Fogorvosi szemle, 2006 (99. évfolyam, 1-6. szám)
2006-06-01 / 3. szám
100 FOGORVOSI SZEMLE livatio megnevezés akkor indokolt, ha a nyálszekréció mértékét meghatározzuk, és az a kevert nyálra jellemző normális értéket (nyugalomban 1 ml/perc, ill. stimulációt követően 3,5 ml/perc) meghaladja [54], A nyálcsorgás, nyálfolyás olyan állapotok jellemzésére szolgál, amikor normális vagy akár csökkent nyálszekréció ellenére a nyál a szájüregben - nyelési zavar következtében - felgyülemlik, vagy a facialis illetve perioralis izomtónus zavara, esetleg anatómiai defektus miatt azt a beteg a szájüregében visszatartani nem képes (ún. oralis incontinentia), és így a lenyelés helyett a szájüregből kifelé folyik („drooling”) vagy rendszeresen kifröccsen - ún. „salivary spillage” [61,95,139]. Extrém fokú nyálzás esetén nem ez a helyzet, ilyenkor az érintett személy sűrűn nyel - esetleg a nyálát gyűjtőtartályba köpködi -, de nem folyik ki a nyála, mivel a regulátor mechanizmusok épek. Jelenleg talán a sialorrhoea megjelölés a legáltalánosabban használt forma annak a tünetnek a leírására, ami a beteg megfogalmazásában úgy hangzik, hogy: „túl sok nyálam van”, és ez a panasz független attól, hogy azt a retentio vagy éppen a fokozott nyálszekréció okozza-e. Jóllehet van olyan nézet, amely szerint a sialorrhoea és a ptyalismus a hypersalivatio szinonimája [106], de a legújabban közölt állásfoglalás szerint a primer sialorrhoea a hypersalivatiót, a drooling pedig a secunder sialorrhoea-t jelenti [93]. Ezért a nyáltermelés fokozódásának okai ez utóbbi állásfoglalás alapján kerülnek a későbbiekben felsorolásra. A sialorrhoea mérésére használt módszerek A fokozott nyálszekréció kimutatására legmegfelelőbb módszer a kevert nyál mennyiségének vagy a nagy nyálmirigyek valamelyikének (gl. parotis, gl. submandibularis) ductusából standard körülmények között gyűjtött nyálminta alapján az ún. „flow rate” meghatározása. A drooling mérésére használt módszerek a tünet gyakoriságát és súlyosságát feltüntető skála használatán [22, 123], vagy a beteg kérdőíves kikérdezésén alapulnak [92]. A három legelterjedtebben alkalmazott eljárás közül a legegyszerűbb az, amikor egy, a nullától tíz pontig terjedő lineáris skálán jelölik a nyálfolyás súlyossági fokát [124], A másik módszer esetén egyidejűleg pontozhatják mind a gyakoriságot (1-4 pont: nincs nyálzás, időnként, gyakran, állandóan jelen van), mind pedig a drooling mértékét (1-5 pont: az ajkak nem nyálasak, nedves ajkak, ajkak és az áll is nyálas, intenzív nyálfolyás észlelhető, és a ruházat nyállal szennyezett, ill. profúz nyálzás mellett a beteg környezetében minden nyállal szenynyezett). Ezen eredmények kombinációjával - vagyis a kapott pontértékek számtani összegzésével - kifejezhető az ún. „drooling score”, ami tehát 2-9 pontos tartományban változhat [138]. A harmadik szemikvantitatív módszer az ún. „drooling quociens” meghatározásán alapul [102, 138]. Ennél 15 percen keresztül, percenként négy megfigyelést végeznek, és feljegyzik a nyálfolyási epizód meglétét vagy annak hiányát, majd egy órával később a 99. évf. 3. sz. 2006. mérést megismétlik. Az epizódok számát a megfigyelések számával osztva (60) és a hányadost 100-zal megszorozva, %-ban fejezhető ki a hányados értéke. A sialorrhoea eredetének kiderítésében hasznos lehet például a gl. parotis direkt kanülálásával nyert adatok elemzése [118]. Amennyiben a drooling kisgyermekeket érint, fogászati vattatekercseknek a nagy nyálmirigyek szájadékához történő behelyezésével és ismételt mérésekkel ugyancsak lehetséges a nyálszekréció vagy a drooling mérése [68]. Etiológia A nyáltermelődés fokozódásának rendkívül sokféle, közvetlen és közvetett (akár iatrogen) oka lehet. Az etológiái csoportosítás komoly nehézségekbe ütközik, és ezért, a terminológiához hasonlóan, a szakirodalom állásfoglalása nem egységes. A sialorrhoea primer és secunder formái átmeneti (akut) vagy tartós (perzisztáló, krónikus) jelleggel léphetnek fel. Emellett a sialorrhoea fiziológiás és idiopathiás formái is ismertek. A pathogenesist is alapul véve az alábbi fő etiológiai csoportokat célszerű megkülönböztetni: I. Fiziológiás sialorrhoea: ilyen a táplálékra gondolva, azt meglátva vagy szagolva a reflexes nyálszekréció fokozódás, valamint ilyen a csecsemőkori (15-18 hónapos életkori csoportig bezárólag) és a fogáttörés idején tapasztalható nyálzás [13, 80, 131], A teljes lemezes fogpótlás által okozott rövidebb vagy hosszabb ideig előforduló reflexes nyálszekréció fokozódás úgyszintén fiziológiásnak tekinthető, mert azt a protézislemeznek a mechanoreceptorokra gyakorolt stimulációja idézi elő [137], II. Terhességi sialorrhoea (hyperemesis gravidarum): rendszerint a terhesség első trimeszterére jellemző és a kifejezett hányinger illetve hányás kísérőjelensége [46, 50], III. Primer sialorrhoea: erre a formára a tényleges hypersecretio jellemző. A. Oralis eredetű [9, 13, 23, 31, 38, 130, 133, 144, 148]- szájüregi gyulladások (dentalis caries, infekciók, veszettség, ulcerativ aphtosis, alveolaris abscessus stb.), - szájnyálkahártya léziók (kémiai és mechanikai ártalom, irritáció, Stevens-Johnson-syndroma), - szájüregbe, torokba került idegentest (pl. lenyelt fogsor),- szájüregi műtétek (nyelv, gingiva, nyálmirigyek), - nyálmirigybetegségek, - nem megfelelően illeszkedő protézis. B. Nem oralis eredetű [2, 16, 38, 114] 1. A garat és a nyelőcső betegségei - obstructio, - strictura, - stenosis, - pharyngitis, - oesophagitis, - oesophagealis aperistalsis, - gastrooesophagealis reflux, - idegentest, - kémiai és mechanikai irritatio, endoscopia.
