Folia archeologica 5.
Könyvismertetések - Bibliographia
KÖNYVISMER TETÉSEK - BIBLIOGRAPHÍA Í25 polgári és katonai teiepeket a múltban gyakran összekeverték. Aquincum egyik iskolapéldája a városok különállásának. A bennszülöttek telepe, a civitas Eraviscorum délen még íennáll a Kr. u. III. században is; a polgári város északon Domitianusnak köszönheti létét. Hadrianus korában lett municipium és Kr. u. 194-ben colonia ; a keltő közt volt a legiós-tábor és az önálló életet élő katonaváros. Kuzsinszky Bálint a Severus-kori rangemelést a polgári városnál annak tulajdonította, hogy a katonai város összeolvadt a polgárival Ha ez a felfogás meg is felel Septimius Severus katonai rendelkezéseinek (katonák nősülése), úgy ez nem jelentett nagy változást a katonai városok (canabae) életében. A katonai város különállásának emlékeit egymásután közli. Az erre vonatkozó legkorábbi felirat egy Vulcanusnak szentelt oltár (CIL III 3505). amelyet a katonai város két magistere állított. A katonaváros amphiteátruma mellett talált emléktábla a legíó nevét, mint önálló építőét őrizte meg a táboron kívül. A legutóbb sokat emlegetett kő nem tar.ozott az amphitheatrumhoz (a császár neve dativusban áll I>, hanem valószínűleg egy diadalíven volt elhelyezve. A tábortól sokkal délebbre. Újlakon találtak egy feliratot, amely arról értesít, hogy a legio Alexander Severus korában egy fürdőt „a solo territorio" épít (CIL III 10489). Adonyból való egy feliratos töredék (CIL III 10305). amelynek kiegészítését többféleképen próbálták megoldani. A kiegészítése szerint itt egy templom és szobor emeléséről van szó, még pedig az aquincumi legio territóriumán. A legio territóriuma nagykiterjedésű terület, ehhez tartozott a határsávban, Adonyban állomásozó cohors III Batavorum is. Ujabb meggondolást kíván a Kuzsinszky által publikált Dea Syria felirat (Aquincum, Ausgrabungen und Funde 1934, 99 skk.), amelyet R. Egger más oldalról világít meg (Wiener Studien 54, 183 skk.). Az eredeti feloldás szerinti „ex decreto ordinis k(anabarum) secund(um) conduct(ionem) .. ." helyett Egger a „k'apite) secund(o) conduct(ionum) . . megoldást javasolja, a feloldást pedig egy „cultores collegium"-mal igyekszik magyarázni. A. kimutatja, hogy az eredeti értelmezést kell elfogadnunk, ahol a canabae van rövidítve és ennek következtében a katonai telep két magistere szerepel. Nehezen magyarázható meg azonban, hogy a feliratot dedikáló conductor (bérlő) nem a légiótól, vesz bérbe bizonyos bérletet, hanem a canabae elöljáróságon keresztül. A CIL 111 10428 felirat egy „miles pequarius leg. II adiutricis"-t említ, ez a katona nem egyéb, mint marhapásztor, aki a prata legionis-on legeltette az.állatokat. A prala legionis-t illetőleg Mommsen egyik megjegyzését félreértették a kutatók és és összecserélték a territórium legionis-szal. A félreértés különösen akkor éreztette hatását, amikor egy carnuntumi feliraton fellelt „conductor prati Furiani" kifejezéshez további következtetéseket fűztek. Ebben az esetben ugyanis a conductor nem más, mint az ott állomásozó legio katonája. A carnuntumi felirathoz felhasználva a Vita Severi Alexandri egyik helyét (c. 58), a legionáriusok földhözkötöttségéhez és egész jogi helyzetéhez új adatokat vélt felfedezni. Ezek a következtetések megdőlnek nemcsak a kiindulás hibái miatt, de azon egyszerű tévedésen is, amely szerint a conductorokat, mint nagybérlőket állítják be ; végül pedig azon közismert hamisításon, amivel a Hist. Aug. írója korának eseményeit beleszövi a Kr. u. III. század történetébe. A hiteles források (Dig. 49, 16. 13), Alexander Severus korában más irányzatról számolnak be. A katonaságot ezen adatok szerint éppeh a földműveléstől igyekeznek elvonni, hogy eredeti harcias hivatásénak jobban megfeleljen. Radnóti Aladár Alföldi András, EPIGRAPHICA III. Archaeologiai Értesítő. année III. 1, 1940, pp. 195-213, table XXVIII. Texte allemand ibid., p. 214 sqq. L'auteur a déjà rendu compte dans une publication antérieure (Arch. Ért. 51. 1939, p. 101 sqq ) de plusieurs pierres à inscription qui sont parvenues au moyen âge d'Aquincum à Székesfehérvár. 11 continue maintenant l'énumération en mentionnant d'autres monuments à inscription. le transport desquels avait induit la recherche en erreur. Selon Mommsen (CIL III p. 432) il y aurait eu aux environs de Székesfehérvár, notamment à Sárpenlele, un peuplement important à l'époque romaine; c'aurait été le centre du culte impérial de la province. 11 fonde sa conception sur quelques monuments épigraphiques et les savants ont tous adopté celte conception de Mommsen. Mais son hypothèse est à réfuter ; en regardant où étaient, dans les autres provinces, les centres du culte impérial, nous pouvons supposer qu'ils étaient, aussi en Pannonié, dans les résidences traditionnelles des indigènes, respectivement en leurs centres cultiques. On n'a pas trouvé à Sárpentele un plus grand campement romain, ainsi l'origine des pierres à inscription est à expliquer d'une autre manière. Après les arguments négatifs Fauteur énumère les inscriptions venues au jour à Aquincum et qui mentionnent le sacerdos provinciáé. Après l'énumération il ne peut rester aucun doute de ce que le concile de la province ait tenu ses fêles à Aquincum. D'une des pierres de Sárpentele (CIL III 3315.) on avait présumé auparavant à un temple de divus Marcus. Selon le nouveau supplément publié, il s'agit d'un temple érigé à une divinité inconnue, parmi les sacerdos duquel il y a un simple soldat, l'autre ne peut donc pas être le sacerdos provinciáé. Mommsen cherche en CIL III 3342 de même un templum divi Marti. Il apparaît de la longueur des lignes du fragment que Seplim Sévère et son fils Caracalla avaient fait restaurer un des temples de Jupiter Dolichenus. Les deux empereurs séjournaient en Pannonié en 202 ap. J.C. et il est très probable qu'ils firent réédifier un des sanctuaires de la capitale de la province. L'inscription de la pierre d'autel est claire (CIL 111 3343) ; l'autel y est aussi dédié à Dolichenus, pour le salut des deux empereurs, par „totius provinciáé sacerdoles." Une telle revue des prêtres d'un culte quelconque se rencontre surtout en des mouvements antichrétiens. L'inscription provient de la deuxième moitié du llle siècle ap. J.-C. La quatrième inscription de Sárpentele est un autel de Sedatus. érigé par le magister du collegium centonariorum d'Aquincum : dans le cas de celte inscription la provenance d'Aquincum est évidente. Dans la deuxième moitié de l'article l'auteur s'occupe de monuments se rapportant à l'organisme municipal d'Aquincum et il continue à expliquer les pierres transportées d'Aquincum. La pierre à inscription CIL 111 3347 fut érigée par les duumviri du municipe, pour le salut
