Folia archeologica 8.

Mihalik Sándor: Pivirotti kőedénygyára

192 Mihalik Sándor hogy ez az első kassai gyár legrégibb jegye. Ez lehetett használatban mindaddig, amíg mindannyian együtt vannak, tehát 1801 augusztusától 1817 november végéig.

5 Henszlmann halálával ekkor az együttes megfogyatkozott, sőt Pivirotti nemsokára rá önálló gyárat alapítva, kilépett. A hatmonogramos, hatszögű jegy használatától ezért el kellett térniök. Ekkor térhetett át az első kassai gyár a K betűs jelzésre. Hogy ez tényleg az 1801-ben alapított gyár jegye volt, azt Goczigh János városkapitánynak a Helytartó Tanácshoz 1843. február 5-én küldött jelentéséből is tudjuk, amelyben megírja, hogy miképpen azt többek között az 1836. évben is vázolták, a „műkézi ipargyár készítményeiken" még mindig a K betűt használják.

6 Míg az első kettőnek felsorolt jegy ilyképp határozottan elhatárolható, kérdéses marad a Kaschau jeggyel ellátott tárgyak pontosabb gyártási helyének meghatározása. Szepesházy Károlynak, a kassai kerület helyettes biztosának és az ugyancsak Kassán élt I. C. Thiele es. orosz tanácsosnak a magyar királyság nevezetességeiről 1825-ben közösen írt művéből értesülünk először arról, hogy Kassán egy időben, huzamosabb ideig két kőedénygyár is működött.

7 Ennek alapján lehetett feltételezni azt, hogy az elsőnek alapított Mohi-féle gyár a K betűs jegyet, Pivirotti gyára pedig a Kaschau jelzést használta. Azonban Pivirottinak a magyar kerámiai kutatók előtt ismeretlen volt s csak most ismertetett debreceni röplapja mindezektől eltérőleg hírül adja, hogy a Pivirotti-gyár készítményeit 0. Pbetűkkel jelezték. Mi lehet ennek a magyarázata? Talán az, hogy Pivirotti önálló működésének első szakaszában tényleg az O. P. betűs jelzést vezette be, de minthogy ebből nem tűnt ki, hogy azok Kassán készültek, a vásárlók pedig már hozzászoktak a kassai kőedényekhez s azokat keresték, célszerűbbnek látszott az O. P. jegyet elhagyni s helyette a Kaschau jelzést alkalmazni. Ha az O.P.jegy hosszabb ideig állt volna használatban, az ilyen jelzésű termékek közül pár darab bizonyára már régen előbukkant volna a kutatások során. Azonban sem Majláthnak, sem Petrik Gézának, Wartha Vincének vagy annyi más nagyemlékű kutatóink egyikének sem sikerült ilyenre reábukkannia. Még magának Csányi Károlynak sem, aki pedig öt évtizeden át gyűjtötte a kerámiajegyeket s fél évszázados ilyen irányú munkásságát foglalta egybe s adta közre a magyar kerámiáról és jegyeiről írt könyvében. Éppen ezért örvendetes, hogy a Népművelési Minisztériumi bizottság mostani debreceni útjával kapcsolatban tett kutatások során a Déri Múzeum gyári kerámiai raktárában olyan kőedény tányérokat is találtunk, amelyek fenekein benyomva végre megpillanthattuk az oly soká keresett s kerámiatörténészeink által még soha nem látott O. P. jelzést

8 (41. ábra). 5 Mérei Gyula (Magyar iparfejlődés 1790 — 1848. Bp. 1951) adatai szerint e jegynek csak 1807-ig való használatára gondolhatnánk, mert — szerinte — Rumy és Fedák hat évi együttműködés után, 1807-ben kiléptek a gyáralapítók és tulajdonosok együtteséből. Az általunk gyűjtött levéltári adalékok Mérei adatainak ellentmondanak : még 1811-ben is változatlanul együtt van az egész társaság. 6 Kemény L., Történelmi Közieménvek Abaúj-Torna vármegye és Kassa Múltjából. 3 (1912) 253-255. 7 Merkwürdigkeiten des Königreichs Ungarn stb. Kaschau, 1825. 8 A III. 49.2 és III. 49.3. számú tányérokat 1917. november 30-án 4 koronáért vásárolta az akkor Csapó utca 62. sz. alatt lakó Bácsy Juliannától a debreceni múzeum. 41. ábra