Folia archeologica 6. (1954)
Méri István: Árpád-kori pénzváltó mérleg
Árpád-kori pénzváltó mérleg 111 de semmiképpen sem későbbi II. Endre koránál. Ugyanis az ő korában nagyrészt megszűnik a ponctechnika, és vésni kezdik az éremverő bélyegeket. 24 A pénzlenyomat verőtövét ugyanúgy, mint a XII. századi pénzekét általában teljes egészében ponctechnikával készítették. 2 5 A beütött bélyeg kétségtelenné teszi, hogy hitelesített mérlegről van szó. 26 Mivel pedig a bélyeget eredeti pénzverőtövön ütötték be, legkézenfekvőbb az a feltevés, hogy pénzváltó mérleg volt. 2 7 Ezt még a következők is alátámasztják: 2 4 Kovács Ede : Árpád-házi királyaink pénzeinek technikájáról. Numizmatikai Közlöny II. 1903 (1—5) 4. — Hóman B. : i. m. 199. 2 5 A serpenyő belső részének görbülő felületébe erősen belemélyed a pénzveret. Ez világosan mutatja, hogy a felső verőtő lapja alig volt nagyobb, mint a pénz külső karimája. A serpenyő külső oldalán is ennek megfelelő nagyságban nyomódott ki. A hátlap kisebb rajzának középpontja nem esik egybe az előlapéval. A hátlap rajzának ez a félrecsúszása és tengelyének elfordulása — amely pénzdarabonként az éremkép másmás oldalára esik — általános jelenség nemcsak az Árpád-kori pénzeinken, hanem abban az időben Európa-szerte. A két verőtő mintája tehát nem volt pontosan összeilleszthető. Félrecsúszás esetén a hátlap karimáján túl még azokon a pénzeken is, amelyeken az előés hátlap rajza teljesen vagy nagyjából egyforma, sík felületet találunk a felső verőtő karimájának lenyomatáig. Ez is azt bizonyítja, hogy a pénz alsó lapjának mintázatát a felsőnél nagyobb lapba poncolták bele. A pénzverést ábrázoló középkori metszeteken is azt látjuk, hogy a tőkébe erősített alsó verőtő általában nagyobb. (L. pl. Kultur des Handwerks. München. 1927. 439. [XI. sz.] — E. Mummenhoff : i. m. 28. kép [XVI. sz.]. — G. Steinhausen : Der Kaufmann in der deutschen Vergangenheit. Leipzig, 1899. 93. kép [XVI—XVII. sz.] stb. Egyformának látszik pl. : Kultur des Handwerks i. m. 438. [XVI. sz.]). Ez nem jelenti azt, hogy valamennyi össze nem illeszthető verőtövet ábrázol. A pénzveretek ugyanis azt mutatják, hogy nálunk valószínűleg II. Endre, de biztosan IV. Béla korában valamilyen formában megkísérlik a két verőtő lapjának összeegyeztetését. Bizonyára összefügg ez azzal is, hogy ugyanekkor a verőtöveken a pénzek rajzát — amely az elő- és hátlapon most már mindig egyforma nagyságú — vésni kezdik. Egyes veretsorozatoknál (pl. CNH 229.) ekkor már az elő- és hátlap körvonala szinte egybeesik. A továbbiakban az is megfigyelhető, hogy félreverés esetén az elő- és hátlap rajza egyirányban csúszik el. Kétségtelen azonban, hogy az összeegyeztetés — amely, úgy látszik, egyre pontosabbá válik — csak arra korlátozódott, hogy a kétoldali mintázat körvonala egybeessék. Ugyanis még Ferdinánd pénzein is az elő-és hátlap mintájának tengelye egymáshoz viszonyítva más és más. (A mondottakra összehasonlításként 1. A. Luschin : Allgemeine Münzkunde und Geldgeschichte des Mittelalters und der Neueren Zeit. München— Berlin, 1926. 82—85.) Még akkor sem rögzítették tehát egymáshoz a két verőtövet pl. olyan harapófogó-féle szerkezettel, amilyent már a római korból és a XVI. század második feléből is ismerünk (A. Luschin, i. m. 53—54. kép). Ez ugyanis nemcsak azt biztosítja, hogy a veretek körvonala egybeessék, hanem azt is, hogy a kétoldali mintázat tengelye minden veretnél azonos legyen. 2 6 Elképzelhető, hogy ez a hitelesítés összefügg a XII. sz. közepetáján a font helyébe lépő 233,3533 g-os márkasúly bevezetésével is (Hóman B. : i. m. 90—92, 104.), ami viszont szoros kapcsolatban van az ezüstrúd valuta megjelenésével (Hóman B. : i. m. 278.). 2 7 Hasonló mérlegeket láthatunk későbbi időből származó pénzváltókat és paizverőházakat ábrázoló külföldi metszeteken. (L. pl. G. Steinhausen : i. m. 77. kép [XV. sz. vége?] ; 65. kép [1539] ; 93. kép [XVI—XVII. sz.]. — E. Mummenhoff : i. m. 28. kép [XVI. sz.]. — Kultur des Handwerks i. m. 438. [XVI. sz.] stb.) A hazai tárgyi emlékanyagból egy jóval korábbi és egy sokkal későbbi olyan mérleget említhetek, amely közös vonásokat mutat a fenti mérleggel. A kunszentmártoni avarkori ötvössírban — bizánci súlyokkal együtt — egy szintén bronzból készült mérlegkart találtak, hozzászerelt nyelvvel és tartóval. Töredékes ugyan, de még így is világosan látszik, hogy ezeknek a mérlegrészeknek a nagysága és formája igen közel áll az óbudaiéhoz. Összeillesztésük módja pedig szinte azonosnak látszik. A különbség annyi, hogy nem csuklós szerkezetű (Csallány Dezső : A kunszentmártoni avarkori ötvössír. Szentes, 1933. IV. t. 6.). A másik mérleg a szepesi kamarának 1612-ből származó — ébenfadobozba zárható —súlyokkal felszerelt aranymérlege, amely a Jankovich-gyüjteményből (száma : 242) került a Történeti Múzeumba. Ez nemcsak jóval kisebb az óbudainál, hanem abban is
