Folia archeologica 8.
László Gyula: A mártélyi avar szíjvégről
110 László Gyula karjának mozdulatát is az e 1 mintájára. E magyarázat helyessége esetén függőben marad a gyöngysor szerepe. Függetlenül e két emberi alak fentebb adott, részleteiben helyes vagy helytelen értelmezésétől, a következőket majdnem teljes biztonsággal megállapíthatjuk : a szíjvég mestere két emberi alakot akart ábrázolni (ezt biztossá teszi az e 1 kéz). Az is biztosnak látszik, hogy a két embert egymáshoz képest fordítva, mintegy fejtől-lábtól ábrázolta úgy, hogy az f) az e) hátát fogja. Az e) és f) közti trapézalak talán az f) övön alul nyíló kaftánféle (?) viselethez tartozik. Mindenesetre azt látjuk, hogy az emberi alakok is ugyanolyan ellentétes állásban vannak, mint az állatok. Az is valószínű, hogy az f) lába és az e) keze a szarvas közbeiktatásával kissé lejjebb csúszott, mint azt a természetes arányok mellett várhatnók. Ezzel a magam részéről a mártélyi szíjvég jelenetének kritikai leírását be is fejeztem. A jelenet elemzése világosan megmutatta, hogy párhuzamait nem ilyen módon egybeszerkesztett képekben kell keresnünk, hanem lazább, nagyobb terű, szabadabb mintákban. Az azonos tömegű, de ellentétesen beállított alakok — indás szerkesztésmódjukkal együtt — szövött mintára vallanak. A festő vagy sziklarajzos ember szabadabb képszerkesztése a szövőszéken alakult olyanná, hogy a mártélyi mester már aránylag könnyen szoríthatta bele a szíjvég keskeny tükrébe. Ezek után néhány megjegyzést szeretnék fűzni a mártélyi — sa többi hasonló — szíjvég öntési módjához. 8 Sok tömör öntésű avar szí'-^végnél tapasztalhatjuk — s az alábbiakban csak ezekről lesz szó —, hogy az öntvény két oldalának mintáját a mélyebb helyeken néha csak 1—2 mm-nyi vastagság választja el egymástól. Néha pedig olyannyira vékony a bronzréteg közöttük, hogy a földben át is rozsdásodik (nem az öntési hibákról van szó, hanem ép felületekről!). Ez a jelenség késztetett arra a feltevésre, hogy elvessem azt az általánosan elfogadott nézetet, hogy e szíjvégek eredeti mintáját fából faragták volna ki. Erősen kételkedni kezdtem abban is, hogy a szíjvégek két lapját esetleg külön-külön mintán faragták ki s két külön öntőmintába nyomva illesztették össze a két félmintát. Ez esetben ugyanis még a legnagyobb gyakorlattal is nehezen lehetett volna elkerülni, hogy a két faragott lap néha ne érintkezzék (így öntési foltok keletkeztek volna a szíjvégen), vagy pedig ha ezt el akarták volna kerülni, olyan távolra kellett volna a két mintát illeszteni, hogy az áttörésekbe belefolyt bronz tömötté öntötte volna az áttörtnek szánt mintát. Az azonos mintájú, kétoldalas áttört, egybeöntött szíjvégeknél képtelenség annak a feltételezése, hogy egy mintát nyomtak volna bele a két öntőfélbe, hiszen pl. indás dísz esetén a másik oldal indái éppen fordítva kanyarogtak volna. Anélkül, hogy itt részletesen kitérnék a fentebb éppen csak vázolt kérdésekre, megkísérlem a tömör öntésű szíjvégeknél tapasztalt látszólagos ellentmondásokat összegezni, hogy ezek feloldásával közeledhessünk a helyes magyarázat felé : 8 Fettich, N., Bronzeguss und Nomadenkunst. (Prag 1929) 49 — 53 : Huszka József alapján fából faragott kétrészes öntőmintáról ír. A fafaragást fogadja el alapvető előkészítési módnak Erdélyi István is, kéziratban levő szakdolgozatában (Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Középkori Régészeti Intézete : A jánoshidai avar temető). A magam részéről a kétrészes, összetett vékony avar öntvények s más öntvények mintáira is kiterjesztem a puhafém formát, de ennek itt való részletes tárgyalása túlnőne a mártélyi szíjvéghez fűzött jegyzeteken. A szebényi temető közlésével kapcsolatban fogom az avar bronzöntés egyes kérdéseit részletesen tárgyalni.
