Fogorvosi szemle, 2007 (100. évfolyam, 1-6. szám)
2007-04-01 / 2. szám
56 FOGORVOSI SZEMLE ■ 100. évf. 2. sz. 2007. 3. ábra Submandibularis sialolithek ráharapásos röntgenfelvételen 4. ábra Submandibularis sialolith OP röntgenfelvételen egyik legfontosabb feladata az elzáródásos, és nem elzáródásos alapon létrejövő gyulladások elkülönítése [13]. A beteganyagunk vizsgálatából kiderült, hogy a gyulladások diagnosztizálása ultrahang segítségével 77,38%-ban volt sikeres. Parotis esetében volt a legmagasabb a krónikus gyulladások aránya (5/7). Nahlieli szerint, gyakorlatlan vizsgálónál, vagy ha a kelleténél nagyobb erővel nyomódik az érzékelő a nyálmirigy feletti bőrfelületnek, a mirigy acinusai és ductusai komprimálódhatnak, elfedve ezzel a gyulladás jeleit. Véleménye szerint ezért krónikus gyulladás esetén, maximum 18%-os érzékenységű lehet az ultrahang, így javasolható a szialoendoszkóp használata [18]. Betegeinknél a submandibularis mirigy megbetegedése volt a leggyakoribb. Magyarázatként több tényező szerepe is felmerül. A Wharton-vezeték hosszabb, mint a Stenon-vezeték [5], A submandibularis mirigy által termelt nyál viszkozitása körülbelül kétszerese a parotisénak. A Wharton-vezeték lefutása a mirigytől a szájfenéki beömléséig enyhén emelkedő, ellentétben a parotis kivezető csövének közel vízszintes lefutásával. A proximális kanyarulat („comma area”), ahol a kivezetőcső megkerüli a m. mylohyoideus hátsó rostjait, éles kanyarulatot vesz a mirigy közelében, amely szintén hajlamosító tényezőként szerepelhet nyálkövesség kialakulásában [6, 25, 33]. A nyálkövek leggyakrabban a kivezető járatokban keletkeznek, sokáig tünetmentesek (3. és 4. ábra). Tünetek, étkezéssel összefüggő fájdalom, kifejezett mirigyduzzanat csak a ductusrendszer részleges vagy teljes elzáródásakor keletkeznek [7, 9, 16, 22]. Az ultrahang-vizsgálat során a kő echódús képletként ábrázolódik jellegzetes mögöttes hangárnyékolással (5. ábra). Ha a kő okozta obstrukció hosszabb ideig áll fenn, a vezetékrendszerben nyálpangás alakul ki, és ennek következtében vezetéktágulat jön létre. A tágabb ductus, normális szerkezetű nyálmirigyben nem látható, ezért a ductustágulat, ha követ a vizsgálat során nem is látunk, nyálkő vagy egyéb eredetű obstrukció indirekt jele. Ha a kő a caruncula közelében van (ez gyakori), a kő maga sokszor nem látható. A nyálpangás miatt másodlagos felülfertőződés következtében sialoadenitis alakulhat ki, ekkor a fentebb már leírt jeleket látjuk. Ultrahang esetében a 2 mm-nél kisebb kövek okoznak diagnosztikai problémát (nem lép fel ductustágulat, és a hangárnyék sem kifejezett). Megfigyeléseink alapján, 3.0-3.5 mm, vagy annál nagyobb átmérőjű kövek kimutatását várhatjuk el az ultrahangtól. A röntgenvizsgálat esetében jóval több a tévedési lehetőség [5, 7, 12], Gritzmann szerint a kövek 20-40%-a nem éri el azt a kalcifikáltsági fokot, hogy röntgen- felvételen megjelenjenek [13], Benson tapasztalatai hasonlóak, melyek szerint a submandibularis kövek közel 20, parotis kövek közel 40%-a radiolucens [7]. Baurmash szerint ki-5. ábra A Wharton vezetékben ábrázolódé kő (fehér nyíl) ultrahangképe jellegzetes, mögöttes hangárnyékkal (piros nyíl) és járulékos kivezetőcső tágulattal (kék nyíl)
