Folia archeologica 6. (1954)

Tápay-Szabó Gabriella: A 150 éves Múzeum története a kéziratos naplókban

A 150 éves Múzeum történetéből 191 az első letéteményező, az alapító gyűjteménye impozáns könyv-, okirat-, oklevél-, metszet-, térkép- —tehát papiros-anyag volt. Szakirodalom hívja fel a figyelmünket azonban arra is, hogy jól szem előtt kell tartanunk azt is, hogy »nálunk a közgyűjteményen a XIX. század közepéig jobbára könyvtárat értettek«. Ez még az írott betű, a könyv, a »közvetítő« feltétlen uralma a művelődés menetében. Az csak természetes, hogy a köztudatba is jobbára Széchényi grandiózus ajándékozási gesztusa ment át, sőt, egy esztendővel azután, hogy a 20 000 tételszámú anyag bekebeleztetett, újabb letéteményező jelentkezik, és ugyancsak hasonló természetű anyaggal, amennyiben a derék Kindli Mátyás pesti szűcsmester 1803-ban 48 magyar könyvből álló kis könyvtárát a múzeumnak — a »tudománynak szentelt oltárra« ajánlja fel. Nem nagy név, sőt kis ember Kindli Mátyás — ám a kéziratos naplók kötetei évtizedeken át hosszú sorban jegyzik fel a hozzá hasonló becsületes, lelkes honfitársak adakozásait. Itt van mindjárt a legelső években Jablonszky András királyi egytemi szolga és nyilván jó barátja Ferenc az Arany Sas fogadó alkalmazottja, kik régi pénzeket ajándékoznak egyazon esztendőben és nyilván egymás buzdítására a Nemzeti Múzeumnak. A gyűjtemény igazában így áll össze, és így alakul, kerekedik színessé, komplexé, hiszen már nemcsak könyv és okirat, meg érem és régi pénz áramlik be. Átliggatott cseréptányérkát hoz be Szemián Káról pesti asztalos, Dunából kihalászott köveccsel megrakodott, régi vas-csáklyát Vurm József halászlegény, régi üvegpoharat az egykori kőművessegéd, sajátkezű faragványt az óbudai hajógyár ácsmestere, s 1860-ban Abaújban a Szent-András és Szántó között vasutat építő kubikosok ajándékozzák az általuk lelt bizarr-gyönyörű aquamanile-t, amit a múzeum 1860-ban naplózó tollnok-írnoka még így jellemez : »Emberfejből és ember derékból, alól lóból szerkesztett kéz mosdó rézkancsó« — nem ismervén, vagy nem mervén jelezni a sokkal egyszerűbb, de pogány kentaurt. Beadja nagyapja mesterremekét, a gyöngyökből kirakott testőrfigurát a gombkötő inaska, s akár ne is számoljuk a gyűjteménygyarapító »tanulókat«, akik nyílvesszőszárnyat, érmecseket, kőkorsócskát ajándékoznak, s mint, »tanuló-mérnök«, »orvos-tanuló«, avagy m pest-budai hangászegyleti zenede nevendéke«-ként szerepelnek, de van úgy is, hogy precízen : Müller Káról és Gusztáv testvérek pesti tanulók.« Előfordul, mint foglalkozás, ajándékozóink, gyarapítóink körében törzsporkoláb és szekerész főhadnagy is. Szerepel és feltűnik a naplóoldalakon »haditörvényszéki jegyző«, és foglalkozása jelölése latinul is fel van tüntetve : »actuarius«. Sokáig sorolhatnók a variációkat, miképpen gondolt gyűjteményünkre a maga szerény, avagy jelentős »ajándokával« a »megyei sebész« éppúgy, mint a »titoknok«, sőt a »gyorsutazási hivatal ügyvivője« meg a »vojvodinói postahivatal tollnoka«is. Érmeket küldenek be a pesti kocsmárosok: Csendes János és Fafferner József is. 1848-ban, arannyal hímzett selyem cipellőpárt pedig Bäks Dóra árva-intézeti nevelőnő. Az indusztrializálódás előrehaladtával azután megjelennek a »gyárosok«. Már 1847-ben Zsigmond Ferenc Káról budai szőnyeggyáros lép ajándékozóink sorába. 1855-ben római köveket, szarkofágokat fedeznek fel Goldbergér Samu kartonyfestő gyártelepén Óbudán. Izsó Miklós készítette szoborral gazdagítja gyűjteményünket Gschwind Mihály pesti szeszgyáros, valamint a 18/1853 tételszám alatt feltűnik Fischer Lipót porcelán-gyámok első ajándoka is.