Folia archeologica 1-2.
László Gyula: Egy régensburgi vállkő
KÖNYVISMERTETÉSEK— BIBLIOGRAPHIE 227 seholsem tanulmányozható olyan világosan mint Pannónia vallási fejlődésére döntő hatású Ambrosius historico-polemicus Írásaiban, szükségessé teszi, hogy minden a népvándorláskori kereszténységet tárgyaló összefoglalás a római polgári és katonai adminisztráció felbomlásának ismertetésével kezdődjön. Alföldi a későbbi kutatóknak is alapvető szempontokat vázol fel e tekintetben. Pannónia nem egyszerre vált a barbárok zsákmányává, hanem amint A. korábbi munkáiból tudjuk, fokozatosan. Elsőnek a támadásoknak leginkább kitett résztartomány Valeria esett áldozatul a barbárság rohamának. Valeria föladása után természetesen a nyugatmagyarországi részek sem tarthatták sokáig magukat. Az 5. sz. első felében a mai Dunántúl területe már 1. kép 1—2. Bronzkereszt Jagodina Mala (Nis) korai bizánci temetőjéből. — Fig. 1, 1—2. Croce di bronzo del cimitero di Jagodina Mala (Nis), de primo periodo bizantino. megszűnt az impérium Romanum szerves része lenni. Másként alakult a Dráva—Száva közének a sorsa. Itt a romanizált lakosság önálló életlehetőségeit csak az avarok megjelenése semmisítette meg. Következik ebből a vázlatból, hogy a keresztények sokkal kedvezőbb körülmények között élhettek az egykori római tartomány déli, mint északi részein. Ez utóbbi területen a római-keresztény kultúrának mindössze kisebb szigetei emelkednek ki az 5. sz. második felétől kezdődőleg az őket körülvevő barbár tengerből. Egyike ezen szigeteknek Sopianae, ahol a gyárvárosi keresztény temető ezüst női melldíszei mellett az újabban előkerült hétkaréjos temetői kápolna jelentősen megszükíti azt az űrt, amely eddig a IV—V. századi kultuszépületek és a IX. századi templomépítkezés között s ezzel egyszersmint a kultusz továbbélésében tátongott. Keszthely környékén a keresztényrómai lakosság a hetedik század elejéig továbbélte a maga küzdelmes életét. Székesfehérvár közelében — lehetséges, hogy Tác-Fövenypusztán 2 — az V. században még egy keresztény bazilikának legalább is az átalakítási munkálatai folytak. A szentélyt elválasztó korlát töredékén látható Krisztusmonogramm tipusa ugyanis erre a századra mutat, s teljesen azonos a dombovári csat monogrammjával, amint erre elsőnek Alföldi mutat rá ebben az összefoglalásban. A szombathelyi Quirinusbazilika körül végzett ásatások pedig ugyancsak valószínűsítik a kultusz továbbélését Savariára nézve. Valamivel bővebbek az ismereteink a Dráva—Száva közti területeket illetőleg. A sirmiumi püspöklista, ha igen hézagosan is, de egészen a Baján-féle ostromig összeállítható. E városban Demetrius és Anastasia mellett valószínűleg Irenaeus 3 kultusza is átöröklődött a koraközépkorra. Sisciára nézve A. valószínűsíti, hogy a salonai zsinatok aktáiban szereplő Johannes és Constantius püspökök történeti személyeknek tekinthetők (155—156 11.). A kis Bassianae városkában is voltak még keresztények Justinianus korában. Ha a kontinuitásra értékes adalékokat szolgáltatható városi névadást nézzük, akkor tartományunk nyugati szegélye mellett, hol a városnevek átöröklődése a a középkorra könnyen felismerhető (pl. Vindobona— Wien, Siscia—Sisak), a régi Pannónia Secunda, valamint Valeria déli része egy olyan régióba kapcsolható be, ahol «a római kori név helyett egy egyházi házi jellegű, még késő-ókori névadás igazolja a folytonosságot.» (158. 1.). Ide sorolja A. Mitrovica, SzentErnye és Quinque-Basilicae neveit. A továbbélésnek ezek a sporádikus nyomai sokatmondók, ha tekintetbe vesszük azokat a veszteségeket, amelyeket ez a pannóniai kereszténység szenvedett a IV. sz. végétől kezdődőleg. Az arianismus és az orthodoxia félszázados küzdelméből győztesen kikerülő katolicizmus egyházi szervezete az 5. században teljesen felbomlik. A keresztény lakosság nagy része életét veszti, mások a biztonságosabb déli tartományok felé húzódnak. Ilyen menekültekkel már а IV. sz. végén találkozunk a felsőitáliai Imolában és Rómában. A következő század elején Savaria keresztényeinek egy része Quirinus vértanú reliquiáit magával vive menekült az örök Városba. Galliából is ismerünk pannóniai menekülteket. Az avar invázió elől Sirmium keresztényei közül számosan kerestek menedéket a szomszédos Dalmatiában. Még korábban benépesülnek a dalmát szigetek a világ bajai elől elvonuló férfiakkal. 4 Köztük egy homo Pannoniussal is találkozunk. 6 A megmaradt csekélyszámú bennszülött lakosság mellett ezen századok kereszténységének egy másik népi komponensét a Pannoniába behatoló barbár népek alkotják. Ez utóbbiakat sem hagyta érintetlenül Krisztus tanítása. A keresztény hithirdetésnek a barbárok között elért sikereit tárgyalja A. összefoglalásának második része (163—170 1.). A húnokról nagyon kevés az, amit ebben a vonatkozásban tudunk. Az adatoknak ez a szórványossága egyszersmint arról is felvilágosít, hogy a keresztény misszió náluk nem tudott jelentős eredményeket felmutatni. Valamivel több adattal rendelkezünk a Pannoniába betelepült gótok kereszténységéről. Az orthodox hithirdetés eredményességét jól szemlélteti Amandus, joviai püspök munkássága. Az Aquileiában előkerült sírfelirata legfontosabb sorainak új interpretációját adja A., mikor az ebben említett bini populi kifejezést egyfelől Jovia„yároska népére, másfelől az új foglalók egy rajára vonatkoztatja. Az új magyarázat alapján természetesen a gemini duces nem értelmezhető Alatheus és 15*
