Fogorvosi szemle, 2020 (113. évfolyam, 1-4. szám)
2020-06-01 / 2. szám
FOGORVOSI SZEMLE 113. évf. 2. sz. 2020.n 58 A felsőoktatási intézmények oktatói folyamatosan tapasztalják a hallgatóik körében magas arányban mutatkozó fokozott stressz és szorongás jeleit. Ezek a tapasztalatok azonban nyilvánvalóan szubjektívek, reálisabb megközelítést azok a vizsgálatok tesznek lehetővé, amelyek valamilyen objektív módszerrel vizsgálták a felsőoktatásban tanulók pszichoszociális érintettségét. Világszerte több vizsgálat is arra az eredményre jutott, hogy egyetemi hallgatók körében a populációs átlaggal összehasonlítva magasabb gyakorisággal fordulnak elő pszichés problémák. Fawzy és mtsai. egyiptomi orvostanhallgatók között igen magas arányban találtak depressziót (65%), szorongást (71%) és emelkedett stressz-szintet (60%) [4]. Egy 2010-ben az Egyesült Királyságban végzett felmérés is rámutat arra, hogy az egyetemi hallgatók a tanulmányaik során változó, a korábbi életükhöz képest emelkedett mértékű szorongással és depressziós tünetekkel küzdenek [2]. Silverstein megállapítása szerint az USA-ban a fogorvostan-hallgatók stressz-szintje az első tanévben lényegesen meghaladta a beiratkozás előtti állapotot [14]. Stewart-Brown és mtsai. arról számoltak be, hogy a felsőoktatás ban résztvevők több mint harmadában a szorongás olyan mértékű volt, hogy az jelentősen akadályozta őket a tanulásban [17]. Hazánkban is vizsgálták az orvostanhallgatókat érő stresszt és annak hatásait. A Szegedi Tudományegyetemen egy 2012-ben végzett kutatás összefüggést talált a hallgatók stressz-terheltsége, pszichoszomatikus tünetképzése, a különböző coping formák és az élettel való elégedettségük között [11]. Egy másik hazai tanulmány is rámutat a pszichés zavarok magas előfordulási arányára az orvostanhallgatók körében, és rámutat a korai felismerés és a megfelelő segítség igénybevételének fontosságára a kiégés elkerülése érdekében [6]. A rendelkezésre álló adatokból és az egyetemi környezetben szerzett tapasztalatainkból egyaránt megállapítható, hogy az egyetemi hallgatóknak a tanulmányaikkal és a gyakran új élethelyzettel összefüggő kihívásokból eredően fokozott stressz-helyzetekkel, és esetleg az ezekből fakadó szorongásos-depressziós tünetekkel is szembesülniük kell. A vizsgaidőszakokban ezek a helyzetek sorozatosan ismétlődnek, így feltételezhető a következményes tünetek erősödése is. Mindez lehetőséget ad az ilyen jellegű (környezeti) stressz hatásainak vizsgálatára. Jelen kutatásunk célja az volt, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók körében felmérjük a stressz következtében fellépő szorongás és depressziós tünetek mértékét, valamint a TMD fő tüneteinek (fájdalom, ízületi hangjelenségek, állkapocsmozgás-korlátozottság) gyakoriságát. Vizsgáltuk, hogy a hallgatók pszichés állapotának változása és a TMD tüneteinek incidenciája között mutatkozik-e kapcsolat. Hipotézisünk az volt, hogy a vizsgaidőszak során a hallgatókat érő fokozott stressz magasabb szorongási szintet és súlyosabb depresszív állapotot eredményez, és ez ismert (például az orális parafunkciók fokozódása által) vagy nem ismert módon, egyes esetekben hatással lehet a TMD tüneteinek előfordulására és/vagy mértékére. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a fájdalom intenzitásában volt-e különbség a két időpontban, továbbá, hogy a fájdalom mértékét befolyásolta-e a szorongás és a depressziós állapot. Végül megvizsgáltuk az orális pa ra funkciók gyakoriságának különbségét szorgalmi és vizsgaidőszakban. Vizsgálati anyag és módszer A kutatás módszere kérdőíves adatgyűjtés volt, klinikai vizsgálat nem történt. A kutatásban résztvevők a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar, Fogorvosi Szak negyed és ötödéves, magyar anyanyelvű hallgatói közül kerültek ki, önkéntes alapon. A hallgatók a betegtájékoztató elolvasása után, a beleegyező nyilatkozat aláírásával járultak hozzá a vizsgálatban való részvételhez. A résztvevők adatait a hatályos adatvédelmi szabályok betartásával gyűjtöttük és dolgoztuk fel. A hallgatók két időpontban töltötték ki a kérdőíveket: szorgalmi időszakban (T1) és vizsgaidőszakban (T2). A T1 időpontot a szorgalmi időszak középső harmadában, a T2 időpontot pedig a vizsgaidőszak második felében határoztuk meg, mivel a hallgatók által kitöltött kérdőívek kérdései jelentős részben a megelőző 30 napra vonatkoztak. A kutatásból kizártuk azokat, akik hiányosan töltötték ki a kérdőíveket, továbbá azokat, akik a két időpont között a TMD-vel kapcsolatban kezelésben részesültek. A végleges minta így 59 fő volt (17 férfi, 42 nő). A résztvevők a Diagnostic Criteria for Temporoman dibular Disorders (DC/TMD) magyar nyelvű változatá nak kérdőíveit töltötték ki. A DC/TMD egy nemzetközi kutatócsoport által, a TMD és arcfájdalmak diagnosztikájára kifejlesztett, angol nyelvű eszköz, amelyet 2014-ben publikáltak [12]. A korábbi diagnosztikus rendszerekhez képest pontosan meghatározott kritériumok szerint vezet a diagnózishoz. Mivel a DC/TMD egységesen, reprodukálható módon működik, megfelel a bizonyítékon alapuló orvoslás feltételeinek. Az eredetileg angol nyelvű DC/TMD-t az elmúlt években több nyelvre lefordították és számos országban használják elsősorban kutatási célokra. A magyar nyelvre történő fordítását 2017-ben fejezte be kutatócsoportunk [15]. A DC/TMD a klinikai betegvizsgálat és a páciens által kitöltendő kérdőívek segítségével gyűjt adatokat. Egyik fő jellemzője, hogy két tengely mentén alkot diagnózist. Az első tengely a TMD fizikális diagnózisát szolgáltatja (például discus dyslocatio reductióval, vagy kisugárzó myofascialis fájdalom), a második tengely pedig a beteg pszichoszociális állapotával és a TMD-vel kapcsolatos életminőség-változásával kapcsolatban ad információt. Az első tengely diagnózisaihoz a klinikai vizsgálat és a Tüneti Kérdőív eredményei alapján jutunk. Jelen kutatásban kli nikai vizsgálat nem történt, a hallgatók a kérdőív kitöltésével adtak információt TMD tüneteik esetleges jelenlétéről.
