Folia archeologica 1-2.
Csallány Dezső: Kora-avarkori sírleletek
CSALLÁ NY D.: KORA-AVARKORI SÍRLELETEK 149 30, a láb felőli vége 28, a középső markolati lemez hossza 28 5, ezen lemez két végének a távolsága a felső- és alsó-íjkar csúcsos végétől 32-5—32-5 cm, kinyújtva ez az íj 151-5 cm hosszú. A mérési adatok és az ásatási megfigyelések alapján, lerögzíthetjük a keskenyvégű avar íjtípusra vonatkozólag a következőket: 1. Az avar íj felajzatlan állapotban kb. 130 cm hosszú, egy vonalban kinyújtva 20—22 cm-re) több, tehát általában 150 cm körüli nagyságot ér el. 2. Az avar íj szimmetrikus ívű. 3. Az íj felsőkarja 3 cm-el hosszabb az alsókarnál, de egyenlő karok épúgy előfordulnak. 4. A csontváz baloldalán találjuk a sírban. 5. A felsőkaron volt a húr rögzítve, az alsókaron végezték a húr felajzását. A szögletes bevágást és a szögletes végű hosszabb íjkart a rögzített részen találjuk; a lekerekített íjvég (néha kettős bevágással) az állandóan használt részt mutatja. 6. Az összeboruló íjcsontok között faanyag korhadékát egy esetben sem találtam, bőrnek sincs nyoma. Az érintetlenül kiemelt íjlemezek között nem maradt meg olyan anyag, amit mikroszkópon megvizsgálni lehetne. A kitöltő anyag szerves volt, nyomtalanul elpusztult. Felvetődik az a gondolat, hogy hogyan ajzották fel az avarok az íjakat. Sebestyén erre nézve idézett munkájában a következőket mondja: 7 5 «Az egyszerű íj, némely csekély kivételtől eltekintve, általában mindig felajzott állapotban van, kifeszített vége mindig rajta van. Az összetett íjról ellenben minden használat után lecsatolják az idegnek legalább az egyik végét, úgyhogy az íj az előbb említett, előrefelé homorú alakú, nyugalmi helyzetébe visszatér. Az egyszerű íj felajzásához nem kell sem nagyobb erő, sem valami különös ügyesség. Egészen másként van ez azonban az összetett íjnál. Ez t. i. a legnehezebb müveletek közé tartozik. Az egyes múzeumokban levő példányok közül csak a legkisebbeket és leggyengébbeket bírja egy ember felhúrozni. Az erősebb íj felhúrozásához néha három ember is szükséges, különben néhány antik ábrázolásból látjuk, hogyan kell ezt a műveletet végrehajtani. Egy ilyen képen a szkita vitéz erre a célra nemcsak a két kezét, hanem mindkét lábát is felhasználja. Az íjnak egyik végét jobb lábának felső szárára teszi, a bal lábával rálép az íj másik végére s csak így tudja az ideg másik végét az íjvégbe beleakasztani.» Az elmondottak teljesen helytállók a szkíta korra, ellenben a népvándorlás korában az íjak felhúrozása már nem olyan nehéz művelet, az ideg beakasztásához elegendő volt egy ember ereje is. Az avarkorban egy szarvból készült eszközt, mint az V. t. 6. sz. alatti kiszombori darabot is, használtak fel a felajzáshoz. A görbe szarv mindkét oldala kivájt. A vájat mérete megfelel az összetett íjalsókarvég vastagságának. A megfeszített húr hurkos végét, a szarveszköz segítségével, mint valami emelővel, rábuktatták az íj alsókarjának végére és belecsúsztatták a bevágásba. A hurok kiemelését ugyancsak ezen eszközzel végezhették. Ez a felerősítési mód az oka annak, hogy az állandóan rögzített íj-felsőkar véglemeze és bevágása többnyire szögletes, az íj-alsókar végét pedig a cél érdekében lekerekítették. Ezzel az egyszerű eszközzel el tudták az avarok érni azt, hogy a felajzás nehéz műveletét ne pusztán kézzel, mint a szkíta korban, hanem a hurok ily módon való meghosszabbításával eszközöljék. Valószínűleg a népvándorlás korábbi századaiban is használtak hasonló célra szolgáló fa, vagy csonteszközt. Hogy az íjhoz tartozhatott ez a kivájt szarveszköz, bizonyítják a többi leletek is, ahol szintén az öv jobboldalára függesztve, mindig az íj-lemezek társaságában találták. így a szabadkai leletben, 7 6 a csókái I. sírban, 7 7 a szeged kundombi 179. sírban lemezdarabkákkal együtt. A Szeged—Fehértó-A számú temető 94. és 126. sírjából más darabok társaságában jött elő a a jobb kézfő tájáról. Ezek után érthető lesz számunkra, hogy a simmeringi íj csontlemezei között miért van az egvik íjvég lekerekítve, a másik pedig szegletesre faragva és miért kötöttek az íjideg végére nagy hurkot. 7 8 Az adott íjméret alapján könnyű lesz a nyílvessző hosszára következtetni. A kiszomborihoz és csengeleihez hasonló keskenyvégű íjak, minden esetben préseltdíszű övekkel jöttek elő. Kora-avarkori préselt övdíszekkel, szélesvégű íjat nem ismerek. Az Európában használatos népvánclorláskori íjak mind keskenyvégűek voltak. 79 Ehhez a körhöz tartoznak a mi példányaink is. A főként griffes-indás csoportnál található erősen kiszélesedő karú íjakat, ezen az alapon nem lehet külön néphez kötni, mert a szélesvégű íj nem népi tagozódást, hanem mint az övdíszek és kardok eseteiben is láttuk, — időbeli egymásutániságot mutat. A keskenyvégű íjtípusok léptek fel előbb, azokat követték kb. a VII. század végétől az erősen kiszélesedő végű típusok. Hogy utóbbiaknál az ívek szimmetrikusak voltak-e, mint a keskeny formák eseteiben, vizsgálati anyag és megfigyelés hiányában egyelőre
