Folia archeologica 6. (1954)

Éri István: A kisvárdai vár kályhacsempéi

150 Éri István hetünk.

1

0 Alkalmazásuknál bizonyára szintén az a szempont játszott döntő szerepet, hogy az- aprólékosabb, finomabb kidolgozású mintákat könnyebben lehetett fába vésni, mint agyagba mintázni. A fába vésett negatívok feltétlenül tartósabbak, könnyebben szállíthatók és kezelhetőbbek voltak az

N agyagból készülteknél. Alakjuk sem torzult, míg az agyagból készült- formák kiégetéskor formátlanodhattak. Ezeket a fanegatívokat olyanformán készíthették, mint a későbbi idő mézeskalácsosainak bábsütőmintáit. Nemcsak a készítésbeli eljárás azonossága, hanem a mintakincs egyes elemeinek hasonlósága révén is kapcsolat van a két mesterség fából készült formái között.

1

1 Ezt igazolja a kisvárdai leletmentés során épen előkerült, lovast ábrázoló csempe is (XXXVII. t. 3.). Ugyanis a rajta látható lovasalak sokban emlékeztet az egyik legáltalánosabb mézeskalácsalakra, a huszárra.

1

2 A csempe épp úgy, mint a XXXVIII. t. 1. alatti töredék, szintén kvarcszemekkel kevert agyagból készült, és világos sárgára égetett. Ennek alapján feltehető, hogy egy helyen készültek. Peremének középső, kissé kidomborodó sávjában, a rombuszalakot kitöltő, nyelves díszítése pedig feltétlen a fehér agyagból készült csempék köréhez kapcsolja. Valószínű, hogy a XVII. század első felében készült. Ugyanis az üresen maradt helyeket dúsan kitöltő indadíszítéssel közrefogott lovas nyugati mintájú páncélzata és lovának jellegzetesen magyar nyeregszerszáma XVI—XVII. századi.

1

3 A kályhás legfontosabb munkaeszközének, a kályhacsempe-negatívnak elkészítése — agyag- vagy faformáké egyaránt — sok munkával járt, s olyan szaktudást, gyakorlottságot kívánt meg, amellyel nem minden mester rendelkezett. A szegényebb, főleg falvakban dolgozó kályhások — akik ezt a mesterségüket többnyire a fazekasság mellett mellékesen űzték — nyilván egyszerűbb formákat készítettek, mint a vagyonosabb rétegek igényeit is kielégítő városi mesterek. Általánosságban ezzel magyarázható az a kezdetleges készítésmód, amely a kisvárdai, fehér agyagból készült csempék vizsgálatakor is szemünkbe tűnt. A bemutatott csempetöredékek azonban azt is elárulják, hogyan segíthetett magán, szebb készítmények mintakincsének utánzásával, a mester. Ez az eljárás a kályhások általános szokása lehetett.

1

4 1

0 Viski Károly : »Adatok a székely építkezés ismeretéhez« c. cikkében (Néprajzi Értesítő 1911.) írja, hogy a Küsmödön dolgozó fazekasmesterek műhelyében fanegatívokat látott. Az egyes csempék korának megállapítása terén azt a figyelemreméltó megjegyzést teszi, liogy a legkorábbi darabok mindig a leginkább kidomborodók, s a későbbieket az egyre inkább laposodó mintázat jellemzi. 1

1 Magyarázatként felvethetjük, hogy ezeket a formákat nem a kályhás vagy a mézeskalácsos, hanem fafaragó mester készítette. Ezt a feltevést egyébként az is alátámasztja, hogy egyes darabok valóban nagytudású, művészi érzékű, faragásban gyakorlott mester kezére vallanak. 1

2 A Néprajzi Múzeum bábsütőmintái között nem találtam olyant, amely a lovas alakja mellett várat is ábrázolna. Csempénkkel azonban kompozíció szempontjából nagy hasonlóságot mutat egy, a németországi Neuss múzeumában őrzött bábsütőminta. (Fényképét 1. BossertH., Geschichte des Kunstgewerbes aller Zeiten und Völker. Berlin 1935. VI. köt. 354. о. 4. kép.) A csempe lovasalakjának viselete természetesen elüt a mézeskalácshuszárokétól, mivel jóval korábban készült, mint a múzeumokba bekerült bábsütőminták. 1

3 Kalmár János szíves közlése. 1

4 Némethy Endre fent idézett gyűjtéséből megtudjuk, hogy még a legutóbbi idők kályhásmesterei sein idegenkedtek ilyesfajta »lopásoktól«. Mindig hordtak magukkal zsebükben agyagot, hogy szebb öntvényekről (pl. vaskályha díszei), faragásokról »levegyék a mintát«.