Folia archeologica 6. (1954)

Éri István: A kisvárdai vár kályhacsempéi

A kisvárdai vár kályhacsempéi 151 lemző — a keretdísz egyszerűbbé válása éppúgy észrevehető, mint a tulipán egyre kezdetlegesebb kiképzése. Ugyanígy összevethetjük a már említett évszámos pártán levő szárnyas fejet egy másik, hasonló pártatöredéken látható, sokkal tökéletesebb mintázású, hajékes női fejjel (XXXVII. t. 5.). Néha nemcsak kidolgozásban, hanem méretben is eltérnek egymástól a csempék azonos mintái. így pl. a XXXVII. t. 4. alatt látható, két szirént ábrázoló párkánytöredéknél a balsarokban levő (a nagyobb résszel össze nem' tartozó) darabon a szirén teste szélesebb és nagyobb. A csempéken mutatkozó eltérések nyilvánvalóan azzal magyarázhatók, hogy elkészítésüknél más-más formát (negatívot) használtak. Amikor azonban készítésük módját akarjuk megvizsgálni, nagy akadályokba ütközünk. Ugyanis a kályhásmesterek eme legfontosabb munkaeszközéből alig egy-két későközépkori darab maradt meg, és került múzeumainkba.

6 Emellett készítésükről nem találunk részletesebb leírást. A kályhásság mesterségbeli eljárásaira, technikai fejlődésének állomásaira vonatkozó adatok, vagy megjegyzések is alig" vannak. Nem áll rendelkezésünkre összehasonlítás céljából néprajzi anyag sem, mivel a népi kályhásság munkamódszerének összegyűjtése — amikor arra még* nagyobb lehetőség nyílott — nem történt meg. A Dunántúlon még a legutóbbi évtizedekben is dolgozott ugyan néhány fazekas-kályhásmester, ők azonban inkább korongon formálható kályhaszemeket és nem csempéket készítettek.

7 Már a múlt század végén is igen kevés volt azoknak a kályhásoknak a száma, akik nem gyári gipszmintában, hanem maguk-készítette formában állították elő a kályhacsempéket. A kályhásság, -csempekészítés, mint népi kismesterség, legtovább talán Erdélyben, a Székelyföldön maradt meg. Sok jel arra mutat, hogy nemcsak mintakincsükben vannak 2—300 éves elemek, hanem munkamódszerük is sokban a régi. Éppen ezért még nagyobb kár, hogy munkájukról érdemleges leírásunk nincsen. A középkori és későközépkori csempenegatívok túlnyomó része minden bizonnyal kiégetett agyagból volt.

8 Ezeket nagyrészt úgy készíthették, hogy agyagmintázó szerszámokkal magát a negatívot formázták meg, s utána kiégették. Feltehető azonban olyan eljárás is, hogy agyagból vagy fából készült pozitív mintát nyomtak bele az agyagba.

9 Az ilyen formák alkalmazása sok előnnyel járt. Bizonyos ábrázolások kidomborodó formában való elkészítése sokkal könnyebb lehetett. Emellett, ha a kályhásnak pozitív mintája volt, az elkopott, eltörött negatívok helyett bármikor újat készíthetett. Az agyagformák mellett meglehetősen elterjedhetett a fából készült negatívok használata, amint arra néprajzi párhuzamokból is következtet6 Egy Besztercebányáról származó példány az Iparművészeti Múzeumban van. Csalog József etei ásatásán talált két darabot. A. É- XXIX. 1937. 332. o. 16. ábra. Mindhárom agyagból készült. 7 A rájuk vonatkozó legújabb, általam is felhasznált adatokat 1. Dömötör Sándor 1950. évi Vas megyei néprajzi feljegyzései között, Ethn. Adattár 2231 és 2335. sz., továbbá Némethy Endre : Zala megyei falvakban fazekasságra, halászatra vonatkozó gyűjtés, 1950. Etlm. Adattár 2468. sz. Némethy Sümegen egy kályhásmester szerszámkészletét is megvásárolta. Ez most a keszthelyi múzeumban van. 8 A XVI. századtól az agyagból készült negatívok használatát tartja általánosnak Konrád Strauss is. (Kacheln und Öfen der Mark Brandenburg, Strassburg, 1926. 19.) 9 Strauss még fém vagy bronz öntőminták csempekészítésre való felhasználását is valószínűnek tartja.