Fogorvosi szemle, 2010 (103. évfolyam, 1-4. szám)

2010-12-01 / 4. szám

126

FOGORVOSI SZEMLE ■ 103. évf. 4. sz. 2010.

a sebészet-fogászat több száz éves ismeretanyagát és a könyvnyomtatás megszületésének mintegy százéves tapasztalatára alapozva adatta ki ismeretterjesztő könyvecskéjét. A 44 oldalas „szakkönyv” kiadója Michael Blum. (A könyvnyomtatás kezdetén számtalanszor előfordul, hogy csak a kiadót tüntetik fel, a szerzőt nem.)

A könyvecske számos, a fogak betegségeivel és gyógyításával foglalkozó irodalmi előzmény után született, melyek ismeretlen és ismert szerzők - leggyakrabban sebészeti témájú - műveiben találhatók. Jelen mű azonban kizárólagosan a fogászati kezelés könyve.

Már a mű címében utalás történik olyan korábban élt orvosokra, akik tevékenységük, irodalmi munkásságuk kapcsán a fogászattal is foglalkoztak [4]. Az első közülük Galenosz görög származású római orvos. Pergamonban született 129-ben, Rómában hunyt el 199-ben. Tanulmányait Szmirnában, Korintoszban és Alexandriában végezte. Rómába 126-ban került, ahol ismereteit előbb gladiátorok, majd hírneve csúcsán, Marcus Aurélius orvosaként kamatoztatta (3-5. ábra). A hippokratészi orvosiskola művelője. A humoralpatológia elveit vallja, mely szerint a testnedvek kiegyensúlyozott jelenléte biztosítja a fizikai és lelki egyensúlyt, a jólétet. Galenosz az arisztotelészi filozófiához kapcsolódó axiomatikus deduktív orvostudomány mellett az empirikus, megfigyeléseken alapuló tanok híve is volt. Ennek érdekében boncolásokat végzett állatokon, leginkább majmokon. Ennek eredményeként írta meg görög nyelven a 15 kötet terjedelmű művét, melyből 7 kötet elveszett, de arab fordítások alapján a teljes művet ismerhetjük. Az empirikus kutatások eredménye a gyógynövények hatásainak tapasztalati úton történő megfigyelése is, hozománya a számos gyógynövénykönyv. Főműve az „Omnia quae extrant in Latinum sermonem corversa”, mely a gyógyítás valamennyi területét felölelő mintegy 300 írást tartalmaz. A fogászattal kapcsolatosan Ga/enosztól származik az a közlés, miszerint a kis-ázsiai Apemeából származó, Rómában tevékenykedő katona (gladiátor) orvos Archigenes egy kis trepán fúróval fogakat nyitott meg.

A második orvostudós, kire a mű szerzője a címben hivatkozik Avicenna, eredeti nevén Abu-‘Ali al-Husszajn Ibn-Abd-Allah Ibn-Sina (980-1037) perzsa orvos. A Bukhara melletti Afszanában született, hivatalnok családban. Az orvostudomány mellett filozófiai és szépirodalmi tevékenysége, sőt politikai szerepvállalása is ismert. Főműve: „Quánon-fi-Tibb”, ismertebb nevén „Canon medicinae”. A mű öt könyvben - logikus fejezetekre és alfejezetekre bontva - tárgyalja az akkori szemléletnek megfelelően az orvostudomány egészét. Az első általános összefoglalás, a második az egynemű gyógyanyagokról (simplicia), a harmadik a különböző betegségekről fejtől a lábig terjedően, a negyedik a szervekhez nem köthető betegségekről, míg az utolsó az összetett gyógyszerekről (composita) szól [3, 8, 9],

A harmadik hivatkozott tudós, idősebb Johannes Damascenus, más néven Mesue, teljes nevén Abú- Zakaríja Juhanna Ibn-Maszawaih (777-857). Neves nesztoriánus keresztény orvos családból származott, tanulmányait Gondesapurban és Alexandriában végezte, majd Bagdadba költözött, s ott dolgozott mint kórházigazgató. Tevékenységének jelentősége legelsősorban abban a hihetetlen fordítói tevékenységben rejlik, mely révén több száz korábbi görög művet fordított - érdekes módon szírből - arabra. Önálló tevékenysége is jelentős, pl. a pulzusdiagnosztikában vagy a gyógyszertanban. Fő műve a „Kitab al-Kamal” című aforizmagyűjtemény, mely összefoglalja a teljes orvostudományt. Eredetije elveszett, 1189-ben Bolognában megjelent latin fordítása azonban fennmaradt. Mesue fogászati jelentősége az arannyal történő fogtömés első leírásában keresendő, melyet később latin szerzők, Giovanni Arculanus 1483-ban, majd Giovanni di Vigo 1511-ben megjelent műveikben felelevenítettek [12].

3-5. ábra. Galenosz, Avicenna, Celsus