Folia archeologica 11.

Huszár Lajos: Böhm József Dániel önarcképes emlékérme

248 Huszár Lajos Az érem meghatározásához a legelső útmutatást korábbi birtokosának közlése szolgálta. Az érem ugyanis egy nagy magángyűjteményből megszerzett egyéb anyaggal együtt még a 30-as évek közepén került az Éremtár tulajdonába. Ebben a főként magyar vonatkozású emlékérmeket tartalmazó anyagban előfordult még néhány ugyanazon művész kezére valló, de szintén minden feliratot, vagy művészi jelzést nélkülöző hasonló stílusú öntött arcképes érem, továbbá több kelheimikő faragvány és végül két viaszminta. A kőfaragványok és viaszminták egy részén Böhm jelzés látható és az egész felsorolt összefüggő sorozat a korábbi tulajdonos szerint Böhm József Dánielnek a kiváló éremművésznek a hagyatékából származik és valamennyi egyben az ő műve is. Legalább is a korábbi tulajdonost így informálták, amikor ezt a sorozatot megszerezte. Az egész sorozat kvalitása mindenesetre kiváló művész kezére vall és a kőfaragványoknak részletes feldolgozása illetve Böhm műveiként való elkönyvelése külön tanulmányban meg is történt.

1 így tehát az első nyom Böhm József Dániel személyéhez vezet, legalább is a készítő mester személyét illetőleg. Böhm a maga korának egyik legismertebb éremművésze volt. Szepesolasziban (Wallendorf, Spisské Vlachy) született 1794-ben, 1813-ban került Bécsbe, ahol 1831-ben udvari éremművész, 1836ban pedig a vésnökakadémia igazgatója lett, miközben 1835 óta a bécsi főpénzverő részére dolgozott, és ugyancsak Bécsben hunyt el 1865-ben.

2 Eleinte fafaragással foglalkozott, majd rátért a kőfaragásra, valamint éremvésésre és az utóbbi téren alkotott művei biztosították számára az osztatlan elimerést. Böhmnek a klasszicizmus stílusában gyökeredző éremművészete csaknem kizárólag a vert érmekben jutott kifejezésre. Ezt a technikai eljárást megkövetelte korának e téren megnyilvánuló ízlése, mert a XVIII. század vége óta az öntött érmek divatja jóformán teljesen megszűnt és valóban a klasszicizmus hidegebb, kötöttebb formáinak kifejezésére a negatívba vésett és verési eljárással készült érem alkalmasabb eszköz volt. Böhm művei között öntött emlékérem mindössze egy ismeretes, amelyik Giuseppe d'Acerbi, egyiptomi osztrák konzul emlékére (1831) készült és ez is a maga korában egészen szokatlan jelenségnek fogható fel.

3 Ez az egyetlen öntött emlékérem, az említett néhány bronzöntvény, melynek egyike a tárgyalt példány is, a néha jelzett pár viaszminta és a kelheimikő faragványok ütnek el csupán Böhm vert érmeinek hosszú sorától. E néhány öntvény és viaszminta azonban azt bizonyítja, hogy Böhm mégis foglalkozott az éremkészítés e klasszikus technikájával és bizonyára a kétszeri olaszországi tartózkodás (1821—1822 és 1825—1829) terelte rá a figyelmét erre az eljárásra. Hiszen az olasz renaissance kiváló éremművészei, mind öntési eljárással készítették műveiket, melyeknek első megfogalmazásai viaszmodellekben jutottak kifejezésre s e viaszminták kerültek azután kiöntésre emlékérem formájában. Könnyen lehetséges, hogy Böhm öntvényeinek is az eredeti modelljei viaszminták voltak, legalább is néhány öntvényének a finomsága és az éremképek puha, lágy vonalai ezt a feltevést egészen valószínűvé teszik. Érthető azonban, hogy öntött érmeinek a száma igen csekély. Ezeket 1 Huszár L., Acta Hist. Artium 1 (1954) 313—322. 2 Életrajzát részletesen adja Enge/mann, W., Josef Dániel Böhm. Mittheil. d. N. G. in Wien 8 (1912) folytatásokban. 3 Huszár L.

— Procopius В., Medaillen und Plakettenkunst in Ungarn. (Bp. 1932) 249 sz.