Fogorvosi szemle, 2008 (101. évfolyam, 1-6. szám)

2008-08-01 / 4. szám

128

FOGORVOSI SZEMLE ■ 101. évf. 4. sz. 2008.

lésével jelentősen megváltozott. Ismét előtérbe kerül a biológiai elv, ami szerint már nemcsak az ép, élő és egészséges, de némelykor az exponált, sőt kissé gyulladt pulpát is megkísérlik megtartani, különbséget téve az egygyökerű és többgyökerű fogak között [65, 85]. Lörinczy és Faludy szövettani vizsgálatokkal bizonyították, hogy indirekt sapkázással a moláris fogak 80%ban, a frontfogak pedig 50%-ban tarthatók meg vitális állapotukban, ami a molárisok jobb kollaterális keringésének köszönhető a több gyökéren keresztül. A gyógyulási folyamat azonban hosszabb időt vesz igénybe, és megfigyelték, hogy a fogbél a sikeres védekezés után biológiailag kimerült állapotba kerül, aminek jellegzetes szöveti elváltozások a következményei, ami a retikuláris atrofia diagnózisával írható le [56].

A klinikai és szövettani diagnózis különbözősége a pulpa aktuális állapotának diagnosztizálásában nehézséget jelenthet, pedig a gyulladás kiterjedése, minősége befolyásolja a választható terápiát [3, 95]. Nobel a gyulladás alkalmával kialakuló hőmérsékletemelkedést próbálta felhasználni, mint diagnosztikai segédeszközt. Az általa szerkesztett termisztor az ép, illetve gyulladt fog, illetve fogrészlet között fennálló tized Celsius fokos hőmérséklet-differenciát regisztrálta [71], A sapkázással kapcsolatban felmerül a kérdés: hogyan foglalhatók össze a gyógyulás kritériumai? Szerzők egyetértenek abban, hogy ezek közé tartozik a vitalitás, a negatív röntgenlelet, a funkcióképesség, de eltérnek a vélemények a „secundaer” (mai nómenklatúránk szerint tercier vagy inger) dentin kialakulását illetően [37, 67].

A ’60-as évekre számos olyan gyógyszer került forgalomba, amely alkalmasnak látszott arra, hogy a gyulladás kezdeti szakaszában a fogbelet meggyógyítsa, és elkerülhetővé tegye a fog eltávolítását. A pulpakezelésekkel kapcsolatban arra keresték a választ, hogy melyik az a gyógyszer, amelyiknek az alkalmazásával a legjobb eredmény érhető el.

Hattyasi vizsgálatai szerint az exponált pulpára helyezett Ca(OH)2 kezelésnél élő marad a pulpa, majd idővel, mészlerakódás hatására a pulpakamra záródik, és a pulpa vitalitását a továbbiakban is megőrzi. Ezért hazánkban először alkalmazott nyomásmentesen Ca(OH)2-ot (Neocalc-7) a pulpára, amivel kedvező eredményeket ért el [37], Molnára Ca(OH)2-ot fémsapkával borította, hogy ezzel jobban biztosítsa az anyag nyomás nélküli alkalmazását

Ötéves eredményei mind direkt, mind indirekt alkalmazáskor jó eredményeket mutattak [66]. Ugyanakkor Új azon elvből kiindulva, hogy a lágy és kemény szövetek sebgyógyulását a mechanikai nyomás kedvezően befolyásolja, nyomással alkalmazta a Ca(OH)2 a megnyitott pulpára [103]. A különböző Ca(OH)2 tartalmú preparátumok napjainkban is kedvelt anyagok mind a pulpakezelésben, mind az endodonciában. Grigár és misai a Ca(OH)2 (Dycal) reverzibilis hatását igazolták a pulpalis mikrocirkulációra [34],

Az exponált illetve gyulladásos pulpa az anatómiai

viszonyok miatt abban a paradox helyzetben van, hogy a természetes védekező reakciók nemhogy használnának, hanem ártanak. A vérbőség okozta duzzanat strangulálja a fogbelet. Ez adta az ötletet, hogy az inger eltávolítása után az acut gyulladást antiphlogistikus corticosteroidokkal megszüntessék. A corticosteroidok azonban csökkentik a pulpa védekező képességét, ezért a mikroorganizmusok eltávolítására vagy távol tartására a corticosteroidok mellé széles spektrumú antibiotikumokat adtak. Láng Hydrocortison, Oxytetracyclin és Ca(OH)2 keveréket, Új Neomycin-Chlorocid kombinációt, Márai és Herczegh három különböző összetételű antibiotikum és cortison keveréket használt (3% Triamcinilon és 3% Xanthomycint, Depersolon és Xanthomycin, illetve Ledermix pasztát) pulpasapkázásra [55, 102, 61]. Nobel a gyökértömésre is használt Sargenti-féle N2-t, Tóth Á. pedig Pulpovitalt alkalmazott gyulladásmentes esetekben a pulpa életben tartására [70, 100],

Az indirekt pulpasapkázásra alkalmazott gyógyszerek esetén felmerül azok penetrációs képessége a dentinen keresztül a pulpába. Esztári és Szikla Tetran és Kortizon diffúziós képességét vizsgálta in vitro körülmények között. A Kortizon diffúziós képessége jó volt, a Tetráné nem [15], Pákh 1987-ben különböző pulpasapkázásra használt anyagokat hasonlított össze, arra keresve a választ, hogy melyik felel meg leginkább a pulpasapkázás követelményeinek. Az általa tesztelt anyagok közül (Cariosan, CP-Cap, Calxyd, Reolit, Dropsin) azonban egyik sem felelt meg maradéktalanul a követelményeknek [75].

A pulpasapkázások mellett molárisok esetében a pulpa vitálamputaciójával is próbálkoztak. Lustig 1956- ban gondos diagnózist követően molarisok vitálamputaciója után többféle antibiotikumot (penicillin, streptomycin és threomycin) tartalmazó paszta keverékével nyomás nélkül fedte a gyökércsatornákat. A szöveti gyógyulás reparáció volt, dominált a keményállomány-képzés, a gyökércsatornában azonban a pulpaszövet degeneratív és fibrotikus átalakulását észlelte [58]. Ritlop 1961-ben olyan esetben végzett vitálamputációt, amikor az indirekt sapkázás megkísérelésekor a pulpa véletlenül exponálódott. Ő Ca(OH)2 preparátumot helyezett a gyökércsatornák bemenetelére, és zárta a fogat [83].

Pulpaexstirpació vagy pulpaamputació?

Amikor a pulpa életben tartására 1911-ben Szabó már nem lát esélyt, a fog megtartása érdekében a beteg pulpa eltávolítását tartja indokoltnak [92], Minthogy a beteg fogbél teljes eltávolítása (exstirpáció) anatómiai vagy más okokból nem mindig kivitelezhető, ez megteremtette a pulpaexstirpáció mellett a részleges pulpaeltávolítás (amputáció) létjogosultságát.

A pulpitisek terápiájában több évtizeden keresztül két vélemény vitázott és futott egymással párhuzamo