Folia archeologica 7.

Csalog József: A tiszai műveltség viszonya a szomszédos újkőkori műveltségekhez

A tiszai műveltség 41 Jóllehet ezek a minták eléggé bonyolultak, mégsem rajzban tervezték, hanem a fonatolás munkamódjából adódtak. Jó bizonyítéka ez annak, hogy a tiszai műveltség embere a fonatolásnak valóságos művésze volt. De arra is rávilágítanak az ilyen minták, hogy azokon a lelőhelyeken, ahol rajzosan tovább fejlesztett, tehát már nem lefonható minták nem fordulnak elő, hanem csak a közvetlenül áttett fonottasak, ott a tiszai műveltség régebbi, A-fokozatával számolhatunk. Ott viszont, ahol rajzosan tovább fejlesztett, tehát csak rendszerük lényegében fonottas mintára visszavezethető díszítések fordulnak elő, ott már a későbbi B-fokozat jelenlétével kell számolni. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a tiszai díszítőelemeknek ilyen módon való különválasztását, az ásatótevékenység fokozása után, rétegek alapján is be fogjuk igazolni. Másodrendű kérdés a fentiek mellett, hogy a tiszai edényeken a fonatolt edények díszítését egyszerűen csak utánozták-e, vagy pedig hogy a fonatolt edényféléknek valamilyen ismeretlen anyaggal való bekenése, kibélelése, illetve vízállóvátétele vezetett-e az effajta edények létrejöttéhez. Az Országos Néprajzi Múzeum raktáranyagának megtekintésekor minden esetre találtunk olyan fonatolt afrikai háncsedényt, amelynek belsejét ujnyi vastagon aszfaltszerű anyaggal kenték be. A fentebb mondottaknak látszólag ellenpröbája lehet az, hogy a tiszai edények vajon egytől egyig mind fonatolt edényfélék alakját örizték-e meg. Ez a kérdés mégsem lehet döntő, mert ma még nem tisztáztuk, hogy a tiszai műveltség területén a megismert edényformák közül, melyek alakultak ki helyben és melyek kerültek idegenből, mint átvett formák erre a vidékre. Ma csak azt látjuk világosan, hogy tiszai területről még egyetlen olyan, fonatolt edényre vissza nem vezethető edényalakot sem ismerünk, amely más szomszédos műveltségben nem fordulna elő. A tiszai edényformák ennek megfelelően nagyon kevéssé változatosak ; eredeti tiszai formának egyelőre talán csak a többé-kevésbé négyszögletes, fonatolt kashoz hasonló, vagy a kissé tölcséresen felfelé kiszélesedő virágcserép alakú edényeket tekinthetjük. Nem tiszai eredetű formák a csövestalpú tálak, a gömbölyű hasú és az erősen tagolt, külön nyakrésszel bíró edényalakok és a már említett félgömb-, illetve bomba-alakok. Ezek a szomszédos újkőkori műveltségek emlékanyagából mind levezethetők. Nyilván átveszik ezeket a tiszaiak, mint ahogyan átveszik ezeknek idegen szellemű díszítéseit és helyettük átadják saját formaelemeiket. Az összehasonlított újkőkori műveltségek élettartama természetesen nem lehetett egyforma. Számolnunk kell azzal, hogy az egymásrahatás utáni időkben bekövetkezhetett az is, hogy az átvevő adott esetben túlélte az átadót és továbbvitte az átvett elemeket. Ez bizonyos, időben való, eltolódást eredményezhetett, az eltolódás mértéke azonban ilyen esetben rétegtani megfigyelésekben kifejezésre jut. Például ezekből tudjuk, hogy a tiszai elemeket is tartalmazó bodrogkeresztúri műveltség feltétlenül túlélte a tiszait és a bükkit is.

6

2 Adódhatnak természetesen olyan réteg-megfigyelések is, amelyek egymásnak látszólag ellentmondanak. Ilyen a herpályi rétegsor, ahol a tiszainál későbbi, polgári jellegű leleteket találtak,

6

3 és a tiszavasvári megfigyelés, ahol ugyanez az edényanyag tiszaival és bükkivel volt egykorú. Tekintve, hogy ennek a mentőásatásnak az eredményei még nincsenek ismertetve, de a tárgyalt kérdéshez szorosan hozzákapcsolódnak, a következőkben Tiszavasvárival foglalkozom. 6

2 Uo. 10 sk. 6

3 Uo.