Folia archeologica 11.

Párducz Mihály: Hunkori halmok Vaskút határában

98 Párduc^. Mihály 29, ebből a markolat 9 cm. A penge legnagyobb szélessége 4,2 cm. 4. Kétélű vaskard vagy tőr (?) igen oxidált töredéke. (X. t. 2.) Mai hossza 22,5 cm, ebből a megmaradt penge 17,5 cm, legnagyobb pengeszélesség 4,8 cm. 5. Egyélű nagyobb kés vagy tőrkés töredéke, a foka ívelt. (X. t. 1.) A markolat tagoltan válik el a pengétől. Mai hossza 22 cm, ebből a megmaradt markolatrész 2,8 cm hosszú. Mint arra már utaltunk, Tompa Ferenc 1941-ben végzett ásatást Vaskúton a földvárban és átvizsgálta az egyik, a 12. halmot is. Az ásatás eredményeit az ásatási napló az alábbiakban összegezi: „... A sáncot, valamint a sánc belsejét ma akácos borítja. A bejárat szélessége alul 8—10 m, eredetileg azonban keskenyebb volt. A sánc déli bejárati sarka még ma is meglehetősen meredek, míg az északi sarok meglehetősen ellaposodik, minthogy onnan a falubeliek időnként földet hordtak el. Kutatóárkunk hossza 10 m, szélessége 5 m, tengelye derékszögben metszi a sánc vonalát. A humusz alatt a mai felszíntől 5—60 cm mélységben mutatkoztak az első cserepek. Először egy feketésszürke, igen finoman iszapolt agyagból készült edény töredékét találtuk, amelynek külseje fényesen csiszolt, belseje pedig világosan mutatja a korongolás nyomait. A kis töredéken szerencsés módon megvan a hullámvonalas díszítés, amely már a császárkorban megtalálható hordóalakú csuprokon és nagy hombárokon. A cserép maga is színével, finom anyagával erre a korra utal. Feltevésünket igazolják a további cserepek, amelyek ugyancsak korongon készültek és amelyek a Duna—Tisza vidékén részben a terra sigillatáknak vöröses színű barbár változatai. Ezek a cserepek 80—100 cm mélységben is előfordulnak, ha nem is éppen nagy számmal. Az árok nyugati felében 70—80 cm mélységben egy kis, még közelebbről meghatározandó Árpád-kori ezüst pénzecskét találtunk. Ugyanezen a tájon később egy ívelt élű és szögbefutó hátú vaskés penge kerül elő, amely valószínűleg ugyancsak középkori. Az árok egész terjedelmében elég nagyszámmal találunk állati csontokat: kérődzőknek, valószínűleg szarvasnak és őznek a fogazatát. Ezek a csontok itt a konyhahulladékot képviselik. 120—130 cm mélységben az eddig barnás, lazább földet egy keményebb, sárgás, agyagos réteg váltja fel, amelyben 6—7 cm átmérőjű kerek cölöplyukak mutatkoznak, és pedig főként az árok mindkét hosszanti fala közelében, amelyek abban a sorrendben, ahogy megtaláljuk őket, bizonyos rendszert árulnak el. Mind az északi, mind pedig a déli falnál félkörívben és csaknem rendszeresen párosával sorakoznak a fal mellett. A déli falnál ez a körív hoszszabb és nagyobb ívet mutat, a párosan mutatkozó lyukak távolsága is nagyobb (40—50 cm), míg az északi falnál a körív kisebb és zártabb és a páros lyukak csaknem egymás mellett, 8—10 cm távolságban állanak. A két szemben álló körív között mintegy 3—4 m távolság van, ahol cölöplyuk csak elvétve és minden rendszer nélkül található. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a félkörívek a sánc két végét jelölik, a bejárat két sarka tehát vesszőből font kétsoros palánkkal volt megerősítve és feltehető az is, hogy az így megerősített két sarkon valamilyen őrtorony vagy őrhely volt. Ebben a megoldásban a bejárat tengelye eredetileg nem mutatta derékszögben a sánc vonulati irányát, hanem ezt kb. 40°-os szögben vágta át és feltehető, hogy a bejáratnak ez a rézsútos kiképzése szintén a védelmet szolgálta. További cölöplyukak a sánc nyugati felében is mutatkoztak, de bizonyos rendszert megállapítani közöttük