Folia archeologica 3-4.
Radnóti Aladár: A zalahosszufalusi ezüstlelet
107 RADNÓTI: A ZALAHOSSZÜFALUSI EZÜSTLELET viski lelet összetételére jellemző, hogy abban Antoninus Pius veretei kisebb számmal vannak képviselve, mint a szabad Germániában talált denárleletekben, ahol éppen az Antoninusok veretei vannak túlsúlyban. Ezt a kivételes összetételt éppen nem lehet a szoros kereskedelmi kapcsolatokkal magyarázni Pannónia és a Barbaricum között. Úgy látszik Antoninus Pius korában már állandó nyugtalanság volt a quádok között, ez hozta a feszültséget a dunai limes mentén. Éppen ez a feszültség magyarázza meg, hogy a római ezüstdenár kisebb mértékben áramlott a határokon túlra. Az állandó feszültségnek egy-egy kirobbanásáról tájékoztatnak a wallerni, zalahosszúfalusi és ipolyviski leletek, ez az összeütközés azonban csak helyi jellegű lehetett, nem zavarta meg Antoninus Pius hosszú békés uralkodását. 2 2 Mégis bevezetésnek kell tekintenünk ezt a mozgást a határok melilett a nagy markoman-quád háborúhoz, amely azután teljesen felforgatta Pannónia romanizációját. A zalahosszúfalusi kincs tulajdonosa pénzével együtt két más értéktárgyát is, nevezetesen egy ezüst csészét és egy ezüst karperecet a földbe rejtette. Ezüst edények általában Pannoniában ritkaságszámba mennek, így a hosszúfalusi ezüst patera megérdemli különösebb figyelmünket (I. tábla 2—2a; II. tábla 2 és 1 kép). A nyeles csésze egyszerű tagolatlan (konvex) forma; fölfelé egyenletesen tágul, peremén legömbölyített szegély. A perem vonalából indul ki a vízszintes nyél. Ez a nyél lemezszerűen lapos, felülről tekintve középen ívesen keskenyedik, végén korongba kiszélesedik. A nyél korongját bemélyített koncentrikus körök tagolják, a nyél íves részét kétoldalt barázda kíséri. A serpenyő egybeöntött; gondos esztergályozással nyerte alakját, ennek bizonyítéka a fenék koncentrikus négy köre és a nyélkorong közepén látható eszterga nyoma. Hossza 182 mm; ebből szájátmérő 101; nyél hossza 86; a fenék átmérője 64; a csésze magassága 61. Súlya 227-4 gr. A patera jó állapotban van, fényesen ezüstös színű, külső sérülés csupán a nyél alsó lapját érte; a megtalálásnál az ásó megkarcolta. Szorosan összefügg pateránk két régebben ismertetett nyeles ezüstserpenyővel, amelyek közül az egyik pannóniai lelőhelyű. Ezt az ezüstpaterát Schwechatban találták (Wien mellett) és ma a deutschaltenburgi Museum Carnuntinum2 2 Másképen magyarázza V. Ondrouch, id. h. 32 sk, v. ö. K. Regiing, 240 skk. ban őrzik (Lelt. sz. Ag. V 49). 2 3 Hossza 189; szájátmérője 105; magassága 60 mm; súlya 253 gr. Formája szerint a zalahosszúfaíusi csésze pontos mása, csupán a nyélkorongot díszítő esztergályozott körök elosztása más. A nyélen bekarcolt felirat: DIAN(ae). 2 4 Oldalán és fenekén fekete rozsda nyomait látjuk (I. tábla 3, За; II. tábla 3). A harmadik serpenyő, amely az itt említett két pannóniai darabhoz kapcsolódik, egy ismeretlen lelőhelyű ezüstcsésze a bécsi Kunsthistorisehes Museumban (Lelt. sz. VIIA 17). 2 5 Hossza 192; szájátmérője 106; magassága 67 mm; súlya 2 3 A két patera fényképeit és méreteit dr. R. Noll múzeumőrnek köszönöm (Wien, Kunsthistorisehes Museum). 2 i Gazette archéologique 1884, 266; W. KubitschekS. Frankfurter, Führer durch Carnuntum 1904, 5 kiad., 39; a feliratot 1. CIL III 6016, 1. 2 5 Musei Franciani descriptio II 160, Nr. 75; J. Arneth, Die antiken Gold und Silbermonumente (Monumente des К. К. Münz und Antiken-Cabinets in Wien) 1850, 79 Arg. 1, Nr. 92. Taf. S. 1.; E. v. Sacken— Fr. Kenner, Die Sammlungen des К. K. Münz und Antiken-Cabinetes 1866, 333, Nr. 15. Felirat: CIL III 6016, 2. Ez utóbbi helyen Magyarország szerepel mint lelőhely. Mivel azonban a többi megemlítés nem szól a lelőhelyről, ezt a megjelölést nem vehetjük át és csak mint ismeretlen lelőhelyüt kezelhetjük.
