Fogorvosi szemle, 2018 (111. évfolyam, 1-4. szám)

2018-12-01 / 4. szám

szín nagyon jól reprezentálta a cégek rendezvény iránti fokozott érdeklődését is. A csütörtöki és szombati napokon összesen 5 száj­sebészet témájú szekcióban 48 előadást hallhattunk. A pénteki napon, MAÁSZT rendezvénytől eddig elté­rően, összesen kilenc, 30-40 perces felkért előadás hangzott el (Prof. Dr. Piffkó József, Dr. Joób-Fancsaly Árpád, Dr. Bella Zsolt, Dr. Szalma József, Dr. Marco Blaskovic, Dr. Németh Zsolt, Prof. Dr. Windisch Péter, Dr. Kalmár Hajnalka és Dr. Lászlóffy Csaba). A felkért előadók széles érdeklődésre számot tartó témában hoztak előadásokat, amelyet a résztvevők pozitív visz­­szajelzései igazoltak. A csütörtöki napon a MAÁSZT közgyűlése új ve­zetőséget és elnökséget választott, majd a szervezők a Rektori Hivatal épületében, nagyon jó hangulatú nyi­tófogadáson látták vendégül a résztvevőket. A szerve­zők köszöntése után Oberna Ferenc újonnan választott MAÁSZT elnök is kedves szavakkal üdvözölte a meg­jelenteket. Péntek este vidám sokaság töltötte meg a Hungi Vi­gadót. A szervezők mind gasztronómiai, mind zenei él­mények tekintetében bőkezűen gondoskodtak vendé­geikről. Szombaton a kongresszus zárása előtt került aztán sor, hagyományainkhoz híven, a fiatal előadók díjazá­sára. Mind a „Fiatalok Fóruma díj” - azaz a társaság 35 év alatti legjobb előadóinak adományozott díja, mind a Béres Károly Alapítványi díjazottak meghatározása a szekcióelnökök elfogulatlan pontozása alapján tör­tént. A társaság idei díjazottai, akik a következő kong­resszusunk regisztrációs díjának társaság általi té­rítését nyerték: Dr. Kiscsatári Ramóna, Dr. Kivovics Márton, Dr. Kovács Noémi, Dr. Kövér Zsanett - dr. Ju­hász Viviennel megosztva, Dr. Varga Csaba. A Dr. Bé­res Károly-díjat, mely egyösszegű pénzjutalommal jár, a következő kollégák nyerték: 1. helyezés: Dr. Szent­­péteri Szófia, 2. helyezés: Dr. Kaján János Zsolt és Dr. Lázár Péter György, 3. helyezés: Dr. Galambos Bence, Dr. Kesztyűs Arthur, Dr. Pintér Gábor Tamás, Dr. Vlocskó Máté. Összefoglalva: reméljük és hisszük, hogy a tudomá­nyos ismeretek bővítése mellett a szakmai kapcsolatok és barátságok kialakítására és ápolására is nagyszerű alkalmat teremtett az idei kongresszus. Dr. Oberna Ferenc Dr. Szalma József MAÁSZT Elnök MAÁSZT Főtitkár Elnök választás Díjazottak Megnyitó Illusztris társaság

Next

/
Thumbnails
Contents