Fogorvosi szemle, 2005 (98. évfolyam, 1-6. szám)
2005-02-01 / 1. szám
39 FOGORVOSI SZEMLE ■ 98. évf. 1. sz. 2005. Freud eredeti elképzelését továbbfejlesztve megalkotta az ún. strukturális modellt [23], melyben a személyiséget az ösztönkésztetéseket tartalmazó teljes egészében tudattalan ösztönénre (id); a tudattalan, tudatelőttes és tudatos részeket tartalmazó énre (egó); és a szintén tudattalan, tudatelőttes és tudatos részeket tartalmazó, a szülői és társadalmi elvárásokat, tiltásokat, értékrendet is magába foglaló felettes énre (szuperego) osztotta fel. A pszichoanalízis középpontjába ekkor az ösztönén és a felettes én illetve az ösztönén és a realitás között közvetítő én működésének vizsgálata került [21]. A tárgykapcsolat-elmélet lényege annak felismerése volt, hogy a libidó nemcsak az ösztönkésztetések kielégülését (örömelv) keresi, hanem elsősorban tárgykereső1 . Tehát maga a szeretetkapcsolat az elsődleges libidinózus cél, és nem az ennek keretében megvalósuló ösztön-kielégülés. A tárgykapcsolati minták elsősorban az anyához fűződő kora gyermekkori kapcsolat és leválás szakaszainak [34] tapasztalataiból (mintáiból) fejlődnek ki. A tárgykapcsolat-elmélet elsősorban ezeknek a korai mintáknak (illetve a későbbi tárgykapcsolatokban való megjelenésüknek) elemzésére helyezi a hangsúlyt [30, 34], A self-elmélet a személyiség önmagára | vonatkozó érzeteit, leképeződését és működését vizsgálja [47], A self tehát nem „alkotórésze” a lelki szerkezetnek, hanem pszichés tartalom [31], a külvilágtól elhatárolható önmagunknak az élménye [54], mely a tárggyal való interakciós folyamatokban differenciálódik, fejlődik. A self-elmélet tehát a tárgykapcsolat elmélettel szorosan összefüggő interperszonális pszichológia. A tárgykapcsolat-elmélet és a self-elmélet megjelenésével a libidóelmélet és az Ödipusz-komplexus kizárólagossága a pszichoanalízisben háttérbe szorult, és ezzel számos kapcsolódási lehetőség nyílt meg a pasztorál-pszi- j chológiai, lelki gondozói alkalmazás számára is [2, 40]. Joachim Scharfenberg munkássága óta a pszichoanalízis elmélete új vallásos értelmezést is kapott, és lényegében integrálódott a pasztorál pszichológia ismeretanyagába [2, 40], A mélylélektani terápiás iskolák közül jelentős még a Carl Gustav Jung nevéhez fűződő analitikus pszichológia [44, 47]. Jung szerint az emberi személyiség legmélyén az „ősvaló” (Selbst2) található, melyet az ún. archetípusokat („ősmintákat”) tartalmazó kollektív tudattalan, majd a személyes tudattalan, végül a tudatos egó („én”), és legkívül a szerepszemélyiség (perszona) vesz körül [42] , Jung szerint a személyiség fejlődése során a tudatos egó („én”) fokozatosan ráébred, hogy a személyiség fő irányítója nem ő maga, hanem a mélyben lévő „ősvaló” [43] , amelyet egyes szerzők a „bennünk lévő isteni szikrával” azonosítanak [43]. Ez utóbbi értelmezés (bár számos teológiai problémát vet fel), kapcsolódási pont lehet a pasztorál-pszichoterápiás (lelki gondozói) alkalmazás felé. Jung sajátos fogalma még az ún. árnyék, amely a 1 A tárgy itt pszichológiai értelemben értendő, a kötődés tárgyát jelöli, így személy is lehet. 2 A Selbst nem azonos a pszichoanalízis self fogalmával. perszóna „ellentétpárja”, és a tudattalanba vetült „elutasított szerepekből” áll [42], A mélylélektani megközelítések közül említésre méltó még [1,10, 35] a Viktor Franki nevéhez fűződő Logoterápia [20,25, 36], mely részben az Alfred Adler á Ital kidolgozott, (elsősorban az egyéni érvényesülési törekvések, és a közösségi elvárások problematikájára összpontosító) individuál-pszichológiából [25, 29, 47], részben a mindkét iskola alapját adó pszichoanalízisből [2, 25, 47, 48, 54] táplálkozik. Ez a terápiás megközelítés abból indul ki, hogy az én alapvető problémája az élet értelmetlenségével való szembesülés [10,20], a „Willen zum Sinn”, vagyis az „értelmesség” iránti vágy, amely űrt hagy az emberben, és az élet végső értelmének kereséséhez („Willen zu einem letzten Sinn [20]”) vezet. (Ez utóbbi Franki elképzelése szerint olyan valami kell legyen, ami meghaladja az értelmet [„Über-Sinn”] [20]). A mélylélektani iskolák mellett egy másik alapvető pszichoterápiás megközelítést jelent a Carl Rogers nevéhez fűződő személyközpontú megközelítés [37, 39]. Rogers szerint a lelki zavar oka a személyiségfejlődés útjába kerülő akadály, amely a személyiség kibontakozását megakadályozza, és annak inkongruenciáját hozza létre. A terápia célja, hogy segítsen „átlépni” ezeket az akadályokat, és ezzel megnyissa az utat a személyiség autonóm kibontakozásához, mely végül mintegy „magától” kongruens személyiség kialakulásához vezet [37], A gyógyulás elérésében a lelki értelemben vett találkozás (encounter) és az átélés jelentőségét hangsúlyozza. Ehhez a terapeuta oldaláról Rogers négy dolgot tart elengedhetetlennek: a kliens3 feltétel nélküli elfogadását, a terapeuta kongruens viselkedését, a kliens érzékeny empátiás megértését, és a megértett tartalmak visszatükrözését a kliens felé [39]. Mint látható, Rogers rendszere a pszichoterápia olyan aspektusait emeli ki, amelyek minden terápiás kapcsolat (beleértve a lelki gondozói kapcsolatot is) alapvető feltételeit jelentik [2,10, 35], A mélylélektani és a személyközpontú megközelítés mellett a harmadik nagy terápiás iskolát a viselkedés és kognitív terápiák alkotják [52, 53], A viselkedésterápiás megközelítés elsősorban a tanuláselmélet eredményeinek terápiás gyakorlatba történő átültetésére törekszik. Egyik fő módszere ennek megfelelően az operáns kondicionálás [38] elveinek terápiás alkalmazása. A másik jellegzetes viselkedésterápiás módszer a reciprok gátlásjelenségéből kiinduló szisztematikus deszenzitizálás [55], A kognitív terápiás megközelítés a viselkedésterápiákból fejlődött ki, és azt elsősorban az „automatikus gondolatok” és „logikai hibák” felismerésével és kontrolljával, valamint a „diszfunkcionális attitűdök módosításával” egészíti ki [4, 53], A viselkedés és kognitív terápiás megközelítések a pasztorál-pszichológiában mindmáig háttérbe szorulnak, mivel viszonylag kevés filozófiai vagy vallásos „távlattal” rendelkeznek [2, 35]. Ugyanakkor számos egyházi kézben lévő pszichológiai vagy pszicho-szociális segítő állomáson magától értetődően 3 Rogers mindig a „kliens” és nem a „beteg” kifejezést használja.
