Folia archeologica 6. (1954)

C. Wilhelmb Gizella: Egidius Sadeler magyar arcképei

EGIDIUS SADELER MAGYAR ARCKÉPEI A német rézmetszés a XVI—XVII. század fordulóján a portréművészetet részesíti előnyben a többi műfajjal szemben. A XVI. század első felének nagy mesterei után kisebb tehetségű, de megfelelő technikai tudással rendelkező művészek foglalják el a porondot. Ezek a metszők a németalföldi metszetművészet gondos technikáját és hűvösebb művészi magatartását ültették át német talajba. Sokan közülük németaföldi származásúak voltak, onnan kerültek át a nagy német metszőközpontokba, ahol rövidesen önálló kiadóvállalatokat is alapítottak. Dominicus Custos, Sadeler János és Rafael a legjelentősebbek ezek között a művészek között. Az utóbbi kettő unokaöccse, Sadeler Egidius szintén a Németalföldről indult el, és útja egészen Prágáig vezetett, ahol három császárnak, I. Rudolfnak; II. Mátyásnak és II. Ferdinándnak volt udvari rézmetszője. Ifj. Sadeler Egidius 1570-ben született Antwerpenben. Apja, id. Egidius szintén rézmetsző volt. Művészetének elemeit nagybátyjánál tanulta, és német és olaszországi tanulmányutak után, 1597-ben I. Rudolf udvari rézmetszője lett. Ettől fogva egészen haláláig 1629-ig csekély megszakításokkal állandóan Prágában tartózkodik. Működése kiterjed a rézmetszés műfajának azidőben kultivált minden területére. Vallásos és mitológiai képek, Prága városának hatalmas panorámája mellett termésének javát arcképei teszik ki. Mint udvari rézmetsző állandóan megfordult a császári udvar minden jelentős eseményénél, látta a követségbe jött diplomatákat, a német-római birodalom egyes részeiből tanácsadásra vagy számonkérésre felrendelt államférfiakat. Nem csoda tehát, hogy akik az említett három császár uralkodása alatt a Habsburg-politikában jelentős szerepet játszottak, mindannyian Sadeler műveiről ismeretesek. .Sadeler portréstílusára gondos természettanulmány, technikailag megbízható visszaadás és a sötétebb és világosabb részek egyenletes, fontosabb részeket kiemelő váltogatása jellemző. A művész udvari működése a 15 éves háború, I. Rudolf és II. Mátyás trónviszálya és Bocskay felkelése idejére esik. Hazánk történelmének tehát igen fontos korszakát fogja át, s ezért érdekes, hogy kiket tartott e kor szereplői közül megörökítésre méltónak. Nagyszámú portréi között három magyar arckép van : Báthory Zsigmond, Forgács Zsigmond és Thurzó György képmásai. Vegyük most szemügyre az egyes arcképeket, és próbáljunk keletkezésükkel és — autenticitásukkal kapcsolatban — a korabeli források segítségével tiszta képet alkotni. Időrendben a legkorábbi Báthory Zsigmondnak a barokk korban szokásos allegorikus mellékalakokkal díszített arcképe (XI,. t. 1.). Maga a portré, mellkép ovális keretben, melyet kétoldalt a dicsőség és a bőség allegorikus alakjai fognak közre. Az ábrázolt szembenéz, kissé jobbra fordul. Jelleg-