Folia archeologica 7.

Mihalik Sándor: A városlődi régi kerámia

A vúroslikli régi kerámia 197 edénykészítéssel a harmincas évek teljes folyamán. (A szentgáli római katolikus plébánia keresztelési anyakönyvének feljegyzései szerint Stingl Vince és Paur (Pauer) Anna szülők, herendi lakosoktól, Herenden, 1830 január 11-én Sándor (meghalt 1830 aug. 11.), 1831 febr. 10-én Anna, 1832 ápr. 21-én János, 1833 szeptember 21-én Alojzia (meghalt 1835 márc. 8.), 1836 okt. 2-án Teréz és 1840 júl. 18-án Emilia gyermekek születtek.) Sajnos, gyártmányai ismeretlenek. Művészi, technikai megítélésük tehát lehetetlen, míg pár darab elő nem bukkan. A gyér levéltári adatokra támaszkodva egyelőre csak az állapítható meg, hogy a Tatáról távozni kényszerült Stingl időközben Herenden horgonyzott le s 1828-ban ottani vállalkozása már nagyobb szabású gyártást is igényelne Városlődön. Áttelepítési elgondolása nem sikerült, de mégis létrejött egy városlődi kerámiai műhely is, mely a Stingl-család érdekeltségébe és működési körébe tartozott. A nagyobb teljesítményeknek korlátot szabott az állandó anyagi elégtelenség s a pápai kőedénygyárnak a piacot uraló működése. A Stingl-féle herendi és városlődi vállalkozásoknak — az évek előrehaladtával — legalább mégis az volt a hasznuk, hogy Stingl Vince felszínen maradt és további fejlődési tervekkel is képes volt foglalkozni. Egyelőre ő az ura, szakértője és irányítója annak a területnek, mely előbb Herendtől Városlődig terjedt. A feljebb eső távolabbi környék már Winter Mátyás érdekkörében összpontosult. A pápai kőedénygyártás nagyhírű mesterének 1834-ben történt halálával Stingl előtt nagy és további lehetőség nyilt meg. Sőt, az özvegy Winterné tulajdonává vált pápai gyár művezetőségét is rá akarták ruházni. Stingl Vince két évtized sűrű próbálkozásai, kísérletei és hányattatásai után látszólagos révbe juthatna végre. A remények azonban foszladozni kezdtek, mert Winterné tőkeszegény, gyára fenntartását biztosítani nem tudja. A gondok fenyegetően sűrűsödtek. Ezért társat, bérlőt, vevőt keres. Stingl megmenekülhetne, ha a pápai gyárat kibérelhetné. De elhelyezhető, befektethető tőke nem áll rendelkezésére, munkájának minden gyümölcse mozdíthatatlan herendi vállalkozásában és városlődi érdekeltségénél. Végül is Winterné a Tatáról jelentkező Fischer Mórral kezd tárgyalni, akinek becsvágyát élteti az a siker és jövedelmi lehetőség, amelyet közeli rokona a tatai kőedénygyártásban elért. A tárgyalások szenvedélyesek és »vérre mennek.« Fischer mégis eléri, hogy 1837-ben a pápai gyár bérletének birtokába jut. Az új helyzet áldozata elsősorban Stingl, akit Fischer nem óhajt megtartani.

1

0 A nagyobb tőke Stinglt ismét legyűri. Feladni kényszerül azt a terepet, amelyet tartósabb programmal, nagy örömmel s vállalkozó kedvvel szemelt ki magának. A személyi üldözésen és a tőkés kegyetlenségén túl az evolúció hullámai is átcsapnak rajta. Stingl úgy látszik csak fajánszot és kőedényt tud gyártani, — akkor, midőn a kor követelményeként a Dunántúlon is felvetődik már a magyar porcelánkészítés kérdése. Erre vállalkozni mersze nincs és a porcelángyártásra való áttérés anyagilag is megoldhatatlan feladatot jelenthetett számára. De arra sincs semmifajta támpontunk, hogy Stingl hitt-e a porcelán közeli győzelmében. Fischer Mórnak kerámiai szakismerete nincs, de mégis korszakot jelölő személy, mert látja a jövő útját, érti a kor szavát és rögeszmévé 1

0 A második világháborúban elpusztult Esterházy pápai levéltárban előzőleg Révhelyi Elemér végzett szerencsés eredményű kutatásokat. Feljegyzéseit az Iparművészeti Múzeum adattára őrzi. — A pápai kerámia történetét legújabban Kéry Bertalan dolgozta fel »A pápai keménycserépgyártás« című, 1955-ben készített egyetemi szakdolgozatában.