Folia archeologica 10.

Mihalik Sándor: A körmöcbányai kőedénygyártás kezdő korszaka

A KÖRMÖCBÁNYÁI KÖEDÉNYGYÁRTÁS KEZDŐ KORSZAKA A körmöcbányai kőedénygyártás lehetőségének első csírája 1806-ban sarjadt, amidőn is a város földesurasága alá tartozó Turóc megyei Szklenón (Glasenhay), a muttniki erdőben, kerámiai célokra alkalmas földre bukkantak. Előnyeit a császári királyi zúzómalom felügyelője, Heyszl József ismerte fel. Igyekezett is használati jogot biztosítani. Még 1806-ban olyan szerződéstervezet készült, amely szerint a szklenói agyagot Körmöcz városa a fa szükséglettel együtt Heyszlnek köti le. A magas Kamara azonban csupán fél évtized múlva, 1811 január 22-én vette ezt tudomásul s egyúttal meghagyta, hogy szerződést kössenek. Ez a szerződéskötés nem teljesedett be, mert Heyszl (Hayszl, Haiszl) nagy nyereségre spekulált. Számításait azonban nem találta meg. Ezért „magának fenntartott okokból ezt nem szorgalmazta" és így a Kamara rendeletét nem is hajtották végre. 1815 táján végre érdembevágóan kezdett foglalkozni heverő kincsével, mert Körmöcz közelében, Schvába-ban, „hasonló jó" fehér agyagot fedeztek fel. Heyszl most már, bányatársaságok módjára, 128 részvényből álló szövetkezetet toborzott. Célul tűzte ki, hogy kőedénykészítő mestereket hozat s próbákat tétet, vajon alkalmas-e az agyag edények készítésére. A szklenóin kívül még más helyről és vidékről is hozattak földfajtákat. A kísérletek arra vezettek, hogy a szklenói agyagnak más a tartalma, mint a Bars megyei Schvába (Schwabenhof) területén fekvő városi, másik uradalomban kiásott, Körmöczbányától alig egy órányi távolságra levő agyagos földnek. E körülmények érlelték meg, hogy a kőedénygyártásra szervezkedett társaság végre hozzáfogott az alapításhoz. A „szerencsés eredménnyel koszorúzott kísérletre építve" házakat vásárolt, szakértői munkásokat és munkavezetőt hozatott, végül megszerezte Körmöczbánya város beleegyezését is a schvábai anyag használására, „mert ez alapos alkatrészét képezi annak, hogy bizonyos veszteséggel ugyan, de a legjobb gyártmányokat nyerjék meg". Várakozásuk és reménységük ekkor sem vált valóra, sőt — még mielőtt a városi tanács részéről végleges megállapodás jött volna létre — a Társaság feloszlani kényszerült. A szükséges fa biztosításán kívül a nyersanyagok felkutatása és szállítása —tehát: magának az anyagnak a megnyerése — ugyanis leküzdhetetlen és bizonytalan akadályokat jelentett „egy olyan magántársaság részére, amely mindig a földtulajdonostól függ és így kényes helyzetben van." Nem sikerült tiszta vízre sem bukkanniuk, pedig ez „egy ilyen vállalkozás legfontosabb feltételének tekinthető". Ezenkívül „egyes tagok abba a tévedésbe estek, hogy a megvásárolt házak berendezési költségeit nem kell viselniök, annál kevésbé azokat a túlzó követeléseket, amelyeket a Társaság élén álló