Folia archeologica 3-4.

Radnóti Aladár: A zalahosszufalusi ezüstlelet

109 RADNÓTI: A ZALAHOSSZÜFALUSI EZÜSTLELET hiányzik azonban a torinoi csészék nyelének kerek nyílása, ezért még közelebb áll a zalahosszúfalusi darabhoz. A bourgoini csészén a nyél közepén nincs domborműves díszítés, de a nyél két, a csészéhez simuló végén hattyufejeket látunk, amelyek nyakán kis delfinek ülnek. A hattyufejek alkalmazása a pateranyeleken általános az egész császárkori toreutikában;

3

5 mikor azonban más állatalakokkal kombinálódnak az egyszerű kiképzésű hattyúfejek, ez már a reliefes díszű galliai serpenyőnyelek sajátsága.

3

6 A bourgoini ezüstcsészékhez tartozó érmek közül az utolsók Gallienus császár veretei (Kr. u. 253 — 268); ez nem jelenti azt, hogy az edények is a Kr. u. III. századból származnak, lehetnek ezek egy századdal régebbiek is.

3

7 Egy másik Gallienus érmekkel datált kincslelet Máconban került elő 1764-ben.

3

8 A szétszóródott, nagyobbrészt beolvasztott leletben, a legrégibb kéziratos ismertetése szerint, egy sima ezüstserpenyő van megemlítve korongos nyéllel, amely talán pontos analógiája volt a galliai darabok közül a mi csoportunknak. Az analógiák lelőhelyei Bourgoin és Mácon (a Saőne völgyében), valamint stílusbeli összefüggéseik az ismert galliai készítményekkel a zalahosszúfalusi korongosnyelű díszítetlen csésze műhelyét, a schwecháti darabbal együtt Délgalliába utalják. A bécsi ismeretlen lelőhelyű darab pedig esetleg Franciaországból került a Kunsthistorisches Museumba, talán felirata is emellett szól.

3

9 Felmerül még az a kérdés, hogy a bemutatott egyszerű korongos nyelű, de ezüstből ké3

5 A hattyufejdíszítésre összefoglalólag Th. Schreiber, id. h. 312 skk. A hattyufejek a nyél hajlásában a bronz konyhaedényeknél is előfordulnak, de kizárólag az itáliai készítményeknél. Radnóti A., A pannóniai római bronzedények (Diss. Pann. II 6) 1938, 12 skk, 25 sk, 2 t., 5 és 18 t., 2. Korongos nyelű bronzserpenyőt ilyen díszítéssel csak egyet ismerek a trieri múzeumból, Westdeutsche Zeitschrift 15, 1896, 378, 21 t., 7. Ennek a darabnak eredete bizonytalan. 3

6 Th. Schreiber, id. h. 325, 24 sz.; G. Johnson, Archaeologia 28, 1840, 436 sk. 25 tábla; H. Willers, id .h. 81, 47 к. 3

7 A másik csészén levő beponcolt felirat szerint is az ezüstedény korábbi gyártmány 1. E. Ritterling, PWRE XII 1464 «legio». 3

8 Caylus, Recueil d'Antiquités 7, 284, 69 tábla 2—3; Revue Archéologique 1925, 2, 115, 4 sz. 3

9 A galliai serpenyőkön úgy az ábrázolások, mint a dedikációk nagy része Mercuriusra vonatkoznak. így a berthouville-i kincs is egy Mercurius-szentély ajándéktárgyai. V. ö. egy korongos serpenyőt E. Babelon, id. h. 134, 32 táb., 29. szült serpenyőket nem készíthették-e már korábban, a Kr. u. I. században, Itáliában. A forma, amely a campaniai bronz konyhaedényekkel közös, ezt a feltevést igen valószínűvé teszi. Ha azonban a Pompejiben előkerült ezüst asztali készleteket és egyes darabokat nézzük, hiányoznak ezek az egyszerű korongos paterák. Különösen a teljes ezüst asztali készletekben, mint amilyen a boscorealei kincs,

4

0 vagy a Casa del Menandro készlete 4

1 várhatnók egyszerű formánk jelenlétét. Azonban ezekben a nagy leletekben is hiányzanak a bronzedényformák ezüst analógiái. A hildesheimi kincsben előfordulnak már sima, a bronzedényeket utánzó ezüstcsészék,

4

2 de ebben a leletben mint tudjuk, előfordulnak már galliai gyártású ezüstedények is, így a sima darabok eredete is kétséges.

4

3 Ezzel szemben a berthouville-i nagy ezüstlelet galliai reliefdíszű serpenyői mellett megtaláljuk az egyszerű serpenyőformák ezüst változatait is.

4

4 A nagy zárt ezüstleletek így végeredményben amellett szólnak, hogy a sima ezüstserpenyők nem voltak meg a Kr. u. I. századi délitáliai készítmények között és így a galliai provinciális toreutika gyártmányai mellett, mint egyszerűbb formák készültek. Ha most a zalahosszúfalusi ezüstcsésze formáját tekintjük, akkor, ha közvetlenül nem is, mégis szorosan összefügg a délitáliai fémedényiparral. Mint korongos nyelű serpenyő tulajdonképen a Délitáliában született bronzserpenyők formái közé tartozik. Mikor H. Willers a római bronzedények első rendszerezője a bronzserpenyő4

0 A. Héron de Villefosse, id. h. 103 skk, 45—49 sz. 23 táb., 3, 24 táb., 1—2, 25 táb., 1 . 4

1 A. Maiuri, id. h. 354 skk, 50—51 táb. 4

2 H. Winter—E. Pernice, Der Hildesheimer Silberfund 1901, 73, 46 táb., 38. Bronz analógiájára 1. A. Radnóti, Vasi di bronzo románi nel Museo Profano del Vaticano 1937, 10 skk, 1 táb., 2. 4

3 H. Winter—E. Pernice, id. h. 14 sk. Egyik serpenyő (46 táb., 37) motivumkincse augustus-kori, kidolgozása azonban annyira primitív, hogy a Kr. u. II. századból származtatják (id. h. 72 sk). Fontos ezen a darabon a két peltaalakú kivágás a nyél végén, a kivágások a bronz lemezserpenyők körébe vonják azt a paterát (Radnóti A., Diss. Pann. II 6,. 22 skk, 2 táb., 6, 19 táb., 1). A lemezserpenyők korai datálása megfelel a díszítésnek, viszont gyártási helyét nem Galliában id. h. 55, 4 táb., 20. E. Babelon, id. h. 137, 33 sz. 31 táb. Díszítetlen fecskefarokalakú nyéllel és három lyukkal a nyélen; v. ö. M. Vassits, id. h. 18 skk, 4 k. A három lyukkal áttört nyeles bronzserpenyők is hatással voltak a galliai ezüstpaterákra. A csoportról összefoglalólag: A. Radnóti, kell keresnünk, hanem Északitáliában.