Fogorvosi szemle, 2012 (105. évfolyam, 1-4. szám)
2012-03-01 / 1. szám
FOGORVOSI SZEMLE 105. évf. 1.SZ. 2012. 15 ségét megjelent könyvében (Orthodontia: Malpositison of human Teeth) [46]. II. A fogszabályozás arany korszaka („golden ages”) 1930-1960(25] Az orthodontia, hasonlóan a fogorvostudomány többi ágához, a második világháború után indult nagy fejlődésnek. Elterjedt a cephalometriai analízis (H. Broadbent 1926; T. W. Todd 1926; A. Björk 1947; W. B. Downs 1947; C. C. Steiner 1953; V. Sassouni 1955; E. P. Harvo/d 1954 [46]) használata, új készülékek jelentek meg. Az osztályozásnál az Angle klasszifikációt alkalmazták, viszont Angf/e„nonextrakciós dogmája” megdőlni látszott. G. W. Grieve, Case-hez hasonlóan, már az 1920-as években bevonta kezelési tervébe az extrakciót, annak ellenére, hogy Angle iskolájában tanult [46]. B. IN. Weinberger az American Dental Association chigacói ülésén (1933) összefoglalta az orthodontiai kezelés lépéseit, kiemelve, hogy a fogszabályozó kezelés során az elsődleges a normál occlusio kialakítása, nem az esztétika. Ezt az elvet A. G. Brodie szintén kihangsúlyozta közleményében (1934) [8, 46]. R. H. W. Strang megjelent könyvében - Textbook of Orthodontia (1933) - leírta, hogy az intercaninus és intermolaris fogívszélesség genetikailag determinált. Ennek megfelelően nagyfokú torlódás esetén bevonta kezelési tervébe az extrakciót [46]. C. F. Ballard 1948-ban teleröntgen analízis alapján, Angle-hoz hasonlóan, osztályozta a skeletalis eltéréseket. Három osztályba sorolta a rendellenességeket: Skeletal I. (orthognath): normál nagyságú maxilla és mandibula, egymáshoz való viszonyuk megfelelő (Angle I.). Skeletal II. (prognath, distalis állcsontviszony): a maxilla mérete nagyobb, előrehelyezettebb vagy a mandibula mérete kisebb, hátrahelyezettebb. Ez az állcsont viszony kombinálva is felléphet. Skeletal III. (retrognath, mesialis állcsontviszony): normál maxillához nagyobb méretű mandibula vagy kisebb maxillához normál méretű mandibula társul. Ez a rendellenesség szintén kombinálódhat [4], P. R. Begg 1924-25 között Angle iskolájában tanult, azonban Angle-lel ellentétben kezelési tervébe bevonta az extrakciót [39]. 1954-ben „Stone age-man” címmel jelentette meg többrészes cikkben occlusios vizsgálati eredményeit, melynek kutatási anyagát ausztrál bennszülöttek képezték, mivel ezek állnak legközelebb az ausztrál őskori koponyák formájához. Eredményei szerint a fogak approximalis és occlusalis felszínének redukciója fiziológiás. Ezen népcsoport occlusiojában alig található eltérés. Begg ezt döntőrészben a táplálkozással magyarázta [6, 5]. A táplálkozás megváltozása miatt a ma élő embereknél kisebb az attríció előfordulása, azonban kutatások szerint azonos korosztályban férfiaknál a fogkopás gyakoribb, mint nőknél [24], Ezenkívül Begg nevéhez fűződik a ‘Light Wire’ technika (1961) [39], C. H. Tweed vizsgálataihoz az alsó metszőfogak állcsontgerincen való elhelyezkedését és axialis inclinatióját vette alapul, és tanulmányozta az occlusiot és az arc szimmetriáját. Tweed cephalometriai mérései szerint egyes fogak eltávolítása szükségessé válhat abban az esetben, ha az a cél, hogy az alsó metszőfogak normális pozícióba kerüljenek. Ez fontos a recidiva elkerülése szempontjából. Tweed klinikai megfigyeléseit cephalometriai elemzésekkel támasztotta alá. Ma is alkalmazzák a cephalometriai analízis során a Tweed háromszöget (1946), ahol ideális esetben az alsó metszők 90°-ot zárnak be a mandibula alapsíkjával, a Frankfurti Horizontális és a mandibula alapsíkja 25°, az alsó metszők tengelye és a Frankfurti Horizontális által bezárt szög 65° [43, 44, 45, 46]. Ha az alsó metszők területén nagyfokú torlódás van, akkor a hely előkészítése érdekében az alsó első praemolarisok extrakciója javasolt. Hasonlóképpen a maxillában, ha nagy az overjet, és nagyfokú a torlódás, a helyteremtés extrakcióval érhető el. Az irányzat elterjedése azt eredményezte, hogy gyermekeknél sok esetben megfontolás nélkül húzták ki a négyeseket, így felnőttkori arcprofiljuk esztétikája előnytelenné vált. Ezért az orthodontiai kezelés megtervezésekor figyelembe kell venni speciális típusokat, jellegzetességeket is, ami eltérő cephalometriai paraméterekben jelenik meg. Később felismerték, hogy az extrakció, mint önálló terápia helytelen megoldás, csak komoly megfontolás után, kiegészítő terápiaként javasolt. A fogeltávolítás célja többféle lehet: hiányzó hely kialakítása, előtörés elősegítése, lágyrészprofil helyreállítása. A kezelés során cél a normál occlusio kialakítása. A cephalometria megjelenése és a különböző arctípusok vizsgálatával foglalkozó tanulmányok megerősítették a korai empirikus megfigyeléseket, miszerint az ideális occlusio kialakulásához normális skeletalis fejlődés és növekedés szükséges [19, 32], H. N. Nance (1947) határozta meg a „leeway space” fogalmát. A Nance-analízis vezette be a vegyes fogazati fogszabályozó kezelést, megnövekedett a második praemolarisok extrakciója, melyben szerepet játszott C. W. Carey (1947) és B. F. Dewel elmélete is [46], III. Fogszabályozás a jelenkorban („contemporary period") [25] Az extrakciós kezelések száma az 1960-as évektől egyre gyakoribbá vált (extrakció prevalenciája: 1953-ban 30%, 1968-ban 76% [16, 46]). Az 1980-as években új készülékek és fogszabályozási technikák megjelenésével az extrakciós esetek száma újra csökkenő tendenciát mutatott. A cephalometriai analízis tovább fejlődött (R. M. Ricketts 1960; A. Jacobson - Wits-analízis 1967; J. A McNamara 1983) [18, 46]. L. F. Andrews 1972-ben 120, fogszabályozó készüléket nem hordott egyén ideális occlusióját vizsgálta mintákon. Vizsgálati eredményei a multiband technika fejlődésénél mérföldkőnek számítottak, mivel a standard bracketeket ezen elv alapján felváltotta a „Straight Wire”
