Folia archeologica 9.

Mihalik Sándor : Bakonybéli kőedénygyártási próbálkozások

258 Mihalik Sándor „nem lehet (attól) tartani, hogy valami spekuláns a nem használt kőszénbányát maga részére művelés ürügye alatt elpusztítja". Magának a bakonybéli apátságnak is volt, művelés nélküli, bányája. „Ez hát az itteni kőszén-ásást nem sietteti", — jegyzi fel e beszélgetés alapján Sárkány Miklós az apátság naplójába, de gondolkodóba esik a hallottakon s rájön, hogy „parrag kincs ez mégis" és töprengeni kezd tovább, hogy „itt helyben megkezdendő huta, tégla vetés s más illyen mégis jövedelemforrásra teheti". Nem tudja — mit kezdjen vele, csak érzi, hogy kincs van a birtokukban, amely valamiképp iparilag hasznosítható lesz. Végül is arra a következtetésre jut „Érdemes hát, az apátság részire, ha lehet megtartani".

5 Sárkány még nem tudja, mihez kezdjen, miképp hasznosítsa a szenet. Az iparosítás kezdeti fokát képzeli el még csak megvalósíthatónak. Üveghutára gondol, vagy esetleg kerámiakészítésre, de e téren is csak téglagyárra. Nem is ez a lényeg. Az a fontos, hogy az iparosítás konkrétebben kezd benne megfogalmazódni. Végül tetté valósul, annak ellenére, hogy a bakonyi szén hasznosításának abban már nincs is szerepe. Mert egyszerre csak jön a nagy meglepetés és ennek folytán lökés-szerűen a felismerés : A Herenden veszkölődő Fischer porcellángvára, amelyről vajmi keveset tudtak s a szabadságharc előtt elért eredményeit is már elfelejtették — az egész monarchia érdeklődésének előterébe került : az 1851-ben rendezett első világkiállításon, Londonban, váratlanul a művelt világ elismerését vívja ki és díjat nyer. Ez a hír Sárkány érdeklődését is felkeltette. Hiszen ő valóságos kerámiai övezetben élt ott Bakonybélen. Északra fenn működött a tatai gyár, az északnyugatra fekvő legközelebbi nagyobb városban, amelyhez gazdaságilag a legjobban voltak kötve, Pápán, már félévszázados volt a kőedénygyár, a délnyugati szomszédságban, Városlődön szintén kőedénygyár működött s most a délkeleti irányban fekvő Herend porcellángyárára immár a világérdeklődés világító reflektorának fénycsóvája villant. Pedig még nemrégiben is szinte az enyészet légköre vette körül s elmúlás jelei mutatkoztak : Az 1848/1849-es szabadságharc ideje alatt a gyárban tűz pusztított. Dolgozói közül többen elmentek a csapatokkal. Közöttük Fischer három fia is. Egyikük a harcok során meg is sebesült.® Herend nyugati akkori szomszéd községében, Városlődön is elég jelentékeny gyártás volt, sőt felfejlődtek a porcellánkészítésig. De ők is letörtek, mert a szabadságharcban Zichy Domokos veszprémi püspök — éppen az, aki Sárkány Miklóst a bakonybéli apátságba való beiktatási szertartások során megáldotta — Ausztriába menekült s nemcsak a városlődi gyárát hagyta el véglegesen, hanem még a püspöki trónusától is örökre búcsút vett. A pápai gyár Mayer szakértelme és kiváló vezetése mellett továbbélt, bizonyos fokig virágzott s ha időszakonkint a városlődi, vagy a pápai gyárban mutatkozik is visszaesés, avagy pangás, az sem tartós, hiszen éppen Herend a kitűnő példája annak, hogy letöréseket és akadályokat igen hamar követhet megérdemelt, magasra való emelkedés. 5 Bakonybéli Apátsági Napló. 1850. április 4. A pannonhalmi főapátság könyves levéltárában. 6 Az erről kiállított irat a Történeti Múzeum újkori-osztályának gyűjteményében.