Folia archeologica 6. (1954)

Szabó György: A falusi kovács a XV—XVI. sz.-ban

124 Szabó György kerültek be a városok tanácsaiba vagy igen ritkán — inkább csak a mezővárosokban — a bírói székbe. A falusi kovács ebben a korban is elvégzett csaknem mindenfajta vasmegmunkálást. Bár jó minőségű vastárgyakat (sarlók, kaszák, kések, balták, bárdok) a falusiak már a városi kovácsoktól vásároltak. Azonban a falusi kovácsnak is kellett újfajta gazdasági szerszámokat, házfelszerelési tárgyakat — mégpedig egyre többet — készíteni. Jelentős mértékben megnövekedett munkájukat nagyrészt segéd nélkül végezték. A kovácsokat munkájuk fontossága mellett — az Árpád-koriaknál már említett — állat gyógyításban való jártasságuk emelte ki némileg a jobbágyok közül. * A vasat, munkájának legfontosabb nyersanyagát a kovács főleg vásárolta.

1 Nálunk nagyrészt hazai hámorokból kikerült vasat és acélt, továbbá Ausztriából és Lengyelországból behozott acélfajtákat árusítottak. Ezeket nagyrészt rúd, sínvas (singvas) alakban szállították és árulták. Nem voltak sem túl hosszúak (1 sing kb. 60 cm), sem pedig túl súlyosak (1 sing vasból csak 1—2 kapát vagy 1 fejszét stb. készíthettek.

2 Az ilyen vasakat könnyen lehetett — az ókor óta közismert módon — csomóba kötve szállítani. A különféle fajtájú acél- és vasrudakat vagy más-más alakúra kalapálták, vagy valamilyen módon megjelölték. Jelölhették a vasakat egyszerű bevágásokkal, valószínűbb azonban az, hogy olyan bélyegeket ütöttek rájuk — különösen a finomabb acélrudakra —, mint a drágább szerszámokra (ácsfejszék, bárdok, sarlók, kések). A vasak jelölését bizonyítja az, hogy az invent áriumokban készítési helyük szerint megkülönböztetik ezeket : pl. 1635-ben Sárospatakon a vár összeírásakor a régi cipóosztó házban 44 mázsa és 112 font csetneki és erdélyi vas, 45 font csetneki acél volt (OL. UetC. f. 40. No. 40.)

3 Az ásatásokból eddig csak egy bélyeggel megjelölt sínvasat ismerek.

4 A falusi kovács nemcsak vásárolt vasat dolgozott fel. Sokszor a megrendelők saját vasukból készíttették vele szerszámaikat. Ezt bizonyítják a XVI. századi árszabások, melyekben a szerszámok készítésének árát attól függően szabják meg, hogy a kovács adja-e hozzá a vasat vagy a készíttető, így pl. 1558-ban Alsólendván így szabják meg az ekevas nádolásának árát : »Egy Lemes Nadlaftul az ember wafabul ha nadlya.« (OL. UetC. f. 33. No. 1.) Máramarosszigeten 1569-ben : »Marokvas, Szigeti szekeresnek önnön vasábul 16 dénár.«

5 Emellett az eltörött, elkopott szerszámokból is készíttettek vele apróbb tárgyakat, s mivel a vas a középkorban — különösen falun — igen értékes volt, a hulladékvasakat is biztosan felhasználták. A vas értékességét bizonyítja az, hogy éppen úgy, mint az előző időkben, a középkorban is sok 1 A középkori vaskereskedelemmel részletesebben egy másik dolgozatomban foglalkozom, s így itt csak vázlatosan írok róla és a kovácsok vas nyersanyagáról. 2 Magyar Gazdaságtörténeti Szemle XI. (1904.) 39. 3 I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai (1631—1648.), Bp. 1954, 241. 4 Járdányi-Paulovics I. : A vasvári régészeti kutatások eredményei. Debrecen, 1949. 13. V. tábla 2. — A rúd valószínű XVI—XVII. századi. 6 Századok, 1870. 264.