Fogorvosi szemle, 2009 (102. évfolyam, 1-6. szám)

2009-02-01 / 1. szám

18

FOGORVOSI SZEMLE ■ 102. évf. 1. sz. 2009.

sősorban azt feltételezhetjük, hogy a vizsgálatunkban szereplő fiatalok lakóhelye és középiskolai tanulmányaik helyszíne nem azonos. Akik kisebb településen élnek, azok is nagy, vagy közepes városok kollégistájaként vehetik igénybe az iskolafogászati ellátást.

Ling és mtsai (2003) kínai 18 évesek közt - jelen vizsgálat eredményeihez hasonlóan - azt találták, hogy nincs lényeges eltérés a városi ill. vidéki származású fiatalok fogorvos-látogatási gyakorisága között: 22,0% a városi, és 22,3% a vidéken élő fiatalok között azok aránya, akiknek az utoisó fogorvosi vizitje egy éven belül volt, a kötelező szűrővizsgálatot nem számítva. [11], Ez az érték jelen eredményeinkhez (80,6%) képest igen alacsony. A kínai felmérés szerint szignifikánsan magasabb volt azok aránya a városban élők között, akik naponta kétszer mosnak fogat (52,1%), szemben a kisebb településekről származókkal (35,6%) (p<0,001).

A rendészeti iskolások körében felmérésünk szerint 60,0-60,0% ez az arány, függetlenül az állandó lakóhelyként szereplő település nagyságától.

Törökországban fiatal felnőtt populáción végzett vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a tömött fogak száma - tehát a fogorvosi látogatottság - erősen korrelál a jövedelemmel, és gyengén a szülők iskolai végzettségével, városiasodással [4], A mi vizsgálatunkban nem volt kimutatható összefüggés a fogorvoshoz járási gyakoriság és az apa iskolai végzettsége között, a jövedelem viszonyokra nem kérdeztünk rá.

Marthaler (2004) az Európai Unióhoz csatlakozó országok hátrányos helyzetére mutat rá a szájápolás te- i kintetében, különösen a fluoridos fogkrémek relatíve magas árát tekintve (kivéve Szlovéniát és Kelet-Németországot) [15]. Ezt feimérésünknek az adatai is alátámasztják fogápolási eszközök, fluoridos fogkrémek használata, fogorvoshoz járási szokások tekintetében. Hasonló a probléma Nyugat-Európában az egyre nagyobb számú bevándorlók populációjában, különösen Németországban, Hollandiában, Svájcban [15].

A fogorvosi rendelők látogatási gyakorisága igen különböző az egyes országokban és népcsoportokban. Caban-Martinez és mtsai (2007) tanulmányában - amely az amerikai dolgozók fogorvoshoz járási szokásait elemezte foglalkozás és nemek szerint - azt olvashatjuk, hogy nem megfelelő a fogorvosi ellátáshoz való nozzáférés számos csoportban, például segédmunkás, halász, vadász (a megkérdezettek 50%-a járt 12 hónapon belül fogászaton). Ennek okai nagy valószínűséggel az egészségbiztosítás hiánya, a fogorvostól való félelem, a hosszú várakozási idő a kezelési időpontra, a közlekedési nehézségek, és a nyelvi akadályok [3]. Az általunk vizsgált populációban 80% az egy éven belüli fogorvosi látogatások száma (nem számítva a kötelező szűrést), hasonlóan az ugyancsak fegyveres testületnek számító horvát hadsereg besorozottjaihoz [19]. A német, svájci és olasz adatok rosszabbak, az amerikai hadseregben pedig jobbak az eredmények [19]. Az amerikai katonai szájhigiénés gondozási rendszer (2006-os adat) modellként szerepel a faji különbözőségek felszámolásához az orális egészség tekintetében [10], A HP 2010 egy nemzeti egészségmegőrző program az USA-ban, melynek kiemelt célja a nemzeti/etnikai különbözőségek felszámolása a szájüregi egészség tekintetében is. Ehhez kapcsolódva Hymann és mtsai (2006) azt találták, hogy a fegyveres testület tagjai között (akiknek általános hozzáférésük van az egészségmegőrző kezelésekhez) kevesebb a foghiány a civilekéhez képest, és nincs különbség az orális egészség, a fogorvoshoz járási arány tekintetében a feketék (színes bőrűek) és fehérek között. Igaz, hogy a katonák számára a fogászati kezeléseknek kötelező jellege van.

A Kanadai Haderőnél végzett tanulmány leírja, hogy a hathatósabb (minél kevesebb sürgősségi kezelést kelljen elvégezni) preventív munka érdekében különböző csoportokba sorolják a katonákat a „dental fitness” szempontjából [6]. Négy különböző osztályt hoztak létre a NATO „Dental Fitness Classification System” szerint, kiegészítve egy új színkód rendszerrel. Ezek'

1. osztály, optimális szájhigiéné - egészséges fogazat, 12, 18 vagy 24 hónapos kontroll-visszanívási idővel. Zöld jelzés, bevethetők.

2. osztály, gyakorlatilag dentalisan „fitt” csoport - nem valószínű, hogy egy éven belül sürgősségi beavatkozást kell végezni esetükben. 12 hónapon belüli visszarendelés idő, zöld jelzés, bevethetők.

3. osztály, potenciális fogbetegségben szenvedők - valószínű, hogy sürgősségi ellátást igényelnek egy éven belül. Sárga jelzés, nem bevethetők. Mindaddig a 3. osztályban maradnak, amíg a szükséges kezeléseket el nem végeztetik. Utána a 2. osztályba kerülnek.

4. osztály: nem meghatározott csoport - azok az egyének, akiknek nincs vizsgálati eredményük, vagy nem teljes, a meghatározott időintervallumban. Sárga jelzés, nem bevethetők. A tanulmány szerint ezek aránya 10%, ami túl magas, a cél ennek csökkentése. Ezt a szisztémát nemcsak katonai, hanem más fegyveres testületi, pl. rendőri körökben is lehetne alkalmazni hazánkban is.

Molnár ( 1993) szerint a 18-60 éves populációban erős korrelációt mutatnak a fogorvoshoz járási szokások, a látens fogmegbetegedések a szociális és foglalkozási réteghelyzettel: a fogorvoshoz fordulási igény tekintetében szignifikáns különbség mutatható ki az egyes szociális osztályok között a magasabb státuszrétegek javára [16], Hobdell (2003) szerint a szociálisgazdasági státusz (SES) különbözőségeire leginkább a krónikus destructív parodontitis mutat rá. melynek kialakulásáért a fogkefe- és fogkrém-hozzáférés elégtelensége is felelős, a társadalmi különbözőségekből adódó stresszel együtt [7]

Honkala és Freeman (1998) eredményei szintén azt bizonyítják, hogy az egészségmagatartás, a környezet, a szociális tényezők hatással vannak a szájüregi egészségre [8]. Jelen vizsgálat eredménye egyeznek az irodalmi adatokkal: a vizsgált populációban az iskolázott-