Folia archeologica 7.

Kalmár János: A topor

169 a bárdlap, mint hatásosabb zúzófegyver. Hasonlókat a carszkoje szelői, a berlini Hadszertár és a sigmaringeni múzeum gyűjteménye őriz. A carszkoje'szelo-i példányt Demmin tévesen a XVI. század elejére helyezi. Szerkezetük minden esetben keréklakatos.

1

1 Már nyújtottabb, de még mindig az előbbi széles fejszés fegyverhez hasonló hajlott végződést figyelhetünk meg a Thun—Hohenstein-gyűjtemény XVII. század elejéről származó példányán. Szerkezete még keréklakatos.

1

2 Ettől az időtől kezdve a nyél már kiegyenesedik és. kissé megnyúlik. Példa erre a Leiden-gyűjtemény példánya, ez egyenes nyelű, de még keréklakatos szerkezetű (XLIV. t. 6.). Mivel ezeket a fegyvereket már zúzásra nem alkalmazták, tehát bárdlapjuk elcsökevényesedik, a korábbiakhoz képest foka is inkább dísz, már csak ellensúly gyanánt ; a nyél meghajlítása feleslegessé vált. Mint vezéri jelvény, csont és gyöngyház berakásokkal dúsan díszített nyéllel jelenik meg.

1

3 A XVII. század elején alakul ki az a toporfajta, amely azután az egész századon át megtartja külső jellegzetességét. Változatai közül kialakul egy sajátos, a külföldi szakirodalomban is magyarnak tartott toporfajta. A nyél az alaptípuséhoz viszonyítva megnyúlik, hosszuk 80 cm körüli, tehát járáshoz botként is használható. Nyelüket teljes hosszúságában csont- és gyöngyházlemezek díszítik. A csontlemezekre vésve rendszerint vadászjelenetet találunk. A nyél hátsó végét rövidebb-hosszabb, faragott csonthüvely zárja. Gyújtószerkezetük a század elején még keréklakatos, a század derekára azonban már kovásszerkezetű. Éllapjuk aláhajló jellegű, nagyívű élkiképzéssel. Fokuk már nem tömör, hanem négy tüskévé oszlik, egy hosszabb középső tüskével. Ez a könnyebb, parádés fegyver már alkalmatlan vágásra, zúzásra. A Leiden-gyűjtemény példányához teljesen közelálló darab Fegyvertárunk toporja, de ezen már csapódó kovás szerkezetet találunk (XLV. t. 1.). Ezek a toporok a legkorábbi fajták, a század folyamáról ismert példányok között. Különösen a bárdlapnál figyelhetünk meg teljes azonosságot. Hossza : 880 mm, a cső hossza : 508 mm, űrmérete : 13 mm. Az Ullmann-gyűjtemény hasonló példányának hossza : 640 mm, ugyanezen korból származik, foka is azonos. Az Ullmann-gyűjteményben szereplő másik példánynál a bárdlap csaknem teljes körívben hajlik alá. Foka liliomalakú, hossza : 740 mm.

1

4 A toporok magyar változatainál a bárdlapok csaknem háromszög-alakúak. Az ilyenfajta fokosbaltákat a külföldi gyűjtemények magyar eredetűeknek közlik, sőt a külföldi szakírók szerint a magyarok ezeket hajítóbaltaként is használták. A baltával való hajításban olyan ügyesnek írják le a magyarokat, hogy madarat is képesek röptében kettévágni vele. Ezt a toporfajtát korban a XVII. század derekára helyezzük. Fegyvertárunk példányának bárdlapja kb. háromszögnek vehető. Hossza 878 mm, a cső hossza 435 mm, űrmérete 10 mm (XLV. t. 2.). Hasonló a bécsi Fegyvergyűjtemény példánya, amely a milleneumi kiállításon szerepelt. Hossza 800 mm, foka tömör négyzetes alakú, a cső hossza : 420 mm, űrmérete 10 mm.

1

5 1

1 R. F orrer : Über kombinierte Waffen i. m. Waffenkunde V. (Berlin 1907) 98., vö. Demmin : i. m. 823. 39. sz. 1

2 420. Kunstauction. Dorotheum. VI. (Wien 1933.) 115. sz. 1

3 Waffensammlung C. Leiden. Lampertz 364. sz. árverési katalógus (Köln 1934) 37. 773. sz. 1

4 Waffensammlung A. Ulimann in München. Árverési katalógus, (Köln 1891.) 582. sz. 1

5 Szendrei J. : Magyar Hadtörténeti Emlékek, (Budapest, 1896) 539 sk.