Fogorvosi szemle, 2007 (100. évfolyam, 1-6. szám)
2007-06-01 / 3. szám
104 FOGORVOSI SZEMLE ■ 100. évf. 3. sz. 2007. koznak. Annál részletesebben lehet azonban találni irodalmat a kontraindikációkkal kapcsolatban. Sokan, sok szemszögből leírták már azokat a betegségeket, állapotokat, amelyek ideiglenesen vagy véglegesen megakadályozhatják az implantációt [1,6, 11, 13]. Természetesen az indikációt alapvetően a foghiányok különböző megjelenési formái jelentik. Ezek beosztása azonban jelentősen eltérhet a klasszikus, ismert protetikai osztályozásoktól, osztályoktól, amelyek alapja a pillérfogak száma és ezek fogíven belüli elhelyezkedése [8]. Az implantáció indikációit jelentő foghiány-típusokat eredetileg Brinkmann osztályozta közel harminc évvel ezelőtt [3], aki négy osztályt állított fel: 1. osztály az egy fog hiánya (baleset vagy extractio során elvesztett fogak), a 2. osztály az egy- vagy kétoldali sorvégi hiány, a 3. osztály a túl hosszú fogközi hiány, a 4. osztály a teljes fogatlanság (elsősorban alsó állcsont esetében). Ezt a klasszikusnak számító beosztást azóta sokan átértékelték, megváltoztatták, de ez az alapja ma is az implantációs protetikai tervezésnek [6, 13]. Az ebben a témában a meglehetősen szűkös idegen nyelvű irodalom alapján kijelenthetjük, hogy a 90-es évek közepéig a fogászati implantológia fő indikációs területe a fogatlan (főleg alsó) állcsont rehabilitációja volt [2, 5, 9], Ezért is tartottuk figyelemre érdemesnek feldolgozni, hogy hogyan változtak időközben az indikációs területek arányai. Vizsgálatainkban a következő kérdésekre kerestünk választ: 1, hogyan változtak az implantációs sebészet indikációs területei hazánkban az elmúlt 20 évben? 2, milyen összefüggésben vannak a kapott adatok a külföldi irodalommal? 3, milyen anatómiai területre történik implantátum-behelyezés a leggyakrabban? 4, milyen gyakran előzi meg csontpótlás az implantációt? Vizsgálati anyag és módszer zik az eredeti felosztással, a negyediket kiegészítettük a fogatlan kvadráns esetével, és létrehoztunk egy ötödik osztályt is, ahová az első négybe be nem sorolható eseteket helyeztük. Eredmények A vizsgált csoport nemek szerinti megoszlása alapján a páciensek 55,6%-a nő és 44,4%-a férfi volt. Ez az arány majdnem megfelel a hazai társadalom nemek szerinti megoszlásának [14]. Az egyes indikációs területek nemek közötti megoszlása az 1. (nők) és 2. ábra (férfiak) szerint alakultak. Leolvasható az ábrákból, hogy mindkét nem esetében a második osztály, azaz az egy- vagy kétoldali 1. ábra. Egyes indikációs területek életkor szerinti megoszlása a nők esetében sorvégi hiány a meghatározó indikációs terület. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a férfiak esetében az egy fog hiányának implantátummal történő pótlására már fiatal korban nagy igény mutatkozik, mint ahogy megállapíthatjuk azt is, hogy a nők esetében átlagosan 5 A Semmelweis Egyetem Arc-, Állcsont-, Szájsebészeti és Fogászati Klinikájának Fogászati Sebészeti Osztályán az 1984 és 2006 közötti beteganyagból 509 esetet dolgoztunk fel, akiknél a vizsgált időszakban 1333 implantátum behelyezése történt. A betegek kiválasztása véletlenszerű volt, és kizártuk az ún. „rizikó-pácienseket” (például a cukorbetegeket, erős dohányosokat stb.) a vizsgálatból. A kapott eredményeket statisztikailag feldolgoztuk. Vizsgáltuk a nemek arányát, a kor szerinti megoszlásukat, az implantáció indikációját, illetve a foghiányok szerinti megoszlást. Ezen felül rögzítettük az alkalmazott implantátumok típusát, méretét és számát, valamint feljegyeztük a megtartott fogak számát és helyzetét is. Egyúttal vizsgáltuk, hogy kísérte-e az implantációt csontpótlás, és ha igen, akkor milyen módon? A foghiányok típusait az általunk módosított Brinkmann-féle osztályozás alapján tipologizáltuk. Mely módosítás a következő: az első három osztály megegye2. ábra. Egyes indikációs területek életkor szerinti megoszlása a férfiak esetében évvel korábban jelentkezik - a teljes fogatlanság és a féloldali fogatlan kvadráns - implantátummal történő pótlásának igénye.
