Folia archeologica 7.

Parádi Nándor: A balatonfenyvesi agyagpalack

144 Parúdi Nándor hamuval

1

7 stb., esetleg vászondarabbal borították le, hogy az edényt elkészítése után könnyen leemelhessék. Szövet-féle lenyomata látszik pl. a balatonfenyvesi palackon

1

8 (XXXVI. t. 2.). Ezután hozzákezdtek az edény felépítéséhez. Először az edény fenekét formálták meg, legtöbbször egy darabból és rendszerint 2—3 cm magas edényfal fésszel együtt. így készülhetett a balatonfenyvesié is. Sok esetben az edény külső falán is meglátszik körös-körül ennek a hurkákból épített fallal összedolgozott határa (XXXV. t. 3.). Ismerünk olyan edényeket, — köztük palackokat is — amelyeknél a megformált fenékszélhez ragasztották az edény falát (XXXVI.t 3.). Az agyagot a fenék kiformálásakor rányomkodták a korongra. Ilyenkor sok esetben nemcsak a korongra szórt, vagy rátett anyag lenyomata látszik meg az edény fenekén, hanem a fából készült korongtányér rostjaié, és — ha volt — a fenékbélyegé is.

1

9 A fenék elkészítése után az edény testének felépítése következett, amely a váll magasságáig egyezett palacknál, fazéknál stb. egyaránt. Az edény testét agyaghurkákból csigavonalban építették fel. Utána ütögetéssel, nyomkodással és simítással alakították a hurkákat egységes edényfallá. Az edények, főleg a fazekak egy részének, falán a csigavonalban látható »varratok« a hurkás felépítés nyomait jól mutatják (XXXV. t. 4.). Ebből az is megállapítható, hogy az agyaghurkák felépítésével a legtöbb esetben balról jobbra, az óramutató irányával ellentétesen haladtak. Ezután pl. a fazekaknál nagyrészt a forgó korongon való külső-belső simítással kiformálják a nyak- és peremrészt. Viszont a palackoknál, tehát a balatonfenyvesinél is a nyakat bizonyára az alsó rész rövidebb szikkadása után készítették el.

2

0 A nyakat is csigavonalban (balról jobbra) haladó hurkákból építették fel a palack testének folytatásaképpen. Az összeillesztés helyét kívülről legtöbbször utólag korongolással elsimították úgy, hogy alig lehet észrevenni (így pl. a balatonfenyvesi palackon is). Ellenben a legtöbb palack nyakának belsején a hurkás felépítés és az edénytesttel való összeerősítés nyoma egészen jól meglátszik (XXXVI. t. 4.).

2

1 A palack felépítése után a nyakát és a peremét kívülről, a peremét belülről is, a korongon simítással kissé formálták s így alakították ki a palack végleges formáját. (A korong forgatása — az edényfelületen megállapítható nyomok alapján — az óramutató járásával ellentétes irányú volt.) A simítás után az edényeken a díszítést készítették el. Az Árpád-kori edényeken legáltalánosabb a karcolt díszítés. Ezek között legjellegzetesebb és túlnyomó, különösen a XIII. században — a palackokon is — általában az edény testén (XXXVII. t. 7 ; XXXV. t. 3-4.), de ritkábban a felső részén (XXXVII t. 2.), vagy (később) a szakaszokban ismétlődő (XXXV. t. 2. ; XXXVII. t. 3.) csigavonalban körülfutó karcolt díszítés. A balatonfenyvesi palack vállán és nyakán megszakadva ismétlődő díszítést találunk (XXXVI. t.1 ). A különbség elsősorban annyi, hogy az általános vékony karcolt vonalak helyett itt szélesebb barázdák vannak. A két páros 1

7 Uo. 167. 1

8 Lásd még pl. Arch. Ért. 44 (1930) 98. k„ 3. 1

9 Fenékbélyegekre lásd pl. uo. 94—99. k. 2

0 A szűknyakú edények készítése a lábbal hajtott korongon is a nehezebb munkák közé tartozik. A népi fazekasok ma is két részből állítják össze. Lásd : Imre S., A kolozsvári fazekasság műszókincse. ETI. Évkönyv (1940- 41) 63. 2

1 A töredékkel előkerült edényeket Holl Imre, a Budapest Régiségei készülő XVII. kötetében közli. (Adatok a középkori magyar fazekasság munkamódszereihez.)