Folia archeologica 1-2.

László Gyula: Egy régensburgi vállkő

213 LÁSZLÓ: EGY RÉGENSBURGI VÁLLKŐ jelölik, jelenlétüket egyszerűen a vállkövek díszítésénél beidegződött műhelyszokás magyarázza. A kő gyakorlott kéz vésője alól került ki. Mestere következetesen és átgondoltan faragott, sem a jelenetek felépítésében, sem a részletekben nincsen ingadozás vagy megoldatlanul maradt terület. Az élesen metszett palmettákkal szemben a szalagfonatot és az alakokat lekerekített formák jellemzik. Az éles zeg-zúgban futó fonatos szalag aránylag ritka a késői román kőfaragás emlékein. A regensburgi Szt. Jakab székesegyház egyik oszlopfejének abacusán szerepel,

5 a neumünsteri kolostor keresztfolyosóján pedig együtt jelenik meg a vállkő rokon formáival,

6 mindkét helyen megvannak az élesen metszett palmetták is. Az idézett emlékek a XII. sz. végéről valók és hozzájuk az emlékeknek még egész sora fűződik. Az alakok faragásához ugyanebben a körben találunk párhuzamokat. A Schottentor kariatidáinak aránytalanul nagy szemeit ugyanugy mintázták, mint a vállkő alakjain: a vastag felsőszemhéj és a szalagszerű alsó szemhéj híven követi a szem gömbjének formáját.

7 A Schottentor alakjain azonban a fej tömegéből kidülledt a szem, az arcokat pedig határozott síkokkal faragták. A vállkövön mélyen belevésték a szemet a fejbe, az arcot pedig lekerekített formákkal faragták ki. Ez a formálási különbség az egész alakok összevetésénél is fennáll. A Schottentorral egykorú, részben francia, részben olasz kölcsönzés hatása alatt kialakult délbajorországi szobrászatban nem találtam közvetlen párhuzamát a régensburgi vállkő sajátosságainak.

8 Még a hozzá felfogás dolgában közel álló grössenlindeni kapu

9 paraszti faragványaitól is élesen elüt jellege. A számomra hozzáférhető párhuzamok alapján úgy gondolom, hogy a kő korábbi, mint a Schottentor és az azzal összefüggő kör faragványai és az első, a mai Jakab templom építésekor lebontott, kolostorban állhatott.

1

0 Ezzel a korkülömbséggel adhatnók részben okát a formálási külömbségnek. Az összefüggéseket pedig az magyarázná, hogy ebből a korai szobrász műhelyből kerültek ki később a Schottentor mesterei. A kő faragási idejének megállapításában a fentieknél tovább nem mehetek a fényképekben összegyűjtött párhuzamok eredetiben való vizsgálata nélkül. Lehetséges, hogy ezt az időrendi megállapítást az emlékeken közvetlenül végzett vizsgálat némileg módosítani fogja, ez azonban azokat a szempontokat, amelyek miatt a kő minket elsősorban érdekel, egyáltalában nem érintené. A leírásban felhívtam a figyelmet az oldallapok állatainak mintázására. A keleti művészetben hosszú múltja van ennek a combhangsúlyozó elemnek 1

1 és a régensburgi kőre is innen került. Nehéz lenne arra feleni, hogy pontosabban milyen úton jutott el az a formálásmód Regensburgba. Kereskedelem, ajándékozás és zsákmány révén keleti arany- és ezüstholmik, szőnyegek, díszfegyverek jutnak a nyugati kincstárakba, nagy keletje van a drága mintás selymeknek és a fatimida hegyikristály-faragványoknak is szenvedélyes gyűjtői akadnak. Szentföldi zarándokok sok értékes művészeti tárgyat hoznak magukkal. A IX. sz.-ban nyugatra került avar fejedelmi kincsek, úgy látszik, valóságos avar divatot honosítanak meg; később a kereszténnyé lett magyarság műveltsége is maradandó nyomokat hagy a velünk érintkező népeknél. Szicílián és Spanyolországon keresztül pedig újabb és újabb árútömegek terjesztik a keleti ízlést és művészetet.

1

2 A keresztes hadjáratok ismét közvetlen hidat vernek Európa és a közel-kelet közé. E sokrétű kapcsolatok valamelyikének hatása alatt készült az a minta-könyv, amelyet munka közben használt a régensburgi vállkő faragója. A középkori emlékanyag, eddigi ismereteim szerint, csak az egyik oldallap tartalmát fejti 'meg: a II. t. 1 Sámson küzdelmét ábrázolja az oroszlánnal.

1

3 Dávid is sokszor szerepel hasonló módon,

1

4 de a hosszú haj ez esetben kétségtelenül Sámsonra mutat. Mindkét jelenetet kedvelik és sokszor ismétlik faragványaikon a középkori mesterek. A hős vagy rátérdel az oroszlánra, vagy ül az állaton és úgy viaskodik azzal. Ezekben a bikaölő Mithras szentélyfaragványai élednek újjá. Önként felvetődik a kérdés: milyen úton jutott ez az ókori örökség a középkori szobrászatba? Kézenfekvő az a gondolat, hogy a képet a nyugati területeken nagyszámban megmaradt Mithras emlékekről vették át és töltötték meg a középkor vallásos felfogásának megfelelő tartalommal. Kétségtelen azonban, hogy ezeknek az emlékeknek jórésze csak az utolsó száz évben került napvilágra. Tudunk ugyan arról, hogy rómaikori emlékeket részben a pogányság kigúnyolására, részben mert babonás varázselhárító erőt tulajdonítottak nekik, beillesztették középkori templomok falába,

1

5 ezek közt azonban — tudomásom szerint — egyetlen Mithras táblát sem találtak. így, mint lehetőséget, itt is fel kell vetnünk a közvetlen keleti befolyást. Az avar kism-űvészetben pl. igen gyakran szerepel hasonló megoldásban az oroszlánnal küzdő ещ-