú éremművész önarcképet ábrázoló emlékérmet, amit e műfaj polgári jellege kellőképpen indokol, de másutt is, különösen a jelentősebb művészek időnként igyekeztek megörökíteni magukat ilyen formában. Az önarcképes emlékérem tehát állandó velejárója a portré érmeknek. A régi magyar éremművészet azonban egyáltalán nem ismerte ezt a műfajt. Sem a körmöci, sem a gyulafehérvári pénzverdében működő és emlékérmeket is készítő éremvésők kezeiből nem került ki önarcképes emlékérem. A magyar éremművészetnek csak a múlt század vége óta megindult és azóta tekintélyesen kivirágzott modern emlékérem és plakett termelésében kezdett egyre inkább felbukkanni az arcképes érmeknek ez a faja, viszont ezidőtől kezdve egyre dúsabb és egyre szaporodó sorozatban találkozhatunk ilyen érmekkel. A mondottak következtében kétszeres jelentőséggel rendelkezik egy olyan emlékéremnek az önarcképes emlékérmek sorába való beiktatása, mel\ T eddig meghatározatlanul hevert a Magyar Történeti Múzeum Éremtára gyűjteményében és amelynek szerzője, bár külföldön dolgozott, de származásánál fogva a régi magyar művészet tágabb körébe mégis beletartozik. Minthogy e művésznek jelentőségénél fogva minden műve figyelemreméltó alkotás, tehát már ezért is a most meghatározandó önarcképe fokozottabb érdeklődésre tarthat számot. Ez az emlékérem egylapú kerek bronzpéldány, mely minden felirat, dátum, vagy művészi jelzet nélkül középkorú férfi mellképét ábrázolja, balra fordulva. A bajuszos férfi ruházata a múlt század közepén divatozott férfi viseletet mutatja a jellemző magas gallérral és lebegő csokornyakkendővel együtt. A hátlap pedig az előlapi mellkép bemélyített, negatív képét nyújtja. Az öntés útján előállított érem átmérője 64,5 mm. (XXXV. t. 2.)
