Folia archeologica 1-2.

László Gyula: Egy régensburgi vállkő

Ч 24 KÖNYVISMERTETÉSEK—

BIBLIOGRAPH 1Ё 234 tur, oder, wie es in dem Fachschrifttum üblich ist, die Benennung nach besonders wichtigen Fundstellen erwünscht. Die Träger der Veszprém Kultur waren nicht Illyrer und somit ist es begründet, dass man diesen Ausdurck für die Kultur der «Pannonier» reservieren will. Es ist sehr bedauernswert, dass Autor nicht die Möglichkeit hatte, die überaus reichen Bestände des Museums in Veszprém zu bearbeiten und so weit in das Material Einblick zu bekommen, dass er eine treffendere Karte hätte zeichnen können (Anmerkung 255). Diese Lücke empfindet man nicht nur bei der Verbreitungskarte, sondern auch bei der Behandlung der Veszprém-Kultur. Im Kom. Veszprém sind viel mehr Fundstellen bekannt, als Autor in seinem Fundverzeichnis aufzählt. In der chronologischen Beurteilung dieser Kultur stellten sich auch Unsicherheiten ein. In der Periode II herrscht die Bestattung in Urnen vor, in der Periode III gibt es schöne Brandschüttungsgräber und am Ende dieser Periode ist auch der grosse südliche Einfluss feststellbar (Vogelrasseln), ausserdem die weitgehende Vermischung von Szekszárd und Veszprém. Soweit wir sehen, hat eigentlich die lausitzische Welle der Kultur von Veszprém ein Ende bereitet, wir kennen wenigstens nichts, das man zwischen die VeszprémKultur und die Lausitzische Kultur stellen könnte, trotz den grossen und auch reichen Fundbeständen. Als erste Aufgabe muss natürlich die genaue Darstellung des mannigfaltigen Typenschatzes der Veszprém - Kultur (nordpannonisch) und die Herausarbeitung der verschiedenen Grabformen (Urnenbestattung, grosse Tonkisten, Brandschüttung, Gy. Rhé beschrieb mir auch Hügelgräber mit Brandbestattung) betrachten. Die Szekszárd-Kultur (südtransdanubisch) ist — wie Autor festgestellt hat — auf Vucedol und Kisapostag zurückführbar. Im weiteren Verlauf sind starke Veszprém-Einflüsse dazugekommen, aber von noch grösserer Bedeutung sind die südlichen Einflüsse geworden, denen in der Arbeit sicherlich deshalb nicht so grosse Aufmerksamkeit gewidmet wurde, weil dies schon in der Periode III der Bronzezeit ausschlaggebend geworden ist. Auch hier ergaben sich schon deshalb kleinere chronologische Unsicherheiten, weil wenig gute Fundzusammenhänge bekannt sind und weil der Autor gut erkannte, dass Tószeg für den Dunántúl vom Standpunkt der Chronologie wenig Bedeutung hat. Die guten Fundverzeichnisse, aber vor allem die ganz vorzüglichen und verlässlichen Karten ergänzen die ausgezeichnete Arbeit vortrefflich. Die Verbreitungskarten sind vor allem sehr zu begrüssen, da sie nicht nur von gewissenhafter wissenschaftlicher Forschung zeugen, sondern für jeden Forscher, der sich mit der ungarischen Bronzezeit beschäftigt, ein unentbehrliches Hilfsmittel darstellen. AMÁLIA MOZSOLICS Nagy Lajos, PANNÓNIA SACRA. (Emlékkönyv Szent István király halálának 900.-ik évfordulóján, I. kötet. 29 skk. 1.) Budapest, 1938. Pannónia régészeti emlékeivel foglalkozó kutatók közül sokan még közvetlenül a háború előtt is igen kétkedve kezelték e tartomány ókeresztény emlékeit. A régen ismert kiemelkedő ókeresztény objektumokon kívül (ilyen volt a pécsi festett sírkamra) valóban kevés emlék szolgáltatott biztos adatokat a kereszténység első századainak történetéhez Pannoniában; különösen kevés adatunk volt a Duna vonalának keresztény életéről. Az utolsó két évtizedben a régészeti kutatás nagy lendülete pótolta a korábbi hiányokat; különösen Nagy Lajos ásató és kutató tevékenységének köszönhető, hogy ma Pannónia ókeresztény emlékei sem számban, sem fontosságban nem maradnak el más provinciák ilyen emlékei mellett. Ezt az emlékanyagot kapjuk Nagy Lajos cikkében. Az ókeresztény emlékek ismertetésével húsz év kutatómunkáját összefoglalva, olyan hatalmas anyagot ismertet, amely nem csak méltán képviseli a magyar régészeti kutatás munkáját, hanem széles alapot ad Pannónia ókeresztény régészetének. Nagy Lajos dolgozata két részre oszlik. Először Pannónia ókeresztény emlékeit a lelhelyek szerint tárgyalja egy-egy nagyobb kultuszcentrum köré csoportosítva. A második részben az emlékanyagot tárgyak szerint osztályozva, az egyes csoportokhoz (építészet, iparművészet stb.) fűződő kérdéseket világítja meg, kiemelve azok egyházi jelentőségét, különös figyelmet szentel e csoportok kapcsolataira a szomszédos provinciákhoz. Az ókeresztény leletek felsorolása különösen becses számukra, mert nemcsak az összes ilyen emlékeket ismerteti, hanem a régebbi irodalom homályos és bizonytalan adatait is megemlíti; olyan sírmezőket, amelyek jellege e körbe vonja őket, bár keresztény voltuk bizonyítva nincs. Felveszi a sümegi nehezen kihámozható alaprajzot is, amely meglehetősen elszigetelten áll a pannóniai építészeti emlékek között. Különösen szerencsés az egyes nagy centrumok szerinti csoportosítás, így kifejeződik bizonyos pannóniai városok szerepe (Savaria, Sirmium) az egész vidék krisztianizálódásában. Legjobban érvényre jut ez Pécsett (Sophianae), ahol érdekesen mutat rá Nagy Lajos a kereszténység későbbi fennmaradására, amelyet újabb leletek is bizonyítanak. A többi fontos centrumokban a feliratos anyag összefoglalása igen hasznos. A sok újabban előkerült emlék mellett a régebben ismert darabokat új szempontból tárgyalja; így különösen figyelemreméltó a dunapataji övkapocs új művészeti megvilágítása. Ebben a részben nemcsak teljes leletfelsorolást kaptunk, hanem ami különösen fontos, megfelelő irodalmi összeállítást is. A második részben részletesen foglalkozik Nagy Lajos a pannóniai ókeresztény építészettel. Összefoglalja a Pannoniában gyakran előforduló cella trichorák eredetét, elterjedését, kiemelve úgy itt, mint a pannóniai basilicáknál Aquileia és általában Itália nagy és döntő szerepét a pannóniai építészetre. Az általa kiásott késő-