Fogorvosi szemle, 2007 (100. évfolyam, 1-6. szám)
2007-06-01 / 3. szám
FOGORVOSI SZEMLE ■ 100. évf. 2. sz. 2007. 115-119. Semmelweis Egyetem Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinika, Budapest Biszfoszfonátok alkalmazása következtében kialakuló osteonecrosis az állcsontokban DR. VASZILKÓ MIHÁLY, DR. BARABÁS JÓZSEF, DR. SZABÓ GYÖRGY, DR. VELICH NORBERT, DR. CSÉPLŐ KISZTINA, DR. UJPÁL MÁRTA Az újgenerációs biszfoszfonát-származékokat egyre szélesebb körben alkalmazzák osteoporosis kezelésére, valamint egyes csontérintettséggel járó daganatok esetében. 2005. szeptember 1. és 2006. május 31. között szerzők 8 beteget kezeltek a Klinikán biszfoszfonát-származékok alkalmazása után az arc-, állcsont régióban kialakult osteonecrosis miatt. Ezen betegek mindegyike intravénás biszfoszfonát kezelést kapott megelőzően. Az általuk kezelt betegek közül két esetet választottak ki, ahol típusosnak mondható a szövődmények megjelenése és a kezelés nehézségei. A nemzetközi irodalomban 2003-tól egyre gyakrabban megjelenő esettanulmányok, illetve saját klinikai tapasztalataik alapján a szerzők a prevenció fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Tünetek kialakulása esetén, amennyiben az alapbetegség ezt lehetővé teszi, és a gyógyszer elhagyása nem jár súlyos következményekkel, a biszfoszfonát kezelés felfüggesztése, a sebészi ellátás és a hosszú ideig adott antibiotikus terápia együttes alkalmazása lehet a megoldás. Kulcsszavak: biszfoszfonát, osteonecrosis, állcsont Bevezetés Az újgenerációs biszfoszfonát-származékokat - pl.: pamidronate (Aredia), zolendronate (Zometa), alendronate (Fosamax) - egyre szélesebb körben alkalmazzák osteoporosis kezelésére, csontáttéttel járó malignus tumorok esetében patológiás törések megelőzésére, a tumor indukált hypercalcaemia (TIH) elkerülésére, illetve a Paget-kórban és a myeloma multiplex okozta osteolyticus léziónál [28]. A biszfoszfonátok már 1970 óta forgalomban vannak, de intravénás alkalmazásuk csak 1995-től terjedt el [2,13]. A nemzetközi irodalomban 2003-tól egyre gyakrabban jelennek meg olyan esettanulmányok, ahol az állcsontokban zajló krónikus gyulladások hátterében biszfoszfonátok alkalmazása állt. Ezek a publikációk a biszfoszfonátok adását követően az állcsontokban létrejövő avascularis osteonecrosisról számolnak be, melyet az esetek többségében valamely invazív szájüregi beavatkozás, pl. foghúzás előzött meg [1, 5, 8, 15, 20, 24]. A mandibula gyakrabban érintett a maxillával szemben, 2:1 arányban [25], Bár az ok egyelőre ismeretlen, tény viszont, hogy a gyógyszerek első adását követően már pár hónappal kialakulhat az állcsontokat érintő osteonecrosis [1, 5, 20]. A betegek általában az állcsontok fájdalma, az arc duzzanata, esetleg purulens váladék ürülése miatt jelentkeznek az orvosnál. Előrehaladottabb esetekben denudált csontfelszínt és barnásán elszíneződött sequestrálódott csontot láthatunk a szájüregben, de néhány esetben fistulanyílás alakulhat ki, és váladékozást is észlelhetünk. A gyulladásos folyamatok a hagyományos terápiára rosszul reagálnak, a hosszú távú antibiotikus illetve a sebészi kezelés sem jelent teljes megoldást. A közlemények többsége az intravénás készítmények mellékhatásának tartja az osteonecrosist, de több esetben beszámolnak hosszabb ideig tartó, intraoralis biszfoszfonát szedést követően kialakult hasonló problémákról is [8, 20]. Klinikánkon 2005. szeptember 1. és 2006. május 31. között 8 beteget kezeltünk, biszfoszfonát-származék alkalmazása után kialakult, az arc-állcsont régióban jelentkező osteonecrosissal. Ezen betegek mindegyike megelőzően intravénás biszfoszfonát kezelést kapott. Bár az elváltozások hasonlóak, a betegek anamnézisében különböző alapbetegségek szerepelnek, mint tumoros csontmetasztázis, hosszú távú szteroidszedés után kialakult osteoporosis, myeloma multiplex. Az általunk kezelt betegek közül két esetet választottunk ki, ahol típusosnak mondható a szövődmények megjelenése és a kezelés nehézségei. Érkezett: 2006. december 14. Elfogadva: 2007. április 23.
