Fogorvosi szemle, 2012 (105. évfolyam, 1-4. szám)
2012-03-01 / 1. szám
14 FOGORVOSI SZEMLE ■ 105. évf. 1. sz. 2012. A 18. századig, az első fogszabályozó készülék megjelenéséig nem történt számottevő változás. Az occlusio tanulmányozása szintén a 18. századra tehető, ekkor jelentek meg az első kezdetleges beosztások is [46]. P. Fauchard, a „modern fogászat atyja”, a The Surgeon Dentist című könyvében elsőként írja le a fogak helyes pozícióját és ennek fontosságát (1728). A helyes occlusio kialakításához kifejlesztette a „bandeau”-technikát, ami a fogak összekötését jelentette [25, 46], E. Bourdet, XVI. Lajos francia király fogorvosa, indikált be először praemolaris extrakciót a normál occlusió elérésére az 1757-ben megjelent The Dentist’s Art című könyvében [25, 46]. J. Hunter 1771-ben már megemlíti a malocclusio és a normál occlusió kifejezést, leírja az alapvető kezelési módszereket, és létrehoz egy kezdetleges osztályozást. Állatkísérletek segítségével vizsgálja a mandibula növekedését [25, 46], J. Fox elsőként osztályozza a malocclusiókat (1803), leírja a mandibula növekedését [46], F. C. Kneisel (1836) szintén osztályozta a malocclusiókat, főleg a frontrégiót vizsgálta a sagittalis síkban, mely alapján megkülönböztetett: élharapást, pozitív és negatív lépcsőt [25, 37], A magyar származású Gy. Carabelli (1842) már praxisorientáltabb osztályozást alkalmazott, melyet részben napjainkban is használunk, mint például nyitottharapás és keresztharapás [25, 37]. N. VJ. Kingsley kezdetben foghúzással korrigálta az occlusiót. A későbbiekben extrakció helyett egy inklinált lemezt alkalmazott (1859), hogy helyreállítsa a helyes occlusiót („jump the bite”). 1880-ban megjelent könyvében - A Treatise on Oral Deformities - elsőként említi a malocclusio etiológiáját, diagnózisát és kiemeli a kezelési terv fontosságát az orthodontiában [25, 46]. E. C. Angeli (1860) használt elsőként lemezt a palatinális sutura repesztéséhez, így a maxilla tágításával állította be a normál occlusiot [46]. J. Nutting Farrar 1888-ban megjelent cikkében kihangsúlyozta a fogak testes mozgatásának jelentőségét, ami a biológiai fogelmozdítás korszakának kezdetét jelentette. „Treatise on Irregularities of theTeeth and Their Correction” az első csak orthodontusok számára írt könyve [3, 46], A modern orthodontia atyjának tartott E. H. Angle nevéhez fűződik az első orthodontiai folyóirat (The American Orthodontist- 1907) és iskolájának (Angle School of Orthodontia - 1900) alapítása [46], Angle 1850-ben kezdte az occlusiot tanulmányozni. A még napjainkban is széles körben elfogadott klasszifikációját a Dental Cosmos című folyóiratban 1899-ben publikálta [38], Elve szerint teljesen ép, hiánymentes fogazatra van szükség ahhoz, hogy az arc harmonikus legyen [35], Angle korszaka előtt, az 1800-as évek elején, a fogszabályozás eredményessége érdekében bármikor, bármely fogat eltávolítottak. Gyakran extrahálták a négy első praemolarist, ettől remélve a torlódás megszűnését. Delabarre 1818-ban már Angle előtt felhívta a figyelmet, hogy nem minden esetben szükséges az extrakció [46]. Angle szigorúan ellenezte a fogszabályozás céljából végzett extrakciót [38]. Angle és követői (E. Hartley 1880; I. B. Davenport 1887; M. Dewey 1915; G. B. Crozat 1919 [25]) a fogszabályozó kezelés végcélját a normál occlusió létrehozásában látták. Angle 3 osztályba sorolta a malocclusiókat. Az osztályozás segíti az eltérések besorolását, és a helyes kezelési terv elkészítését. Az osztályokat római számokkal az alosztályokat arab számokkal jelölte. Az osztályozás alapja, hogy a felső első nagyőrlő fog helyzetét fixnek tekintette. Első osztályba sorolta azokat az eseteket, amikor a felső és az alsó nagyőrlő fogak egymáshoz viszonyított elhelyezkedése ideális. Ez esetben a felső első molaris mesiobuccalis csücske az alsó első molaris mesiobuccalis és centrobuccalis csücske közötti barázdába harap. Ha az alsó állcsont az ideális helyzethez képest distalisabban helyezkedik el, akkor Angle második osztályába tartozik, ha mesialisabban helyezkedik el, akkor harmadik osztályba [23], Angle első osztályában fellépő eltérések lehetnek: maxilla protrusioja, anterior és posterior keresztharapás, torlódás, diastema, nyitott- és mélyharapás, középvonal eltolódás és a felsorolt elváltozások kombinációja [23], Angle második osztályának általános jellemvonásai: az alsó szemfogak normálisnál distalisabb elhelyezkedése, maxilla protrusioja és mélyharapás. Angle második osztályán belül a frontfogak állása szerint két alosztály különíthető el. Az 1. alosztályra jellemző, hogy a felső metszőfogak előredőlnek. A retrudálódott felső metszőfogak a 2. alosztályra jellemzőek [23]. Angle cephalometriai vizsgálatok segítségével állapította meg, hogy a malocclusio dentalis vagy skeletalis eredetű vagy a kettő kombinációja. Skeletalis eredetű elváltozás esetén is három osztályt különített el [23, 32], Angle osztályozásának megfelelően B. E. Lischer vezette be a mesioocclusio, neutroocclusio és distoocclusio kifejezések használatát (1922) [46], E. S. Talbot (1905) alkalmazta elsőként az orthodontiai diagnosztikában a röntgenfelvételeket, melyek segítségével kialakult a cephalometriai analízis [46], C. Case írta le a fogak testes mozgatásának fontosságát, kiemelve a foggyökerek helyes pozícióját. Fő közleménye: A Practical Treatise on the Technics and Principle of Dental Orthopedia and Prosthetic Correction of the Cleft Palate (1921). Nagy jelentőséget tulajdonított a kezelés utolsó fázisának, a retenciónak, mely során retainereket alkalmazott. Osztályozta a malocclusiókat, 26 alosztályt különített el. Osztályozásában megkülönböztetett „dentalis malpositiót” és „dentofacialis imperfectiót”, melyekből a mai dentoalveolaris és skeletalis kifejezések származnak. Kezelési tervébe bevonta az extrakciót is a korrekt occlusio elérésére, mely nézete abban az időben még nagy ellentétben állt Angle és követői nézeteivel [46,25, 9]. Case-t megelőzve S. H. Guilford már 1889-ben kihangsúlyozta az extrakció jelentő
