Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)
2009-06-01 / 3. szám
89 FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 3. sz. 2009. említett locushoz közeli több marker segítségével mutatták ki. Ebből arra következtetnek, hogy a megelőző vizsgálat vagy fals pozitív eredményt adott, vagy heterogén a kórkép, és a korábbi tanulmányban egy ritkábban előforduló alléi okozta a betegséget. A heterogenitást Boughman egy későbbi, 1992-ben publikált tanulmánya is alátámasztja [12]. Li és munkatársai klinikai és laboratóriumi vizsgálatok alapján homogén fenotípusú agresszív parodontitises csoportban tanulmányozták a D1S492 marker alléi jelenlétét [63]. A marker alléi az 1-es kromoszómán található, a COX2 génjével átfedésben. Az ennek megfelelő szekvenciát meghatározták a betegekben, és itt nem találtak mutációt [63], Ikervizsgálatok Az áttörést a Minnesota Twin Periodontal Study jelentette, melynek keretében 110 felnőtt (63 egypetéjű és 33 kétpetéjű, együtt nevelt, 14 külön nevelt egypetéjű) ikerpárt vizsgáltak. Meghatározták a szondázási mélységet, a tapadásveszteséget, az ínygyulladás mértékét és a plakk mennyiségét. Az ikerpárokon belüli és ikerpárok közötti variancia számításából megállapították az öröklődés mértékét. Arra a megállapításra jutottak, hogy a teljes variancia 38-82%-ban tulajdonítható a genetikai varianciának [71,72,73] .Egy másik vizsgálatban Michalowicz és munkatársai az alveoláris csontnak a fog hosszához viszonyított vertikális magasságát mérték 120 felnőtt ikerpáron [72], A varianciát ikerpárokon belül és ikerpárok között is meghatározták, külön választva az együtt nevelt egypetéjű, együtt nevelt kétpetéjű és külön nevelt egypetéjű ikrek adatait. Ezen értékek statisztikai analízise vezetett arra a megállapításra, hogy a populáción belül megfigyelhető variancia szignifikáns mértékben tulajdonítható a genetikai varianciának [71,72,]. A Virginia Twin Registry kérdőíves felméréseiből gyűjtöttek adatokat Corey és munkatársai. 116 egypetéjű és 233 kétpetéjű, átlag 31,4 éves felnőtt ikerpárokat vizsgáltak [23], Az egypetéjű ikerpárok esetében a konkordancia szignifikánsan nagyobb volt (0,38), mint kétpetéjű ikerpárok esetében (0,16). Ez is alátámasztja azt, hogy a genetikai tényezők jelentős mértékben hozzájárulhatnak a parodontitis kialakulásához. Michalowicz és munkatársai később újabb ikervizsgálatot végeztek, amelyben 177 ikerpár szerepelt. Meghatározták a szondázási mélységet, tapadásveszteséget, a plakk mennyiségét, a gingivitis mértékét minden fogon két vizsgáló által. Figyelembe vettek olyan magatartási tényezőket is, mint a dohányzás és a fogászati ellátás igénybevétele. Az egypetéjű ikrek minden klinikai paraméter tekintetében hasonlóbbak voltak, mint a kétpetéjűek, tehát a genetikai variancia szignifikáns hatással volt a parodontális státuszra. A parodontitis örökllődését 50%-ban határozták meg. Eredményeik szerint a genetikai variancia tehát legalább a teljes variancia feléért felelős, továbbá nem magatartási, hanem biológiai tényezőkön keresztül érvényesül [73]. Örökletes szindrómák Bizonyos genetikailag determinált betegségekhez társul, vagy társulhat parodontitis. Az esetek egy részében nem ismert a gyulladás kialakulásának patomechanizmusa, mégis, a fogágy érintettségének megjelenése mutatja, hogy a betegséget előidéző mutációnak szerepe van a parodontium megbetegedésében is. A súlyos parodontitis szerepel több monogénes szindróma klinikai tünetei között is. Ilyen esetekben egyetlen locus mutációja áll a háttérben. A tünetegyüttesek hátterében álló mutáció locusa és jellege ma már sok esetben ismert. Fogágybetegség tehát létrejöhet súlyos mutációk eredményeképpen is, nem csak több hajlamosító alléi jelenlétében. Ebből láthatjuk, hogy rengeteg olyan gén lehet, amely szerepet játszik a patomechanizmusban. Down-kór A genetikai megbetegedések közül az egyik legismertebb és leggyakoribb monogenikus elváltozás a Down szindróma, melynek oka a 21-es kromoszóma trisomiája [87], A Down-szindróma craniofaciális jegyei, így a parodontális manifesztációk is a 21.-es kromoszóma proximális karjának triplikációjához köthetők [79]. Elsőnek 1899-ben Talbot írta le, hogy mongoloidoknál súlyos fogágybetegség fordul elő. Ehmer 1976-ban Downkóros populációban vizsgálta a parodontális elváltozások incidenciáját, s azt találta, hogy a 3-6 éves korú beteganyagában 25%-ban, 15 éves korig 81%-ban és ennél idősebb korban 93,5%-ban fordult elő súlyos fogágybetegség [37, 38], A parodontális tünetek részben az akrális régiók csökkent vérkeringésével és szöveti reakcióképességével, részben pedig a csökkent természetes és adaptív immunválasszal magyarázhatók. A leukocyták védekező funkciója a szájüregben jelentősen csökkent, a PMN leukocyták kemotaxisa és az intracelluláris baktériumpusztító képessége egyaránt érintett [55]. A celluláris immunválasz csökkenését, valamint a keringő T-lymphocyták és a nyálleukocyták számának csökkenését állapították meg [15, 69]. Down-kórosok fehérvérsejtjeiben fokozott menynyiségű neutrophil kollagenáz (MMP-8) termelést mutattak ki, amely szintén felelős lehet a fokozott parodontális szövetpusztulásért [47], Autoszómális domináns kórképek Domináns a jelleg, ha heterozigóta egyénben is megjelenik. Homozigóta egyénben általában súlyosabbak a tünetek. Számos struktúrfehérjét (kollagén, fibrillin) és receptort érintő mutációra jellemző ez az öröklésmenet. Ehlers-Danlos szindróma a kötőszövet öröklődő betegsége, mely nagy heterogenitást mutat. Eddig több mint tíz formáját írták már le, amelyek öröklésmenete és genetikai okai különbözők. A II. típus autoszómális domináns öröklési menetet mutat, a COL5A1 gén
