Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)
2009-06-01 / 3. szám
88 FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 3. sz. 2009. függésbe különböző kórképekkel, különösen krónikus immunológiai és gyulladásos betegségekkel. Ma már evidens, hogy a parodontitisnek is van genetikai alapja. Bizonyított, hogy egyes genetikai variánsok prediszponálnak a betegségre, és a progressziót is gyorsítják. Ugyanaz a bakteriális biofilm, amely nem fogékony egyénben csak gingivitishez vezet, fogékony társában irreverzibilis tapadásveszteséget idéz elő, és amely gyorsabban progrediál. A genetikai betegségeket hagyományosan két alapvetően különböző csoportra osztják: mendeli öröklődésű és multifaktoriális („komplex”) betegségek léteznek. A krónikus parodontitist multifaktoriálisnak tartjuk, azonban valamely genetikai szindrómához társuló fogágybetegség mendeli öröklődésű lehet. Jelen irodalmi összefoglaló célja az irodalom áttekintése, a sokszor ellentmondásos eredmények ütköztetése és kritikai értékelése. A genetikai rizikótényezők megismeréséhez vezető út Már a mélyebb genetikai bizonyítékok megjelenése előtt több olyan tényt ismertünk, amelyek erősen sugallták a fogágybetegség örökletes etiológiáját. Löe és munkatársai Srí Lanka-i követéses vizsgálata (1986) rámutatott arra, hogy a szájhigiéné fokától függetlenül a primitív körülmények között élő populáció körében a súlyos parodontitis prevalenciája nem sokban különbözik a skandináv adatoktól [64], A súlyos parodontitis prevalenciája 10-15% között változik szerte a világon [2, 10, 56, 57]. Ez mindenképen egyéni hajlam és endogén faktorok lehetőségét veti fel. Miyazaki 1991-es cikkében a WHO Global Oral Data Bank több mint 50 országból származó közel száz CPITN vizsgálat eredményét értékelve leírta, hogy az általa feldolgozott adatok nem tükrözték a feltételezhető különbséget a fejlett és a fejlődő országok népességének parodontális állapota között [75]. Az agresszív parodontitis korai manifesztációja '(fiatalkorban még kevés ideig hatottak a környezeti tényezők), családi halmozódása alátámasztották eme feltételezést. Mivel az agresszív parodontitis sokszor társul monogenicus szindrómákhoz is, és az általános, szervi manifesztáció is gyerekkorban jelentkezik, feltételezték, hogy a gyerek- és fiatalkorban fellépő agresszív parodontitis is mendeli öröklődésű. Dickman 1935-ben írott doktori disszertációjában úgy vélte, hogy autoszómális domináns kórképpel állunk szemben [36]. Családi halmozódás „Periodontosis” és „ agresszív periodontitis” esetén is leírtak családi halmozódást. Jorgerson és munkatársai (1975) egy fekete bőrű családban 7 rokon közül 3 érintettet találtak [58]. Egy másik vizsgálatban 12 család mindegyikében több mint egy olyan leszármazott betegségét írták le, akinek a szülei nem voltak betegek. Három azonos nemű ikerpár mindkét tagja érintett volt. A 60-as években több olyan tanulmány született, amely a családi halmozódás jelenségét támasztotta alá [7, 17, 21,43], Szegregáció analízis vizsgálatok alapján a kutatók különböző öröklésmeneteket állapítottak meg. A hetvenes években „early-onset” parodontitis terminológiával nevezett kórkép (ma agresszív parodontitis) valamilyen öröklődési mintázatot mutat, megerősíti azt a feltételezést, miszerint egy major génlocus mutációja áll a hátterében. Saxén és Nevanlinna (1984) 30 fiatalkori parodontitisben szenvedők családját vizsgálták. A 60 szülő közül egyik sem volt beteg, az 52 rokon közül pedig mindössze kilenc volt érintett. A szerzők autoszómális recesszív öröklésmenetet valószínűsítettek [89]. Melnick és munkatársai (1976) arra a következtetésre jutottak, hogy az agresszív parodontitis X kromoszómához kötött öröklési menetet mutat, mivel a nők és férfiak aránya 2:1 volt, és apáról fiúra történő átörökítést nem figyeltek meg [70], Hart és munkatársai 1991-ben azonban ezt megcáfolták, szerintük Melnick vizsgálatában eleve több nő vett részt, és ha a résztvevők számához képest számították az érintettek arányát, úgy a férfi és női betegek aránya hasonló volt [48], Ezen felül a család dokumentációjának alaposabb vizsgálatával apáról fiúra történő örökítésre is találtak példát. Beaty és munkatársainak 28 család bevonásával készült tanulmányában (1987) az autoszómális recesszív öröklődést tartották valószínűnek [6]. Marazita és munkatársai 1994-ben 100 családot tanulmányoztak. Fekete bőrű és nem fekete bőrű családok adatait összehasonlítva autoszómális domináns öröklésmenet valószínűsítettek [66], Feketék körében szignifikánsan magasabb volt az agresszív parodontitis prevalenciája (16 ezrelék vs. 1 ezrelék). Kapcsoltsági vizsgálatok A kapcsoltsági vizsgálatok célja az volt, hogy a betegségért felelős gén locusát meghatározzák. Boughman és munkatársai (1986) a lll-as típusú dentinogenesis imperfecta és a lokalizált juvenilis parodontitis kapcsoltságát vizsgálták egy marylandi család öt generációjában, mivel mindkét kórkép autoszómális domináns öröklődést mutatott [12,13]. A dentinogenesis imperfectáért felelős gént már a vizsgálatot megelőzően a 4-es kromoszómára lokalizálták. Az eredmények alapján a szerzők a juvenilis parodontitis génjét a Gc (D-vitamin kötő fehérje polimorfizmus) markerhez közelinek térképezték, a Gc alléi pedig a dentino-genesis imperfecta génjéhez szintén közelinek bizonyult. Hart és munkatársaik 1993-ban 19 egymástól független család tanulmányozása alapján kizártnak tartja (LÓD </= -2), hogy a 4q12-q13 locuson található D-vitamint kötő fehérje polimorfizmusa kapcsoltan öröklődne az agresszív parodontitisszel [49]. Ezt 12 különböző genetikai modellel és klinikai státusszal jellemezhető parodontitis vizsgálatával, és a 4-es kromoszómának
