Folia archeologica 7.

Parádi Nándor: A balatonfenyvesi agyagpalack

A balaton/enyvesi agyagpalack 143 tengely körül forgó korongoknál volt nagy. A tengelyt befogadó lyuknak ugyanis tágnak kellett lennie s használat közben ki is kopott. A tengellyel egybeépített korongoknak is volt bizonyos kilengésük. A korong ingadozása következtében a rajtuk készített edények nem szabályos formájúak. Különösen a nagyobb edényeknél szembetűnő ez. A kézikorong másik jellemvonása, hogy forgása lassú és szakadozott.

10 Ugyanis a fazekas úgy dolgozott rajta, hogy nagyrészt csak egyik kezével formálta az edényt (a másikkal csak időnként segített), a másik kezével pedig újra- meg újra forgásba hozta a korongot. Amikor a fazekas megrántotta a korongot, az egyúttal ki is lengett és ingadozása is növekedett. Ilyen körülmények között az edény simítása is nehézkes. Ezért — különösen a kezdetlegesebb korongoknál — főként a nyak, perem táján, tehát ott látszik simítás nyoma, ahol az edényt simítás közben valóban alakítani is kellett, míg az edény alsó részén a korongon való simítás sokszor hiányzik, vagy alig észrevehető. Az edényeknek ez a része tehát igen sokszor erősen egyenetlen is. Az említett kétféle tengelyű kézikorong — különösen az utóbbi — fokozatos fejlődésen ment keresztül. Tökéletesítése főként a forgás sebességének növelésére és a korongtányér ingadozásának kiküszöbölésére irányult. Ez részint a korongtányér átmérőjének

1

1 s részint vastagságának növelésével (a forgási sebesség növelése), részint a tányér alá épített — a tengelyt közrefogó — különböző szerkezetekkel

1

2 és az alsó »persely« hosszúságának növelésével (az ingadozás csökkentése) történt. Kétségtelen, hogy a kézikorong tökéletesedése a XI—XIV. századi hazai tárgyi anyag vizsgálata alapján (szabályosabb, simább felületű stb. edények) is kimutatható, bár a használt korongok szerkezetét ma még nem ismerjük. Kétségtelenül megállapítható azonban, hogy a későbbi időben — talán a XV. századtól kezdve — kézikorongon »felhúzott« edények is vannak.

1

3 A szovjet kutatás könnyű és nehéz kézikorong néven tesz különbséget az egyszerű és fejlettebb forma között.

1

4 A könnyű kézikorongnál abból kiindulva, hogy az edények egy részénél a fenék szélén az agyag alul, körös-körül letüremlett, felteszi, hogy a korongtányér közepén még egy kisebb kerek »rátétlap« is volt, amely általában egyezett az edények fenekével. Ha nagyobb fenekű edényt készítettek, akkor tiiremlett le az agyag a »rátét« szegélyén körös-körül.

15 Ez számunkra azért jelentős, mert a balatonfenyvesi palack fenekének széle is ilyen. Ezen az alapon tehát aránylag kezdetleges kézikorongon készítették. Van még a fentieken kívül a kézikorongnak — főként az egyszerűbbeknek— más jellegzetessége is : a fenékbélyeg.

1

6 Ugyanis igen gyakran a korong-tányér közepébe jelet vágtak, amelynek lenyomata az edény fenekén kidomborodva látszik. Kidomborodó kereszt alakú fenékbélyeg van — amint fentebb láttuk — a balatonfenyvesi palack fenekén is (XXXVI. t. 2.). A palackok készítésének menete egészen a vállig egyezik a többi edény nagy részének munkamenetével : a korong közepét beszórták homokkal, 1

0 B. A. Ribakov : i. m. 167. 1

1 W. Holubowicz : i. m. 21. k. 1

2 A. Kalmeta : i. m. 5, 7, 11. k. 1

3 A kézikorongot a késő középkortól kezdve párhuzamosan használják a lábbal hajtott koronggal (1. az említett külföldi néprajzi párhuzamokat). 1

4 tí. A. Ribakov: i. m. 168. A nehéz kézikorongról szerinte — ugyanúgy, mint a lábbal hajtott korongról — fonallal vágták le az edénvt (uo.). 1

5 Uo. 170. sk. 1

6 A fenékbélyeg kérdésével részletesen foglalkozik B. A. Ribakov: i. m. 175 skk.