Folia archeologica 6. (1954)

Szabó György: A falusi kovács a XV—XVI. sz.-ban

A falusi kovács a XV—XVI. században Ritkult a szakállok csapdozó tüzekkel, Éktelen homlokok pörsollett szenekkel, Orcájok varasult gyakor égésekkel, Merő félördögök kormos személyekkel. De mind óriások temérdek tagokkal, Hegyeket bírnának emelni vállokkal, Labdaként játszanak az ülő vasakkal, Mindent végbe visznek erős munká jókkal. Azért a nagy fúvók kezdenek szelelni, Azoknak Eurusa tüzet is nevelni, Magát vélnéd itten Vulcanust mívelni, Cyclops társaival a pörölyt emelni. Felgerjedvén a tűz, a szikrák ropognak, Hevül a vas, arrul a rozsdák pattognak, Az erős kovácsok mellettek forognak, Kezdett munkájokhoz serénységgel fognak. A fúvó gégéje körül szít ez tüzet, Pemete botjával az hint reá vizet, A verő pörölyhöz készít némely kezet, Fogók szájátul falt vasat némely vezet. Hajnalszínt mutat már a vas setétsége, Megpirosította a tűz melegsége, Minden mocska, szennye, rozsdája leége, Engedelmeskedik lágyult keménysége. Zúgnak a pörölyök felemelt kezekben, Üti ki-ki, lehet mennél erősebben, A munka és a tűz hevíti testekben, A repülő szikrák dongnak a műhelyben. Húnt a nap : setéte van az éjszakának, Fényes tüze látszik akármely szikrának, Mondanád a műhelyt lángozó Etnának, Az hol a nagy vason ezek kalapálnak. Üstökös csillagot minden ütés csinál, Sok ugrosó szikra szökdécsel a kohnál, Tüzes lidérceket éjjel, ha ki tanál, Itt minden fuvallás több szikrát ád annál. Öt részbül áll a vas, melyet kalapálnak, Hajtottak már egyet a jobbik szárának, Sűrőn jár a pőröly, majd mást is csinálnak, •Készül abroncsa is karikák pántjának.