Folia archeologica 11.
Kalmár János: Hegyestőr és lóra való pallos a magyar huszár szolgálatában
Hegy estó'r és lóra való pallos a magyar huszár szolgálatában 163 győri hősnek a szablyája, ahol a keresztvas-szárak félkörívben hajlanak alá a penge felé, az első keresztvas-szárból a markolatgomb irányába ágazik fel a kisméretű gombban végződő kézvédőpánt. A szablyát Pálffy 1698-ban kapta Győr vára bevételének emlékére. A kézvédőpánt századvégi felbukkanása nyugati hatásra következett be. A XVI—XVII. századi nyugati kard kosarán sok a kéz szabad mozgását gátló felesleges részlet, viszont a magyar szablya keresztvasa nem védi eléggé a kézfejet. A két szempontot szerencsésen egyeztető markolattípus alakult tehát ki az említett darabokon. Ezáltal olyan markolattípus jött létre, amely sem keleti, sem pedig nyugati markolattípushoz nem sorolható, hanem tisztán magyar. Feltűnő jelenség, hogy ez a markolatfajta a XVII. század első tizedeinél későbben a század folyamán már nem fordul elő, azonban a század legvégén ismét felbukkan a kézvédőpánt a magyar szablyánál és ezzel azonosan a hegyestőrökön is. Ez a sajátságosan magyar markolattípus azután Nyugat-Európában is követőkre talált, ott is felismerték a benne rejlő előnyös lehetőségeket. Amint láttuk, a XVII. század elejének magyar hegyestőrei még megtartják a markolatgomb felé ágazó kézvédőpántot, pengéjük még két vagy négyélű, a század derekától azonban mind a díszesebb nemesfémszerelésű, mind a harci célokat szolgáló hegyestőrök keresztvasa és markolata külsejükben mindenkor követik az azon korabeli harci szablyák keresztvas- és markolatformáját. Hüvelyük fekete bőrrel bevont fátok, gombjuk lapos, elöl csúcsba futó kupak, keresztvasuk egyenes, közepükből a markolat felé és a penge felé nyúló keskeny tüskékkel bővül. Amíg a XVI. századi pengék négyélűek, vagy kétélűek, esetleg lapos rombusz keresztmetszetűek, addig a XVII. század derekától a háromélű penge a rendszeres. Ezek szélessége 20—25 mm közötti, míg a régebbieké 15—23 mm és 7—18 mm vastagságú. Tehát a háromélü pengék nagyobb erőkifejtésre is alkalmasakká és a három él révén merevebbekké váltak. A XVII. század derekáról származó aranyozott ezüst vagy rézszerelésű hegyestőröket őriz Fegyvertárunk. A markolat megegyezik a kor szerinti szablyák markolatával, egyenes keresztvas, lapos markolatkupak, hüvelyük fekete cápával borított, ugyancsak aranyozott ezüst, áttört művű, kettős felkötőpánttal, áttörtművű bújtató és gerincéllel ellátott, egyenes végződésű sarupánttal felszerelve. Az aranyozott szerelésű példányok hüvelyeinél elmarad az előbb említett sűrű pántozás. Mind a markolat, mind a hüvelv csakis magyar ötvös keze alól került ki. (XVIII. t. 8—9.) A veretek gyakran vésett díszítésűek vagy pedig osztottak, esetleg tagoltak. Pengéjük rendszerint háromélű, solingeni készítmények. Csupán szerelésüket nyerték idehaza. Azonban, ha kevés számban is, Magyarországon is készítettek csiszárjaink hegyestőr pengéket. A pengék hossza meghaladja az 1200 mm-t. A pengék leggyakrabban ismétlődő díszítő eleme a Nap, Hold és csillag maratott képe. A korábbiakon magyaros virágok, a későbbieken a XVII. század felé buzdító feliratok olvashatók, mint pl. Vincere aut Mori, Soli Deo Gloria, Si Deus Pro Nobis Quis Contra Nos, Omne Si Pondas, Famam Servire Memento, Fide Sed Cui Vide, Constanti Fortuna Iuvat. A Történeti Múzeum Fegyvertárának egyik XVII. századi, háromélű pengéjű hegyestőrének egyik
