Folia archeologica 10.

Dienes István: A honfoglaló magyarok fakengyele

134 Dieii

es István kell találkozniok, — vagyis a fülrész két félből áll (vázlatos hosszmetszetét 1. 24. ábra 4). Ez kétségtelenül arra vall, hogy nem egy tömbből faragták ki a kengyel formáját, hanem hajlítással alakították példányunkat is. Csak így érthető, hogy a szegecsek sem középen, hanem kétoldalt vannak. Kíséreljük meg az előállítás menetét végigkövetni: Sajnos a famaradványok pontos meghatározása nem sikerülhetett, mivel a faanyag is restauráláson, parafinos kezelésen ment keresztül, s szerkezetén komoly roncsolások történtek. Csak annyit tudott Frech' Miklós megállapítani, hogy lombos, s nem tűlevelű fából készítették kengyelünket.

6

0 Hozzátehetjük, nyilvánvalóan rugalmas, szíjas, tőkékre darabolt fa egyik keskeny cikkelyéből való, szálán hasított hasábot használhattak fel honfoglalóink is. Először vízszintes síkban kiterítve kinagyolták a kengyel előre megtervezett, gondosan méretezett és szerkesztett testét, majd aprólékos megmunkálásához láttak: a talpalónak való közepét — feltehetőleg egy magasított, merevítésre szánt rész kihagyásával — szélesre és laposra, két oldalán a szárakat mindinkább keskenyedő téglány metszetűre, végeiben a fülrész féldarabjait a hajlítás irányában szélesedőre faragták ki. A különböző részeknek más és más formában, vagy éppen teljesen ellenkező síkban való kimunkálása nagyfokú ügyességet kívánt, miközben még arra is ügyelni kellett állandóan, hogy az elvéknyított részek rostjai minél kevésbé sérüljenek meg. Lefaragták a fülrész lekerekített csúcsba futó domborodó hátát, s talán már ekkor belevágták a szíjnyílás két felét, ámbár lehetséges, hogy egyszerűbbnek tartották a már összehajlított kengyelfülek áttörését. Az ilymódon gondosan kialakított példányt, ha a fa nyers, nedvdús volt, tűz, illetve parázs felett „megsütötték", vagy hamu alá dugták, illetve a szárazabb fát először benedvesítették, vagy jól meggőzölték, megfőzték. A megpuhult fát forrón, végeinél fogva óvatosan csúcsban összeérő ívbe hajlították, s azon nyomban hajtó közé szorították, vagy ráhajtották formára, esetleg még végeit is gúzsba kötve. így maradt, míg csak tökéletesen ki nem száradt, s fel nem vette célszerű alakját. Csak ekkor kerülhetett sor megvasalására, melynek célja a már egymásnak fekvő szárvégek összeerősítése volt.

6

1 Vékony vaslemezből két, a kengyel fülének idomával nagyjából azonos, illetve annál a behajtogatásra kerülő széleken valamivel nagyobb, feltehetőleg háromszögletű formát vágtak ki. Ráhelyezték a fakengyel fülének két oldalára és négy, lenn és fenn két-két, oldalt elhelyezett szegeccsel fogták össze, a szegecsek végének az alsó vaslemez hátsó oldalán való elkalapálásával. (Az épebb példány jobb sarkánál, közvetlenül a szegecs alatt még egy szegecslyuk látható. Feltehetőleg egy korábbi, kihullott szegecs helye, amit a mellette levővel pótoltak.) A felszegezett háromszögletű lemezek csúcsait lecsípték, s az egészet körös-körül a fül formájához igazították. Majd sort kerítettek a túlnyúló széleknek az oldalakra való behajtogatására úgy, hogy a két lemez egymásra feküdjék, zárt burkolatot képezzen, s abból csak a szárak ágazzanak ki szabadon. Bevagdosták a lemezeket 8

0 Meghatározását köszönöm. 8

1 Kétségtelennek tartom, hogy a vasalások nem elrepedt fülrész összefogására szolgáltak. Ezt bizonyítja az is, hogy mindkét fület egyformán vasalták meg. Valószínűleg a kengyelszárak végeinek a fakengyeleknél szokatlan elvéknyítása miatt kellett itt a kengyel egyik legkényesebb pontját: a fülrészt teljesen beburkolni.