Fogorvosi szemle, 2018 (111. évfolyam, 1-4. szám)

2018-12-01 / 4. szám

144 FOGORVOSI SZEMLE ■ 111. évf. 4. sz. 2018. 3. kép: Dr. Márton Ildikó, a Fogorvostudományi Kar (FOK) alapító dékánja feltűzi a szalagot 4. kép Dr. Márton Ildikó dékán és Dr. Zelles Tivadar dékán együttműködési megállapodást ír alá a Debreceni Egyetem FOK és a Semmelweis Egyetem FOK között keltette érdeklődésüket. A Fogorvostudományi Doktori Iskolában emellett lehetőség van angol nyelvű doktori képzésben való részvételre is, mely keretében külföldi hallgatóknak is lehetőséget biztosítunk a fokozatszer­zésre. Az állami ösztöndíjas hallgatókkal párhuzamo-5. kép: Dr. Kelentey Barna, Dr. Varga Gábor, Dr. Somogyi András, Dr. Kóbor András, Dr. Hegedűs Csaba, Dr. Fejérdy Pál, Dr. Gerle János, Dr. Vágó Péter az együttműködési szerződés megkötésének napján san nagy számban kezdik meg doktori tanulmányaikat a karon szakorvosként vagy rezidensként dolgozó, költ­ségtérítéses hallgatók. A Fogorvostudományi Doktori Iskola sikerességét mutatja, hogy a 2010 óta eltelt évek során összesen 17 fő szerzett fokozatot. Doktori Iskolánk erősségei kö­zött tartjuk számon a doktori cselekmények lebonyolítá­sának nyitottságát és magas színvonalát. Az elkészült értekezések előbírálatára, végső értékelésére, a nyil­vános védésre az adott szakterület leginkább értő és igényes itthoni és külföldi szakembereit kérjük fel. Tu­dományos aktivitásunkat tükrözi, hogy Doktori Iskolánk a Debreceni Egyetem Klinikai Orvostudományok Dok­tori Iskolájával közösen 2010 óta évente megrendezi doktoranduszainak éves szimpóziumát, melyen hall­gatóink aktívan részt vesznek angol és magyar nyelvű előadások tartásával. Dr. Márton Ildikó egyetemi tanár Fogorvostudományi Doktori Iskola vezetője MAÁSZT elnöki és Kedves Kollégák, kedves Barátaink! Szeptember TI és 29. között 22. alkalommal került meg­rendezésre a Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság nemzeti kongresszusa. A vendégtársaságok meghívása hagyományától eltérően második alkalom­mal történt közös szervezés, ezúttal a Szegedi Fogor­vos Találkozó rendezvényével. főtitkári beszámoló A gyönyörű kora őszi időjárás, a SZTE József Atti­la Tanulmányi és Információs Központ impozáns hely­színe és a szervezők személye (Prof. Piffkó József, Dr. Seres László, Dr. Laczkóné Dr. Turzó Kinga, Dr. Frá­ter Márk) szavatolta a rendezvény sikerét. 486 orvos kolléga és szakdolgozó, valamint 200 hall­gató regisztrált a rendezvényre. A színes kiállítói hely­

Next

/
Thumbnails
Contents