Folia archeologica 9.
Fejős Imre : A magyar fényképezés kezdetei
254 Fejős Imre fényképészek járják az országot. Tiefbrunner Sándor Sopronban 1859-ben telepedett meg, arcképeken kívül finomrajzú városfelvételei is maradtak. 3 9 Daguerre korszakalkotó felfedezése óta mintegy másfél évtizedig tartott a fényképezés teljes kibontakozása. Ebbe a folyamatba egy magyar lángelme, Petzval .József kitörölhetetlenül beírta nevét. A magyar tehetség és szorgalom önmagára hagyatkozva kezdettől meglátta az új találmány értékét és azt azon melegében meghonosította. Fényképészetünk története töretlenül összefűződik az egyetemes fejlődéssel, hazai művelői a tanítvány szerepét már a negyvenes évek végén megkísérelték az újítók, a továbbfejlesztőkével felcserélni. A daguerreotipia rögtön belekerült az élet áramába. Kultúránk őrei mellette vagy ellene kezdettől felvették a tollat. Közönségünk pártolása aránylag sok mestert tartott el, bizonyítva a fotografálás népszerűségét. A kapitalizmus tendenciájához híven a műtermek bérmunkával való dolgoztatása úgyszólván a meghonosodással együtt kezdődött, de a bérharc még soká nem indult meg, mert az osztályellentéteket feloldotta, bogy a műteremtulajdonosok alig kaptak elég segéderőt. Másfél decennium daguerreotipia termését óvatos számítás szerint is néhány ezer darabra becsülhetjük. Országos közgyűjteményeinkben ezekből nem találunk száz darabot sem, azok egy része is csak roncs. A fotográfia muzeális megbecsülése csak a felszabadulás után kezdődött. A Történeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka céltudatos, szervezett munkával segédgyűjteményből ikonográfiái és műipari jelentőségéhez mért színvonalra fejlesztette fényképrészlegét s a még feltalálható fotóinkunábulumok gyarapítása terén is elismerésre méltó eredményt ért cl. Kevés jó karbantartású és túlnyomóan szignálatlan darab maradva korunkra, a daguerreotipia hazai útját csak nagy üggyel-bajjal, hiányosan tudjuk nyomonkövetni és nehéz első fényképezőink munkájának színvonaláról véleményt formálni. Azt mégis elmondhatjuk, hogy mestereink alaposan elsajátították az új technikát, becsületes munkával, kifejezőerejű, finomrajzú és dústónusú képeket alkottak, amelyek között akad olyan darab, ami a legnagyobbakra is emlékeztet. Egyetlen talbotipistánk bizonyára megérdemli a fényképművész nevét. Fejős Imre Les débuts de la photographie hongroise La première nouvelle sur l'invention de Daguerre a paru dans la presse hongroise le 2 Février 1840. Dans la même année la Société d'Art de Pest a présenté au public trois créations de Daguerre. Cet événement a déclanché dans la presse un débat sur l'importance artistique flu daguerréotype. La revue la plus considérable a célébré par la traduction d'un article élogieux de J. Janin, l'importance de cette invention. Joseph Petzval, professeur à l'Université de Vienne, s'est assuré dans l'histoire de l'évolution de la photographie un nom durable avec son système 3 9 Csatkai E., i. h.