Folia archeologica 1-2.

Párducz Mihály és Tary László: A csongrád - vendelhalmi honfoglaláskori lelet

PÁRDUCZ—TARY : LES TROUVAILLES DE CSONGRÁD-VENDEL 195 tíz mellékletes sír közül, külön csoportba tesszük az 1. és 19. sírt, amelyeknek irányítása, 45 fok­kal tér el az első csoportétól, s amely külön­választást emellett a mellékletek; az S végű haj­karikák és az állatfejés végződésű karperecek indokolják. A 3. csoport sírjai szegényes mel­lékletűek, sőt legtöbbször semmi mellékletük sincs, s az irányítás szempontjából sem egysé­gesek. Azt, hogy az előbbi két csoport közül melyikhez sorozhatjuk inkább őket, egyelőre nem igen dönthetjük el. Messzemenő következtetéseket nem vonha­tunk le a fentebbi megfigyelésekből, de nem tartjuk lehetetlennek, hogy a csoportosítás, ame­lyet az imént végeztünk, más hasonló jellegű temető anyagában is keresztülvihető, s ez eset­ben már tényekre építve kereshetnénk a két fő­csoportnak, esetleg eltérő ethnikumban rejlő ma­gyarázatát. Az első csoport leletei közül a haj­karikát, a csiholó acélt és a két részből öntött fülesgombot a közel fekvő szakáiháti temetőből 2 is ismerjük. Egyébként elterjedt formák a hon­foglaláskor emlékei között. Különös jelentőségű a 17. sír szablyája, formája egyezik a honfogla­láskori többi szablyáéval, 3 hüvelyvége és tömör bronz veretei az u. n. Nagy Károly kard veretei­Szeged. 1 Fettich Nándor, A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG FÉMMŰVESSÉGE. AHung. XXI. Budapest, 1937. 2 Dolg. 1936. LXVIII, LXIX, LXXI tábla. 3 Hampel József, A HONFOGLALÁSKOR HAZAI EMLÉKEI. Budapest, 1900. CIX. tábla. nek alakjára emlékeztetnek. 4 Palmettás díszük be­szédesen bizonyítja, hogy a tarsolylemezek dí­szítőmintáit nem korlátozhatjuk csupán a tarso­lyok díszeire, hanem azok más anyagon és más technikában is megjelennek. A palmetta kom­pozíció a hüvelyfüleken bizonyos torzulást szen­vedett, mert nyilván más felületen kialakult dí­szítési hálózat egy kiszakított részét alkalmazták a fülek félkörös mezejére. A 26. sír karperece, gyürüi és nyílhegyei, a 28. sír vésett, galambos gyűrűje és a 29. sír csüngője elég általános korai magyar temetőinkben. A 38. sír sarudíszei közül a kis korongok általánosak honfoglaláskori leleteinkben, a négyszögletes veretnek azonban mindezideig nem ismerjük pontos párhuzamát. Maguknál a tárgyaknál sokkal fontosabb azon­ban az, hogy ezekkel a leletekkel elsőízben ismer­jük meg a honfoglaláskori lábbeli díszítését (1. kép). A második csoport 1. és 19. sírját a csongrád —bokrosparti sírlelet Szent István pénze a XI. szd. első harmadára határozza meg. 5 Ez alapon az első csoport sírjait, különösen azokat ame­lyekben lovastemetkezést figyeltünk meg, né­hány évtizeddel korábbra a X. szd. második felére teszem. Párducz Mihály és Тагу László * Fettich, I. m. LXXVII tábla. & Márkiné, Poll Katalin, A ZSENNYEI KINCS. Aich. Ért. 1932—33. 60—84. 1. LES TROUVAILLES DE CSONGRÁD-VENDELHALOM DE L' EPOQUE DE LA CONQUÊTE DU PAYS HONGROIS Depuis que, par le travail de Nándor Fettich, 1 nous pouvons considérer les différents composants de la métallurgie des Hongrois de l'époque de la conquête de leur pays, comme définis, il nous faut accorder une attention re­doublée aux questions, dont l'importance est capitale du point de vue de la vie du peuple hongrois et de son développement en Hongrie â cette même époque. Nous pensons en premier lieu aux relations des Hongrois de cette époque avec les Slaves. C'est aussi pour cela que nous considérons comme important la publication de chaque petite trouvaille et de chaque obser­vation. C'est une des explications pourquoi nous donnons un compte rendu du matérial suivant, lequel ne peut être considéré comme authentique, qu'en partie. Je voudrais faire remarquer que la conser­vation des trouvailles est due exclusivement au zèle du médecin de Csongrád, M. le docteur László Тагу, et c'est pour quoi nous lui expri­mons nos profonds remerciements, aussi en ce lieu. C'est aussi sa description que nous avons empruntée, le plus souvent mot à mot, en expo­sant les trouvailles et les observations. Le lieu de trouvaille est situé à peu près deux kilomètres au sud de la ville de Csongrád. Il est indiqué sur la carte militaire sous le numéro 88 et avec la désignation Vendel-halom (colline-Vendel). La colline, s'étendant dans la 13*

Next

/
Thumbnails
Contents