Folia archeologica 7.

Csalog József: A tiszai műveltség viszonya a szomszédos újkőkori műveltségekhez

42 Csalog József A Bereczki-halom Tiszavasvári délnyugati végénél az ártéren fekszik, de egészen közel azokhoz a barkánhátakhoz, melyek már a magasabb fekvésű rész szélihez csatlakoznak. Átmérője kb. 100—120 méter volt. Környezet feletti magassága 4—5 méter. Felszínét 50—60 cm vastag termőréteg fedte, főtömege a Tisza árteréből kifújt agyagos homok. A halmot, mivel a tiszai főcsatorna útjában állott, földjére pedig gátépítésnél is szükség volt 1953-ban alapjáig lehordották. Odaérkezésem idején már hiányzott a dombnak keleti fele és nyugati részének kb. egyharmad része. Középütt csak keskeny földsáv maradt meg, de ennek helyén is nagyrészt lehordották már a termőföldet, illetve a művelődési réteget. A domb keleti és nyugati felét alávágással és omlasztással kubikosok rakták kordélyokra és hordották el a gátba. A legfőbb feladat a munka régészeti szempontból való ellenőrzése volt ; a régebben vagy a munka közben előkerülő leletek összegyűjtése és a menetközben talált sírok felszedése. Próbaásatásra, lelethitelesítésre csak nagyon kevés hely állt érintetlen állapotban rendelkezésre. A kubikusok elbeszélése és saját megfigyeléseim szerint a termőföldben helyenként tömegesen találtak cseréptöredékeket és konyhahulladékot. Az ilyen foltok alatt kerek, máskor négyszögletes gödröket találtak a homok altalajába beásva. Ugyanígy a homokba beleásva találták a sírokat is. Kettő ezek közül újkőkori volt, több sír pedig szarmata. A szarmata sírok régebben talált mellékleteink nagy része elkallódott már. A két újkőkori sír odaérkezésem előtt fél nappal került felszínre, mellékleteit meg tudtam szerezni a munkavezető útján. Mindkettőben zsugorított helyzetben feküdt a csontváz és mindkettőben okkerfesték vörösre színezte a megmaradt csontokat. A csontokat a munkások sajnos már összetörték, a koponyadarabokon pedig az »öregek« osztozkodtak. A régente babonáiról híres Tiszavasvári, illetve Büdszentmihály — (biidi boszorkány!) — népe ugyanis azt tartotta, hogy a holtember porrátört csontja kásába keverve használ az ijedtségben megbetegedett gyereknek, ha azzal etetik. A gyógyszernek elhordott koponyatöredékekből két darabot visszaszereztem. Egyik az »A« sírból, másik a »B« sírból származott. A. sír. A csontváz zsugorítva oldalán feküdt kb. 60 cm mélyen. Irányítása és az,, hogy jobb, vagy baloldalán feküdt-e bizonytalan. Mellékletek : Pohár alakú, téglaszínű, szürke-foltos, kézzel mintázott cserépedény négy bütyökkel. Magassága 9,2, szája 7,4, feneke 2,8 cm. (VI. t. 5) Félgömb alakú, finoman iszapolt agyagból, jól égetett, simafelületű bükki edényke. Barnásszürke. Magassága 3,7, szája 5,1, feneke 1,7 cm. (VI. t. 6.) B. sír. Mélysége állítólag 70 cm körül volt. A váz zsugorítva feküdt, de nem biztos, hogy melyik oldalán és hogy mi volt az irányítása. Melléklete : Kézzel mintázott, szürkefoltos barnára égetett cserépedény, alacsony nyakkal, gömbölydeden kiszélesedő vállal, kúposán összeszűkülő alsó résszel. Hasán négy bütyök ül, az edény felületé simított. Magassága 16, szája 12,4, feneke 5,2 cm és kissé homorú. (VI. t. 4.) Mindkét sírban közös volt a polgári jellegű edények jelenléte, mellettük azonban egyik esetben bükki edényt is találtak. A két műveltség találkozása ugyanolyan, mint Kenézlőn.