Folia archeologica 6. (1954)

Méri István: Árpád-kori pénzváltó mérleg

Árpád-kori pénzváltó mérleg 109 1—2.). Ennek lényege a következő : forgó tengelyre formát adó — rendszerint domborodó, néha bemélyedő — magot erősítenek. Ehhez középen hozzárögzítik a köralakban megfelelő nagyságúra kivágott, vékony, nagyjából sík fémlemezt. A tengellyel tehát a mag és a hozzáerősített lemez együtt forog. Forgás közben tompavégű szerszámmal (mai nevén nyomórúddal) a lemezt fokozatosan a magra nyomják. (A szerszámnak a lemezhez nyomott vége meg-megszakadó kör-körös hornyolatokat hagy.) Formálás után, forgás közben éles szerszámmal körülvágják az elkészített tárgy szegélyét.

1

1 A mérleg serpenyőin megfigyelt nyomokat a Magyar Történeti Múzeumban lévő Árpád-kori nagy bronztálakon is találtam.

1

2 A különbség annyi, hogy a hornyolatok a mérlegserpenyők .belső felületén, a tálaknak pedig a külső felületén látszanak tisztábban. Ebből arra következtethetünk, hogy a lemezt a serpenyőknél bemélyedő formába, tehát belső oldalról nyomták bele, míg a tálaknál domború maghoz, a külső oldalról formálták. Mind a serpenyők, mind a tálak belsejének közepén beütött pont van, s e körül kisebb körben nincsenek hornyolatok. Ezt a felületet egyenes, nagyjából párhuzamosan futó, de nem egyforma szélességű hornyolatok töltik ki (XXX. t. 1—2. ; a serpenyők közepébe utólag pontkörös ponccal díszítést ütöttek. A középsőben a korábbi beütés miatt a többiektől elütő nagyságú pont van). Míg az előbbiek a lemez felerősítésének módjával függhetnek össze, az utóbbi inkább a lemez nyomás előtti megmunkálásától származhat. A fenti megfigyelések azt bizonyítják, hogy a nyomópadot, amelyet a tárgyi anyag tanúsága szerint már a rómaiak is ismerték, s napjainkban is — természetesen fejlettebb formában — általánosan használnak, az Árpádkorban is alkalmazták. Úgy látszik, elsősorban bronzlemezből készítettek ezzel az eljárással gömbölyödő formájú edényféléket,

1

3 szemben a hasonló formájú nemesfémtárgyakkal, amelyeket akkor is általában kalapálással alakítottak. Ennek oka részben nyilván az volt, hogy a nyomópadon egyforma tárgyakat olcsóbb fémből is sokkal gyorsabban és pontosabban készíthettek. A nemesfém szépségénél, értékességénél és a belőle készült tárgy áránál fogva is megérdemelte a teljes kézimunkát. Azonban az is közrejátszhatott, hogy a ridegebb bronzot kalapálással nehezebben formálhatták.

1

4 1

1 A mai nyomópad és a rajta való munka részletes leírását 1. Wilhelm BraunFeldweg, Metall. Werkformen und Arbeitswieisen. Ravensburg. 1950. 185—191. 1

2 Ilyen pl. a Dombóváron (156/1882), a Pusztavasadon (37/1904. 1) talált tál stb. 1

3 A jelek szerint az Árpád-korban csak olyan egészen egyszerű gömbölyödő formákat tudtak nyomópadon készíteni, amelyeket egyetlen munkamenettel kialakíthattak. Ugyanis az említett tálak kiliajló peremét már nem a nyomópadon, hanem — a köröskörül látható nyomok alapján — utólag, kalapálással formálták. A mai nyomópadon ennél sokkal összetettebb formákat is készítenek, több szakaszban, a végleges formát egyre inkább megközelítő nyomómagok felhasználásával (1. W. Braun—

Feldweg, i. m. 186, 190—191.). 1

4 A nyomópad alapelvei tökéletesen egyeznek az esztergapadéval. A kettő közötti kapcsolatot még növeli az, hogy a nyomópadhoz szükséges nyomómagot —• az Árpád-korban is bizonyára ugyanúgy mint ma — fából esztergályozták. A XII—XIII. században fából esztergályozott, gömbölyödő felületű edényeket is készítettek. Pl. igen szép darab a külföldi anyagban egy fakehely (képét 1. W. Dexel, Deutsches Handwerksgut. Berlin. 1939. 186.). Ilyen faedény esztergályozását láthatjuk egy XIII. századi francia ábrázoláson (A. Parmentier — E. Lavisse, Album Historique I. Paris. 1896. 154.). Ezen az ábrázoláson az íjas esztergához hasonló megoldással, de nem — a még későbbi időben is alkalmazott kezdetlegesebb módon — kézzel (1. pl. E. Mummenhoff, Der Handwerker in der deutschen Vergangenheit. Leipzig. 1901. Beilage 4. — XV—

XVI.