Folia archeologica 10.
Mihalik Sándor: A körmöcbányai kőedénygyártás kezdő korszaka
190 Mihalik Sándor Heyszl József felügyelő a saját előnyére megtehetett" és amely lényegében azon alapult, hogy a gyár eszméjét ő adta és a szklenói agyag felfedezésére is jelentékeny összeget áldozott. Ezekért „a maga személyére 8 részvényt ingyenesen óhajtott a Társaság által használtatni." A kőedénygyár ügye a vállalkozás feloszlásával elveszettnek és befejezett ügynek látszott. A gondolat azonban mégsem ment veszendőbe. Sőt tovább élt és tovább lelkesített. A Társaság — n agy részének kívánságára — „sőt vágyával", folytatódni akart. A városi tanács állandó érdeklődéssel és várakozással kísérte a kőedényipar körmöczbányai meggyökereztetésének az ügyét. Főleg a schvábai birtokán dolgozó hivatalnokainak azon híreire figyelt fel, hogy az ott bányászott agyagokat nemcsak a Besztercebányán nemrégiben letelepült edénykészítőknek (Geschier Machern), hanem már huzamosabb idő óta az ország határain túl, Lengyelország és Csehország részére is saját hasznukra eladták. A schvábai agyag erős keresletére „sehr scharfsichtig", vagyis éles szemmel felismerte azokat az előnyöket, amelyeket a magánosok ebből a sajátos talajból gyártott készítményekkel a szeme láttára nyernek, mialatt a város vezetőségének mint földesúrnak tétlenül kellett azt szemlélnie. Ezért arra az elhatározásra jutottak, hogy amennyire a városi pénztár a közjó szerint teheti, maga a város fogja mindezeket hasznosítani. Mindenek előtt Damiani Ferdinánd császári királyi bányaigazgatót bízták meg, hogy a schvábai hegyekben végezzen agyagvizsgálatot. A kiküldött 1815 október 20-án írásba foglalta kutatásai eredményét és ebből az összegezésből tudjuk, hogy a schvábai hegyek nyugati részeiben 160 öl távolságra három függőleges mélyítést készíttetett. Kettőben talált agyagot. Kőszerű massza áttörése után jutott ezekhez. A lágy, zsíros és fehér agyag az első vájatban csak kereszteződve, a másodikban azonban már 6 láb szélességben fordult elő, „anélkül, hogy az ember ennek a szélességét már keresztezte volna". A harmadik vájatban is ugyanezt észlelte a növényes föld (GewächsErde) alatt, anélkül, hogy ezt más réteg födte volna. Szélességét nem lehetett kikutatni, mert 5 lábmélynyi ereszkedésben is még mindig agyagot tartalmazott. Az első és a második helyen a ragyogó fehér és zsíros agyag vasoxidból származó sárgásvörös keskeny erekkel fordult elő. A harmadik tárnában már szürkésfehér és kissé szélesebb vasoxid sávozásokkal vegyítve. Nem is volt annyira zsíros, mint a két előbbi feltárás anyaga. A hegyrészleten nem csupán a határjárás szerint kell nagy mennyiségnek léteznie ezekből az agyagfajtákból; annak nagy bőségét éppen az általa végzett kutatások igazolták. Véleménye szerint ezek az agyagfajták kőedények készítésére csak úgy alkalmasak, ha a fémtartalmú erektől megtisztítják. Nem kétséges a mennyisége. A célszerű hántási fejtés révén máris olyan bőséges, hogy az egy gyár szükségletét és igényét legalább egy emberöltőre biztosítja. Ha a hegység oldalánál mélyebben és magasabban is történnének ilyen vizsgálatok — ahol szintén kivehetők a hasonló agyagok jelei — ezt is igénybe lehetne venni. Egy alapítandó kőedénygyár számolhat arra, hogy a schvábai nyugati hegyoldalon évek hosszú során át bőséges és teljesen megfelelő agyagot lehet találni.
